• Eszti létrehozta a(z) Földrajz tételek csoport logójaFöldrajz tételek csoportot 2 év, 4 hónap óta

    • Kedves Eszti szívesen segítek, de a földrajz tanárodat ezzel nem fogod tudni megtéríteni 🙂 hogy vallja a valós teremtést. “Azt” – és magunkat – valódi REJTÉLY, hogy csinált az Úr a föld porából …
      Tehát, ha erről lemondasz, nézek olyan anyagokat, amelyek jók lehetnek, főiskola ahová jársz?
      Akkor majd belépek a csoportba, ha ezekre választ kapok, egy kattintás az egész 🙂 a szándék megvan bennem a segítésre …
      Most éppen egy olyan témán dolgozom – és lehet, előadok ahová bedobhatom, hogy a talajból TÖBB CO2 távozik a légkörbe, mint a fosszilis energiák égetésekor … Persze, lehet, hogy ezt Te mégsem dobhatod a tanárodnak, legfeljebb, ha készen vagyok a kutakodással … akkor lehet, jó pont lesz Neked, és talán ennyi elég is lesz majd. Ezt sem tudom ígérni de nem is kérdezted, csak mondom, hogy milyen “szenzációk” lehetnek, ami egy kicsit megbolygatja a felszínt a gondolkozásban.
      Várom válaszod, szia
      Éva

      • Persze az is lehet, kedves Eszti, hogy ugyanazokat tudom hozni az egyetemi földrajzból – Georgikon, SZIE – amiket te is kapsz az anyagodban. Most jutott eszembe, hogy a GÖDÖLLŐI EGYETEMEN van valaki, aki talán szívesen segít, mert megismertem, milyen ember.
        Most vettem fel a kapcsolatot a volt földrajz tanárommal, aki a kérdésben az internetet ajánlotta, mert mással foglalkozik mint amit kérdeztem, jelenleg Szegeden tanít.
        Tehát ennél többet kellene tudnom, mint a kérdéseket 🙂 Szia ! tartalmas napokat kívánok Neked szeretettel
        Éva

      • Szia Éva!
        igen én találtam új felfedezéseket amik még a teremtő létét is igazolják 🙂 De az inkább a biológiára ,régészetre és a csillagászatra utalt. És hát próbáltam keresni kreacionista tudósokat a neten De nem találtam vagy kevés van belőlük mert a legtöbben bőrtönben vannak vagy már megőlték őket az igazság miatt. Tudód mi az a kreácionisták? ők azok akik a teremtés elve mellet vannak és tudományos felfedezéseket tesznek az evolució ellen. Mint Kent Hovind vagy a Vissza a valósághoz csoport tagjai. 🙂

        És nos A pot órán ami ugye nem kötelező gyakran vitába száltam a tanárnővel és ő mindig lecseszett, hogy képzelem én azt hogy 8 évet tanult az egyetemen és tanár is hosszú idő óta én meg megmerem őt kérdőjelezni. 🙂 Ráadásul néhány igazságot visszautasított vagy próbálta megcáfolni. És tudod mi ilyesztett meg a legjobban? a diákok. Autómatikusan írják azt amit a tanár mond semmi gondolkodás vagy ellenérv. Mint a robotok. Ráadásul az is esélye a tanárnak hogy a diákok nem tudnak nagyon semmit mert nem ez érdekli őket. Szóval ez a manipulálás a cél arra hogy az embert robottá tegye és öngondolkodásképtelenné miért? hogy tudják őket írányítani.

        Példa:
        A tanár emlitése az ősidöröl. ( nevetni fogsz mert én is azt tettem.

        Tanár: Az élet elösszőr a tengerben keletkezett
        Én: *nevetés* tengerből…
        Tanár: ( meghallota ezt a kitetlenkedést és mondta azonnal) azért nem jöhetet létre élet a szárazföldön mert akkor a levegő még nem volt a légkőrben csak széndioxid. Ezt a széndioxidot a tengerben élő élőlények beszívták és levegőt csináltak belőle.
        Én: ( tehát növény viselkedést folytattak) Kérdem én gondolatban ..hogyan? Ha nem volt oxigén…hogyan voltak képesek élőlények lenni.

        Másik téma: a hűllők kihalása a meteorit miatt és azemlősök létrejötte

        Tanár: újkorban a hüllők uralták a főldet ( semmi más ) egyes elméletek szerint egy meteorit pusztithatta ki őket. Késöbb már az emlősök kezték uralni a földet.

        Én: gondolatban: hogyan tanárnő? ha kipusztultak akkor hogyan lettek az emlősök? ha csak hüllők voltak? egyáltalán hogyan jöttek létre az emlősök a hüllökből. ÉS a madarak?
        kérem mondja el hogyan történt mindez..

        De a tanár nem felelt. csak mondta ezt amit mondott és kész. a hogyan kérdésre nem válaszolt.

        és a diákok…csak írtak semmi gondolkodással. Ilyesztő volt.
        Ugy éreztem mintha én lennék az egyedüli ember ott. Szóval ugy döntöttem hogy nem megyek oráira csak a kérdéseket kérem el tőle hogy kidolgozhassam. Mert én nem bírom ki azt a hülye logikátlan témát ami általános iskola óta nem változott. nem frissült földrajzott. sajnálom a materalistákat hogy csak ez az eszközük van más nincs.

      • oh és a biológia…evolució ezerrel. És döbbenetes ugyanazok a példák mint régen: a fa lepke téma mikor a fehér lepke barnafára rászál és átvált hosszú idő után barnává. holott már megcáfolták hogy az ugyanaz a faj volt csak két külön szinnel.

        még megpróbálok neked írni a témaköröket oké? segítsetek nagyon. És félek azért is hogy az érettségi érvénytelen lesz a földrajz és a biológia terén mert az igazat írom le

    • Akkor tényleg gyerek vagy … 🙂 a “mi időnkben” állandóan dicsérték a nagy Szovjetuniót, úgy, éppen a földrajz tanárunk, hogy látszott rajta, hogy ezt nem így gondolja, mert azelőtt apáca volt … tehát mi gimis korunkban láttuk ezt.
      Én el akartam hagyni az országot, nem jelentkeztem egyetemre, illetve, jelentkeztem kitűnővel, matek-versenyek után … csak NEM MENTEM EL mert minden tudományra rányomta a bélyegét a marxizmus, az ateizmus, a materializmus.
      Örülök neki, hogy ennyire ragaszkodsz az Úrhoz. Ha megterheltelek a témáimmal, kitörlöm! valahogy majd beosztom, segítek 🙂
      Ölel
      Éva

      • Az viszont természetes, hogy a diákok írják, ezt ne csodáld! Ha valakit a Bibliára tanítanak, tudni fogja …

      • az agyam nem tudja felfogni ezt a logikátlan tértelmetlen masszát. Amit mondanak. Túl lyukacsos és logikátlan és könnyű átlátni. Ha valaki egy kicsit is gondolkodna akkor rájönne hogy “hoppá itt van valami hiba”

        és hogy érted azt hogy “Az viszont természetes, hogy a diákok írják, ezt ne csodáld! Ha valakit a Bibliára tanítanak, tudni fogja”

    • Úgy értem, ahogy Pál apostol írja, “hogyan higgyenek abban akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek?” Rómaiaknak 10.14-15.
      Én nem hiszem, hogy az érettségid az a hely ahol az Úrról számot kell adnod, hacsak nem úgy, hogy az EMBERISÉG 98 %-A HISZ A TEREMTŐBEN !
      Van egy könyv, a Kálvin kiadónál lehet kapni: Vukanovic Tudomány és hit alcíme: világhírű tudósok Istenről.
      Ha ezt elkezded olvasgatni az iskolában, és megkérdezi valaki, nem mérgesen 🙂 hanem szelíden és mosolyogva mondhatod, hogy IGEN, A LEGNAGYOBB TUDÓSOK IS HITTEK ISTENBEN. Hittek abban, hogy a világ nem magától lett, mert SEMMI nem lesz magától!
      Mond valamit, ami magától lett…
      Tehát ezek lehetnek azok a bevezető szavak, hogy valaki hangolódjon át egy másik igazságra … a szívükben ott a törvény, a rend, ne felejtsd el, és azt sem, hogy kegyelemből vagy ott, ahol, hogy TUDOD az Isten törvényét 🙂 és továbbra is keresed az igazságait.
      Senki nem mondhatja, hogy teljes birtokában van, fontos nagyon az alázat 🙂
      Szia !
      U.i. Látom sokáig fenn voltál, vigyázz magadra !
      Éva

    • Szia Eszter, remélem, hogy kaptál már anyagod, de jó, h Thea küld … DE majd szóljatok, ha megvan minden, írtam, hogy egy “kicsit” nem érek rá … Ettől függetlenül gondolkoztam a dolgon. Előbb “kapásból” azt írtam, hogy nővérem, annak idején, marxizmusból vizsgázva, mindig azt mondta “Marx szerint” és ez nem is szúrt szemet, minél többet emlegették, gondolom, annál JOBB VOLT 😀
      Azért gondoltam azt, hogy Eszti – megnézve, melyik elmélet mikor és kitől keletkezett, kik dolgoztak rajta – hozzá teheti az évszámot, a kutatókat, stb. és ezzel CSODÁS tudása lesz a dologról, miközben nem kell hazudnia.
      Igen, ŐK ezt mondják, ez az ő eredményük 🙂
      Isten áldjon kedves kistestvér, jó munkát !
      Éva