Badiny Jós Ferenc és a pártus Jézus

Időről időre, bár hála az égnek egyre ritkábban, felmerül Badiny Jós Ferenc és az általa népszerűsített elmélet kérdése a hozzászólások között, ami szerint Jézus nem volt zsidó, hanem pártus, ebből levezetve pedig magyar, ezért úgy gondoltam a klubban is megosztom az alábbi cikket, illetve annak egy részletét, ami a lehető legtömörebben foglalja össze a teóriát és vázolja annak képtelenségét. Amennyire ki tudtam venni, az írás eredetileg audio formátumban, egy rádióadásban hangzott el 2006-ban és Kovács Gábor katolikus teológus a szerzője. (forrás)

Numinizáció

„Mágia és hit” rádiósorozat, 10. előadás

Egy olyan kísérlet, amely az újszövetséget az ószövetségi kinyilatkoztatás nélkül próbálja értelmezni, épp olyan abszurd, mintha valaki az emelettel akarná kezdeni egy ház építését. Az a végtelenül szent, mindeneket teremtő Teljesség, akit az ószövetség a titokzatos Négy Betűvel nevez meg, a názáreti Jézusban jött tapintható közelségbe hozzánk.

Ennek ellenére történtek kísérletek az ó- és újszövetség szembeállítására. A Kr. u. 2. századtól a gnoszticizmus, amely a kinyilatkoztatás misztériumai helyébe okkult tudást állít, több változatában megpróbálta szembeállítani az ószövetség Istenét Jézus mennyei Atyjával. Ma, a „New Age” divatja idejében, ez a kísérlet megint csak nem hiányzik korunk szellemi térképéről. Mi magyarok kiáltó példáját láthatjuk ennek Badiny Jós Ferenc „Jézus király – A pártus herceg” c. könyvében, amely magyar nacionalista körökben erős hatást gyakorol, és nem egyszer kísértést jelent hívő katolikusok számára is. E könyv alaptétele az, hogy Jézus nem volt zsidó, hanem pártus, a pártusok viszont a magyarok ősei. A zsidóságra épített kereszténység a könyv szerint hamisítás, amit Saul rabbi (Pál apostol) vezetett be, Géza fejedelem és István király pedig ráerőltetett a magyarságra.

Badiny Jós Ferenc 1909-ben született, a második világháborúban az 1. sz. nehézbombázó repülőszázad parancsnoka volt, a háború után nyugatra emigrált és 1946-tól Argentinában élt. Nemzetünk megalázott helyzetében, az orosz megszállás és a bolsevista diktatúra idején, a magyar emigráns körök érdeklődése a régi dicsőség felé fordult. Ekkor született a gondolat, hogy a magyarság a suméroktól származik. Badiny sumerológiával kezdett foglalkozni, és a Buenos Aires-i jezsuita egyetem sumerológiai tanszékének professzora lett. A magyarországi rendszerváltás után, 1997-ben megalapította a miskolci Nagy Lajos Király Magánegyetem ókori közel-keleti és sumerológiai tanszékét, melynek a rendelkezésemre álló adatok szerint jelenleg is tanszékvezető egyetemi tanára. E tudományos karrier láttán arra gondolhatunk, hogy Jézus-könyve a történettudomány teljes eszköztárával megírt mű, amellyel nem lehet vitába szállni komoly történészi felkészültség nélkül. Én magam mindig fantaszta elméletnek tartottam a magyarság sumér származtatását, s végképp abszurdnak azt a gondolatot, hogy Jézus nem volt zsidó, úgy gondoltam azonban, hogy történeti teóriákkal vitába bocsátkozni nem feladatom, hiszen nem vagyok történész; ezt a feladatot meg akartam hagyni a szakembereknek. Csak baráti kérésre vettem nagysokára kezembe a könyvet, hogy lássam, mi áll benne, és elmondhassam róla benyomásaimat. Hatalmas meglepetés ért. Én egy történeti munkát úgy képzelek el, hogy forrásokra épül, és az állításaival ellentétes elméleteket, adatokra támaszkodva, rendre gondosan cáfolja. Meglepetésem abban állt, hogy Badiny könyvében ennek a szakszerűségnek nyoma sincs.

Váratlannál váratlanabb tézisekkel bombázza olvasóját. Megtudjuk tőle, hogy Jézus idejében Názáret nem létezett. Betlehem létezett, de Galileában volt. Galileában nem laktak zsidók. Megtudjuk Badinytól, hogy a biblikusok Márk evangéliumát nevezik Q-nak. (A valóságban épp ellenkezőleg, a Márknál hiányzó szinoptikus anyag közös forrását – Quelle – jelölik Q-val.) Megtudjuk, hogy Jézus szeretett tanítványa nem János apostol volt, hanem Mária Magdolna. Uriás voltaképpen Óriás. Az evangélisták nem tanítják a Szentlélek fogalmát. Megtudjuk, hogy a pártusok igazából pártosok, és voltaképpen hunok. A filiszteusok is hunok. A magyarok ősei a sumérok, a pártusok, a hunok, a szkíták, az arámok, az avarok, a kusiták, a filiszteusok, a galileusok, az ujgurok, a káldeusok, a szamáriaiak, a qumrániak, az arimatheaiak, a massageták, a szabírok és a hetiták. (Egy kicsit az örmények is, bár ez nem teljesen egyértelmű.) Megtudjuk, hogy Jézusra nem galamb szállt le, hanem szent sólyom. Megtudjuk, hogy Lukács evangélista zsidó volt, sőt Plinius is zsidó író. A föníciai írás azonos a hun írással. Heródiás leánya, Szalome, akinek tánca Keresztelő János fejébe kerül, azonos Szaloméval, Jakab és János apostolok anyjával. Továbbá megtudjuk, hogy Simon mágus azonos a kánai Simon apostollal. Megtudjuk, hogy a biblikusok nagy része ténynek fogadja el Abgár edesszai király levélváltását Jézussal. (Nem vagyok biblikus, de mosolyogni tudok. Szeretném látni azt a „nagy részt”. Ez a levélváltás ugyanis nem több jámbor fikciónál.) Megtudjuk Badinyitól, hogy az efezusi zsinat fölvette Máriát a Szentháromságba. Megtudjuk, hogy Péter sírja Antiochiában van. Továbbá, hogy a perzsa gnosztikus Mani személyében Jézus jött el újból a földre. Megtudjuk azt is, hogy a nesztoriánusok azonosak a manicheusokkal. (Ami körülbelül olyan, mintha azt mondanánk, hogy az anglikánok azonosak a mormonokkal.) És megtudjuk Badinytól, hogy Jézus legrégibb szimbóluma a turulmadár.

Sírjunk vagy nevessünk? Nem szólva a nyilvánvaló tévedésekről és baklövésekről, ha valaki ilyen káprázatos fantasztikumokat akar történészként elfogadtatni, alapos bizonyítékokkal kellene előállnia, az ellentétes felfogás lelkiismeretes cáfolatával. Badiny ezt meg sem kísérli – mint ő maga mondja:

Nincs szándékomban a vitatkozás. Állító mondatokban írtam le mindent.

Ettől függetlenül Badiny olvasottsága széleskörű, gyakran idéz forrásokat, de mindig csak azokat, amelyek alátámasztják felfogását. Jellemző, ahogy az evangéliumokat kezeli. Szerinte a gnosztikus evangéliumok az igaziak (köztük az, amelyben Jézus az utolsó vacsorán csókolgatja Mária Magdolnát). A kánoni evangéliumok, amelyeket az Egyház hitünk mércéjének fogad el, szerinte meg vannak hamisítva, az egyházatyák átírták őket zsidó szellemben. Hogy ezt a merész állítást bizonyítani is kellene, az Badinyban föl sem merül; a tézis már csak azért is fölöttébb sajátságos, mert az evangéliumok anyaga az apostoli korban kristályosodott ki, az egyházatyák kora pedig az apostoli kor után kezdődik. De ami még meglepőbb, Badiny habozás nélkül bizonyító anyagként kezeli a kánoni evangéliumokat mindazokban a pontokban, amelyekben megegyeznek véleményével. Úgy látszik, csak olyankor vannak meghamisítva, amikor ellentmondanak Badinynak.

Ezt a szelektív idézési módot leplezi le Badiny könyvéről írt kritikájában Jelenits István piarista teológiai tanár is, olyan forrásokkal kapcsolatban, amelyeket eredetiben ellenőrzött. A metódus a következő. Badiny idéz egy teóriát, amit forrása cáfol. A cáfolatot azonban már nem idézi. Így a forrás (pl. egy biblikus szaklexikon) tekintélyét egy olyan vélemény alátámasztására használja fel, amit a forrás elutasít. Ez nem tudományos érvelés, sőt egyáltalán nem tisztességes eljárás.

Badiny tényleges munkamódszere abból áll, hogy az elképzeléseivel ellentétes adatokat figyelmen kívül hagyja, a többi adatot pedig, mint játszó gyerek a kirakós kockát, úgy forgatja, hogy a kívánt kép összeálljon. Így nem a valósággal, hanem a szerző fantáziájával illeszkednek jól a részletek.

Szavaimat ne vegye az olvasó szemrehányásnak, mert az érzéseim, amiből azok fakadtak, inkább olyan misztikus sugallatokon alapuló meglátások, amiket mind Jézussal kapcsolatos meditációim adtak. Csak ezután következett a módszeres kutatás…

Vagyis a szerző előbb agyrémeket alkotott, és utóbb keresett hozzájuk érveket. Ahol végképp nem talált érvet, ott ezt mondja:

Amit itt most leírok, azt az olvasó veheti egy extraszenzoriális érzékelésnek, a felső világból kapott, múltunkra vonatkozó, tér és idő által nem korlátozott történelmi információnak, egy újabb hipotézisnek, vagy – ha úgy véli – forgatókönyvnek is. Én úgy látom, hogy… (És elmondja, hogyan látja.)

Badiny tehát elsődlegesen nem adatokkal dolgozik, hanem vizionál. Nem történelmet ír, hanem mítoszt.
Mitológiájának kimondatlan alaptétele, amit mindenek fölött tiszteletben tart: ami magyar, az a legjobb. Kiegészítő kimondatlan tétele: ami zsidó, az a legrosszabb.

Mivel Jézus istenségét elfogadja, alaptételéből következik, hogy Jézusnak magyarnak kell lennie. Könyve elején ugyan ezt írja:

E sorok írója sohasem állítja azt, hogy „Jézus magyar volt”, hanem éppen fordított sorrendben kell ezt értelmezni, vagyis: a magyarok Jézus Urunk vértestvérei.

Csekély értelmemmel nem igen tudom fölfogni a különbséget. Annál is inkább, mivel később ezt olvassuk:

Jézus csak a magyarság Jézusa!

A nacionalizmus lényege: a nemzet numinizációja. Numinizáción azt értem, hogy egy alanyt a numinózum tulajdonságaival ruházunk fel. A numinózum nem okvetlenül az istenség (numen), hanem bármi lehet, ami az istenséggel kapcsolatos, amire az istenség sajátos jellege rávetül. A nacionalizmus a nemzet evilági valóságát fölruházza a szentség jegyeivel. Jellegzetesek ilyen szempontból a 19. század költői alkotásai:

… Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt…
… És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket…
… Hogy szent hazám és hős nevem
Szeplőtlen megmarad …

A 20. században ilyen karakterisztikus nemzet-numinizáció a Magyar Hiszekegy, amely a hazában való hitet az Istenben való hittel helyezi egy sorba. De még a kommunista diktatúra éveiben is azt mondták nekünk a kiegészítő parancsnokságon, hogy „a haza védelme minden állampolgárnak szent kötelessége”. Ezt a „szent” jelzőt természetesen lehet átvitt értelemben is érteni, mint a „nagyon értékes” szinonímáját. Ám ahogy a 19. század patriótái a „magyarok Istenéről” beszéltek, az inkább azt mutatja, hogy az istenséget rendelték alá a hazának, a Teremtőt a teremtménynek.

És ebben áll a végzetes eltévelyedés. A magyarságot numinizáló Badiny, heveny antiszemitizmusában, a zsidó Istent nem hajlandó saját Istenének elfogadni. Jézus szavait a János-evangéliumban: „Ti az ördög-atyától vagytok” (Jn 8,44), nem a hitetlen zsidókra, hanem általában a zsidókra érti. Szerinte Jézus másik mennyei Atyáról beszélt, a zsidóság Istene pedig – borzasztó kimondani – az ördög.

Az agg istenkáromló szerint Jézus vallása mágus-vallás, valamilyen zavaros gnosztikus „Fény-Szentháromsággal”: Fény-Atya, Fény-Szűze, Fény-Fia. A Szentlélek helyét egy anyaistennő foglalja el, akinek megtestesülése Szűz Mária. Mária éppúgy isten, mint Jézus. A pogány vallások isteneit Badiny mind hajlandó behelyettesíteni e képzelt istenségbe: Bált, Mardukot, Osirist, Astartét, Istart, Isist, En-Lilt, Horust… Csak a zsidó YHWH-t nem. Megváltás nincs, nem is szükséges. Jézus nem Messiás. Csak azért halt kereszthalált, hogy demonstrálja: testét bármikor leteheti és újból fölveheti. Badiny pogány háromság-konstrukciója volna a „jézusi szkítizmus”, állítólag a sumérok, a pártusok, a hunok és a magyarok ősi vallása. Könyvének több utalása is jelzi, hogy az így felfogott istenség kozmikusan értelmezhető, nem igazán transzcendens. A hiteles numinózum radikális más-volta föl van áldozva a numinizált magyarság oltárán. Befutottunk a New Age kikötőjébe, ezúttal piros-fehér-zöld lobogóval.

Badiny egyetemi tanár. Hogy történelem helyett illúziókból táplálkozó mítoszt ad elő, az, úgy látszik, nem akadály. Én nem bíznám az ifjúságot Badinyra. Őszintén szólva a macskámat se bíznám rá. Nem mintha félnék, hogy goromba lesz a cicával, elvégre a macska nem zsidó. Inkább attól tartanék, hogy oltárt épít neki. Hiszen ha az egyiptomiak sólyomfejű Horusa lehet Jézus, akkor a macska is lehet turulmadár…

Magyar testvéreimet arra kérem: szeressék nemzetünket. Szeressék valóságában. Szeressék benne azt, amit Isten megálmodott róla. Ne alacsonyítsák mítosszá.