Ateista gyülekezet

Az alábbi cikket egyik olvasónk küldte.

Vajon ez is az antikrisztusi világvallás előkészítésének része? Esetleg kereső emberekről van szó, akik rájöttek, hogy valami hiányzik az életükből? Kérlek osszátok meg gondolataitokat.

Az Origo cikkéből:

Templomban rendeznek hatalmas bulit, a szertartás sok ponton idézi a misét, csak éppen a résztvevők leginkább abban értenek egyet, hogy nincs Isten. Nagyon rövid idő alatt lett nagyon népszerű Angliában a két humorista által indított újateista mozgalom. A vallásos emberektől nem akarnak semmit, egyszerűen csak közösségi élményre vágynak, és szeretnék az emberek fejébe verni, hogy az univerzum csodálatos, az élet szép, és érdemes rácsodálkozni arra, ami körülvesz minket.

Több vallással ellentétben nem a túlvilággal és az örök élet ígéretével próbálnak híveket szerezni a Sunday Assembly (Vasárnapi Gyülekezet) néven meghirdetett rendezvény szervezői, ami annyira nem is meglepő, hiszen a kezdeményezésük egyik központi mozgatórugója éppen az, hogy szerintük nincs Isten.

A Vasárnapi Gyülekezet egészen rövid idő alatt kinőtte azt a London egyik külvárosában fekvő régi, használaton kívüli templomot, ahol a közösségi élményekre vágyó ateisták Pippa Evans és Sanderson Jones  jóvoltából havonta találkoznak.

A két humorista nem titkolja, hogy az ateista szertartás show-elemeihez a misék forgatókönyvéből szereztek inspirációt. Az elv az volt, hogy ha már valami újba vágnak bele, azért legyen néhány kapaszkodó. A szertartás így közös énekléssel indul, de a templomból ismert egyházi imádságok helyett itt Beatles-, Queen- és Oasis-dalokat énekelnek. A menetrend része egy rövid tudományos előadás – az első találkozón például egy cambridge-i részecskefizikus beszélt -, néhány perc csendes elmélyülés, amely alatt a jelenlévők az élet szépségén és nagyszerűségén töprenghetnek, és még a perselyezés sem marad ki, az összegyűlő pénzből különböző közösségi jótékonykodásokat finanszíroznak.

Hogy a szervezők miért egy templomban szervezték meg a találkozót, annak az a kézenfekvő oka, hogy szerintük az emberek – még ha ateisták is – ragaszkodnak azokhoz a helyekhez, ahol egyfajta emelkedettséget élhetnek át. Sanderson Jonesnak tetszik az a gondolat is, hogy a keresztények a pogányok régi oltáraira építették a templomaikat, így van egyfajta folytonosság az ő kezdeményezésükben is.

A templomból ismert egyházi imádságok helyett itt Beatles-, Queen- és Oasis-dalokat énekelnek


„Akik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett.” – Rómabeliek 1:25

6 hozzászólás
  1. viktória 10 év ago

    Mit megjegyezni feledtem… egy templomban Beatles-, Queen- és Oasis-dalokat előadni, egyáltalán ilyen hangulatkeltő műsort beengedni már undorító. A templom az Isten tiszteletére emelt épület. Én aki nem vagyok egy vallási kötelékbe se, még is, ha egy ismeretlen városba megyek, akkor a templomaikat is megszoktam látogatni. A szépsége miatt és a varázsa miatt. Van benne valami.. ami megnyugtató, lélekfelemelő.

  2. viktória 10 év ago

    Tudjátok az, hogy valaki nem hisz Isten létezésében, az tulajdonképpen nem oszt és nem szoroz, a lelkének sorsán. Hisz az idők folyamán nagyon ritkán mutatta meg magát bármelyik Teremtő-Erő. Tehát mondhatnánk azt is, vessenek magukra ha sok ember nem hisz a létezésükben. A másik ok a hitetlenségnek pedig az, hogy sok minden meseszerűen, irreálisan, a természeti törvényszerűséget is felrúgva lett megfogalmazva. Ilyenek a csodák felsorakoztatása, holott mindennek van oka és törvényszerűsége, csak épp nem értették meg annak idején a kevés tudásukkal– igy keletkeztek a babonaságok, utat adva a szélhámosságoknak is.

    Tulajdonképpen ha egy ember az életét becsülettel hazugságok nélkül, elfogadva a másik embert, nem kívánva mások tulajdonát éli le az életét, akkor a lelke tiszta marad és eljut igen is, az Istenhez, még akkor is ha soha nem hitt a létezésében!

    Magam részéről soha nem voltam vallásos, nem szerepelt az Isten fogalom a szókincsemben, még is lélekfazonommal eljutottam Hozzá, és szembesültem a Jelenésével is amelynek sugárzásától olyan boldogság öntötte el a lelkem minden részét amilyet az ember soha nem érezhet életében. Utána bizony 2-3 éven keresztül sóvárogtam e boldogság után– amit valószínűleg tudhatott előre,– mert figyelmeztetett- ” Vigyázz, az életedet végig kell élned, hogy a lelked minél erősebbé válhasson, és eljuthass hozzám” Ne hagyd el többé a testedet, ne gyógyíts másokat, ne kíváncsiskodj, élj és erősödj lélekben, hogy halhatatlan lehess!””

    Tehát Isten, mint tudatos szellemi Energia létezik, mint ahogy létezik az anyag lelke is, mint Teremtő energia. De nem kint az univerzumban, hanem itt a Földünkben, annak két csodálatos LÉLEK-ENERGIÁJA- mint az élőnek a testben meglevő lélek-energiák.

  3. Bodolur 10 év ago

    Látható, hogy egy karizmatikus Istentiszteletet parodizálnak ki, még ha nem is ez a céljuk.
    Akik gúnyt űznek Krisztus követői közül csak egyből is, azokra rossz jövő vár, hacsak meg nem térnek belőle… Kívánom nekik, hogy tegyék meg mihamarabb!

    A pápa kijelentéséről pedig annyit, hogy végig kellett volna olvasni a történetet, és mindjárt kiderül, hogy akik nem követik Jézust, nem cselekedhetnek az Ő nevében, mert az nem igaz cselekedet, ezért nincs is támogatva. A t9rténetben szereplő delikvenseket igencsak elrendezték a démonok (amit ördögöknek fordítottak)…

  4. […] Egyesült Királyságban ateista „gyülekezetek” kezdik használni az üresen álló templomokat és szinte minden országban csökken a magukat hívőnek vallók […]

  5. […] Egyesült Királyságban ateista „gyülekezetek” kezdik használni az üresen álló templomokat és szinte minden országban csökken a magukat hívőnek vallók […]

  6. Ditke 11 év ago

    Hát nem csodálom, hiszen a pápa is ezt hirdeti.
    “Az Úr mindenkit megváltott vérével, nem csak a katolikusokat. Mindenkit, az ateistákat is – hangsúlyozta a pápa, aki Márk evangéliumának egy szakaszához fűzött kommentárt szerdai szentmiséjén. A jelenetben Jézusnak azt panaszolják fel tanítványai, hogy olyanok tesznek a nevében jó cselekedeteket, akik valójában nem is az ő követői.

    Ferenc ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy mindenki számára az a legfontosabb, hogy jót tegyen, függetlenül attól, hogy kinek mi a személyes hite. Idézett egy beszélgetést, melyben megkérdeztek egy papot, hogy üdvözülhetnek-e a nem hívők. A pápa ennek a papnak a szájába adva mondta: „Igen, az ateisták is. Mindenki. Találkozzunk és tegyünk jót.”

    http://index.hu/tudomany/2013/05/26/ateistak_a_mennyorszagban/

Válasz elküldése

Kapcsolat

Most nem vagyok gépnél. Írj, ha kérdésed van! :)

Küldés folyamatban

©2024 KLEO Template a premium and multipurpose theme from Seventh Queen

Log in with your credentials

vagy    

Forgot your details?

Create Account