Megváltás

Ennek a témakörnek tartalma 85 válasz, 10 hozzászóló. Utolsó frissítés: Rekuczi adatlap-képe Rekuczi 2 év, 10 hónap.

  • Szerző
    Bejegyzés
  • #1244
    Rekuczi adatlap-képe Rekuczi 
    Résztvevő

    Szia Ida!

    Nem is szándékoztam vitatkozni, megosztottam egy jó videót, ami nekem sokat adott. 🙂

    Szeretettel:
    Réka

    #1245
    Rekuczi adatlap-képe Rekuczi 
    Résztvevő

    Sziasztok! Most olvastam el az Ida által idézett, szentségről szóló cikket és szeretném kommentálni. Sok igazság van benne, bár gondolom sejthető, több dologgal nem értek egyet.
    Kezdeném azzal, hogymi akik megértünk és befogadtunk Jézust, szentek vagyunk az Ő szemében, mégpedig azért, mert Jézus megváltott minket. Isten amikor ránk néz, Őt látja bennünk. Nem a cselekedeteink miatt van ez így, hanem mert Ő a kegyelméből megváltott minket és mi hisszük ezt!
    Ezt a világnak nehéz elfogadni, mert itt minden szabályokhoz és retorziókhoz van kötve, de ez a különbség Isten és ember, vagyis Isten és a világ közt. “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”
    Nehéz elfogadniuk azért is, mert az ember inkább maga akarja megváltani magát, ő akar Istenné lenni, ahelyett, hogy alávetné magát a Teremtő Isten akaratának. Minden más vallás erről szól, sőt sajnos még a kereszténység több irányzata is. Ja, és nem mi tartjuk magunkat tisztán, csak is Ő tud minket tisztán tartani! A gondolkozásunkat, a hozzáállásunkat is csak Ő képes megváltoztatni, mi annyit tudunk tenni, hogy imádkozzunk, tanulmányozzuk az Igét, hagyjuk hogy átmosson minket és Ő pedig munkálkodik bennünk a Szent Lélek által. Viszont nem ez által leszünk megváltottak,hanem a megváltásunk következtében tesszük az utóbbiakat. Azért, mert hálásak vagyunk a szeretetéért és megváltásunkért! Mert Ő előbb szeretett minket és ezért meg akarjuk ismerni Őt, közel kerülni hozzá, hallani a Hangját, követni a Vezetését. Ezt fenyegetéssel nem lehet elérni, egyrészt mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem erőnek szeretnek és józanságnak lelkét, másrészt Isten a jókedvű adakozót szereti. Azt szeretné ha önként, örömmel vállalnánk Vele közösséget, nem pedig valamiféle retorziótól való félelmünkben.
    Avval egyetértek, hogy attól, hogy valaki kereszténynek mondja magát, vagy templomba jár, még nem
    feltétlenül van üdvössége. Vannak és manapság a sok megtévesztés miatt szerintem egyre többen lesznek, akiknek vallásos cselekedetekben, külsőségekben merül ki a kereszténységük, hitük. Nincs kapcsolatuk Istennel, csak a vallásos rituálék, szokások rabjai, viszont úgy élnek, mint mindenki más a világban, vagy talán még rosszabbul. Azt hiszem feltételezhetjük, hogy ha valaki így tért meg és így él, valójában nem is lett megváltva,de akkor mégis hogyan veszíthetné el a megváltását?
    Továbbá egyáltalán nem gondolom, hogy egy hívő számára, abból a meggyőződésből, hogy az üdvösséget nem lehet elveszíteni, automatikusan az kellene következzen, hogy most már azt csinál amit akar és nem igazán fontos, hogy a továbbiakban hogyan él. Ez egy teljesen szubjektív megítélés, Sándor számára lehet, hogy ezt eredményezné ez a tudat, de ez egyáltalán nem húzható rá mindenkire.
    Egyébként meg, ő is azt állítja, hogy amikor valaki tényleg megtér, nem is tud mást tenni, mint megváltozni és formálódni Krisztus hasonlatosságára. Persze erre felvetődik a kérdés, hogy akkor, ha valaki TÉNYLEG megtért, elveszítheti e az üdvösségét, avagy sem? Abonyi Sándor azt állítja, hogy az örök, nem elveszíthető megváltás egy hamis tan, cikkében ennek ellenére végig csak a megtévesztett, nem is igazán megtértekről ír, akik tulajdonképpen nem elveszítik, hanem soha meg sem nyerték a megváltást, vagyis a fenti állítást nem támasztotta alá semmivel.
    Mint tudjátok, az én olvasatomban, aki tényleg, szívből megtért, nem veszítheti el a megváltását. Azt inkább lehetségesnek tartom, hogy egyesek megtévesztésben élnek és csak azt hiszik megváltottak, közben pedig sosem voltak azok. Viszont e kettő között óriási a különbség.
    Aztán a cikkben szerepel egy ilyen mondat: Isten az Ő szeretetét úgy határozta meg, hogy „az szereti Őt, aki az Ő parancsolatait megtartja” Csak hogy ez nem Isten szeretetét, hanem a miénket határozza meg. És persze nap mint nap feltehetjük magunknak a kérdést, vajon tényleg szeretjük e Istent… ám de ne feledkezzünk az ebben rejlő buktatókról. Ha arra jutunk, hogy igen, én aztán igazán szeretem Istent és jól megveregetem a vállam, hiszen én olyan jó vagyok, én minden parancsolatát megtartom… én, én én, én.. Emlékezzünk csak Péterre, aki folyton bizonygatta Jézusnak mennyire szereti és bármit megtesz érte, utána 3x megtagadta őt. Szerintem sokkal fontosabb lenne azon elmélkednünk, hogy Isten mennyire szeret minket, mekkora csoda, hogy minket választott és, hogy személyes kapcsolatra vágyik velünk. Ez tényleg inspirál, míg az előbbi, vagyis Önnön szeretetünk bizonygatása, akár önmagunk, akár Isten felé, maximum a büszkeségünket növelheti, ami tudjuk, hogy kitől van!
    Őrizkednék továbbá attól, hogy én ítéljek meg bárkit is. Isten az egyetlen aki a szívünket látja és tudja mi zajlik belül, a hamis prófétákkal, csalókkal stb. is ő fogja rendezni majd a számlát. Természetesen vigyáznunk kell, hogy meg ne tévesszen minket senki, de ez nem fajulhat oda, hogy állandó gyanakvással, bizalmatlanul méregetünk mindenkit, nehogy megtévesszen, vagy becsapjon. Ha Őbenne vagyunk, ha szilárdan állunk a Kősziklán, nem is tudnak megtéveszteni és ne feledjük, mi kell legyünk az Ő tanúi, a fény a sötétségben.
    Egy másik fontos dolog, hogy nem csak azt írja az Ige, hogy a gyümölcseinkről, hanem azt is hogy az egymás iránti szeretetükről ismerjenek meg minket. Na ez manapság nagyon nem megy az egyháznak. Vitatkoznak egymással, megítélik egymást és a nem hívőket, tüntetnek, politizálnak, hangoskodnak, miközben a világ szép lassan halad a pokol felé.
    1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. 2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. 3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. (1.kor13:1-3)
    Az emberek túlzott gyülekezetbe szeretése, pedig sajnos egyáltalán nem egy valós “probléma”. Sokkal nagyobb gondnak látom, hogy sokakban, még a hívőkben is a meghidegült a szeretet, nem figyelnek egymásra, elmennek a szenvedők mellett. Persze nyilván előfordul, hogy egyes gyülekezetek mindenféle világi dolgokkal, hamis ígéretekkel csábítanak be embereket maguk közé, de annak az égvilágon semmi köze a túlzott szeretethez. Olyan különben sincs, mert az Isten a Szeretet. Szóval, mondjuk olyasmiket ígérnek nekik, hogy ezután gondtalanul, gazdagon élhetnek és mindig azt csinálhatnak, amit csak akarnak, hogy bőséges adományozásra bírják őket. Nem kétséges, hogy ilyen van és ez rossz.
    Viszont érdemes megnézni azt is, hogy Jézus mit mondott az embereknek akikkel találkozott. Fenyegetőzött, vagy szerette, meghallgatta és meggyógyította őket? Megítélte, szidalmazta vagy együtt sírt velük, megértette, megvigasztalta őket?
    Tudjuk, hogy amikor Jézus “Jajj nektek” kezdetű mondatokat intézett valakik felé, az kiknek szólt és bizony nem a hitetleneknek, bűnösöknek, hanem a törvénykező vallási vezetőknek, írástudóknak, akik jobbnak gondolták magukat másoknál. A bűnösökkel nem került összetűzésbe, mert ahogy mondta is, nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek. A bűnösök tudták, hogy szükségük van rá.
    Nem értem továbbá, hogy mire alapozza az író, hogy akik megtérő imával térnek meg, azt sem tudják mi történik velük. Biztosan tudja, hogy minden ilyesmit gyakorló gyülekezetben mi hangzik el az ima előtt? Tényleg úgy gondolja, hogy csak úgy bírják az embereket erre az imára, hogy hamis ígéreteket és “felhígított evangéliumot” adnak be nekik? Vagy mindegy mit mondanak előtte, egy ima nem elég? Hány ima kell, mielőtt valaki azt mondhatja megváltást nyert? Vagy nem számít az imák száma, keresztelkedés nélkül nincs is megváltás?
    Utóbbival kapcsolatban Keresztelő János szavai jutnak eszembe: “Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.”
    Egyes felekezetek nagyon szeretnek a keresztelés kérdéskörén vitatkozni, kell e, nem kell e, hogyan kell, teljesen be kell merítkezni, vagy csak félig stb. stb… és persze mindenki azt gondolja, hogy az ő gyakorlata a helyes és láss csodát, ezt mindenki a Bibliára alapozza. Komolyan mondom, állati unalmas már a folyton civódó, békétlen, egymást ítélgető, magát keresztényeknek nevező egyének szónoklatait és önmaguk dicsőítését hallgatni/olvasni.
    Az idézett igeszakaszban, a megtérésüket követően ugyanis a megtértek összeköltöztek, beadták mindenüket a közösbe, szétosztogatták minden vagyonukat és mindennap EGY-AKARATTAL kitartottak a templomban. Már elnézést, de hol vagyunk mi ettől? Ha nem ezt, akkor mit jelent a világ elhagyása, avagy nem barátkozni a világgal? Ezek szerint Sándor a megtérése után elhagyta a munkáját, az addigi otthonát, kiszakadt a régi környezetéből és most egy kommunában él? Esetleg misszionáriusként járja a világot? Nem? Pedig Jézus azt mondta, Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem, a tanítványok, pedig otthagyták a munkájukat és vele mentek…
    Utóbbival azt próbálom kifejezni, hogy nem a mi dolgunk megítélni másokat, mert a szívüket csak Isten látja! Ami nekünk jó, nem biztos, hogy másnak is az, ami nekünk rossz nem biztos, hogy másoknak is az, ami nekünk elhívásunk, nem biztos hogy másnak is az, ami nekünk Isten követése, nem biztos, hogy másnak is az stb. Legyen néktek a hitetek szerint. Ami hitből nincs, pedig bűn az.
    Mindenkinek megvan a maga elhívása, mondhatnám keresztje, ami Isten és közötte van, nem lehet mindenkiből misszionárius, sem tanító.
    Ami a gondolkozásunk megújítását és az ó emberünk elhagyását illeti, úgy gondolom, hogy ez egy folyamat, amely a megtérésünkkel kezdődik el, nem az maga a megtérés. Senki nem lesz egy csapásra egészen más ember és nem hirtelen, magától újul meg az elméje, hanem elkezdi megismerni Istent az Igéjén keresztül, rendszeresen imádkozik, tanulmányozza az Igét, amely átmos és megváltoztat minket, jobb emberré tesz.
    Az elvilágiasodott egyházat és a keresztény mázat illetően egyetértek a Sándorral, sajnos ez manapság nem ritka jelenség. Véleményem szerint viszont, elsősorban a sokakban meghidegült szeretet az oka ennek is. Az emberek, sokan még a hívek között is, kétségbeesettek, zavarodottak, nagy fájdalmakkal küszködnek és a többségnek fogalma sincs, hogy Isten mennyire szereti. Persze a hívőknek időnként elmondják, de tényleg mindenki tudja/tudatosította magában? „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.”
    Ha belenézünk a tükörbe, Isten megváltott, elhívott és szeretett gyermekét látjuk, akiben örömét leli az Úr? Akinek mindig bátran odajárulhatunk a királyi székéhez és meghallgat minket?

2 bejegyzés megtekintése - 85-86 / 86

Be kell jelentkezni a témakör megválaszolásához.

Kapcsolat

Most nem vagyok gépnél. Írj, ha kérdésed van! :)

Küldés folyamatban

©2017 KLEO Template a premium and multipurpose theme from Seventh Queen

Log in with your credentials

vagy    

Forgot your details?

Create Account