Szellemi harc

Ennek a témakörnek tartalma 19 hozzászólás, 6 résztvevő. Utolsó frissítés:  Aaron 9 éve, 1 hónap telt el.

  • Szerző
    Bejegyzés
  • #803
     lacika71 
    Felhasználó

    sziasztok!
    Lenne egy kérdésem egy más dologgal kapcsolatban.
    Nem tudom hallottatok már az úgynevezett szellemi harcról, amikor a Szent Lélekkel betöltött keresztény gonosz szellemi lényekkel folytat ima harcot.Ezt karizmatikus körökben használják, egy támadó imaforma állítólag.Kérlek benneteket ha ismeritek akkor mondjátok el véleményeteket róla. Mennyire szükséges ezt gyakorolni egy kereszténynek?
    Thea, neked mi a véleményed erről, mint kölföldi kapcsolatokkal rendelkező(Joseph Candel véleménye)?
    előre is köszönöm a választ

    #805
     Aaron 
    Moderátor

    Szia Lacika,

    Nekem az a véleményem, hogy a szellemi harcnak meg van a helye és az ideje, csak úgy tűnik abból amiket hallok, hogy egy kicsit egyoldalúvá vált olyan értelemben, hogy túl sok hangsúly lett rá fektetve, és néha túlzásba lett vive, más szükséges komponensek használata nélkül. Sokszor azt a példát hozzák fel amikor Dániel imádkozott, de Perzsia hercege (egy démon) ellenállt neki, és az imái nem jutottak egy ideig keresztül. Ebben csak az hibádzik, hogy nagy különbség van egy ószövetségi és egy újszövetségi szent között. Egy ószövetségi próféta csak akkor ért el valamit is, ha könyörgött Istenhez, és Isten erre reagált. Egy újszövetségi, újjászületett kereszténybe pedig Isten szószerint beköltözött, és a hatalom, a fennhatóság ezzel neki lett adva, hogy bizonyos Isten Igéje és eleve eldöntött akarata szerint, maga cselekedjen. Amit MI megoldunk a földön, a mennyben is oldva lészen, és amit MI megkötünk a földön, a mennyben is kötve lészen. Sokan, akik ilyen szellemi harcot folytatnak, nem csinálnak semmit, és meg sem mozdulnak, amíg nem látják Istent mozdulni. Emiatt ez a lelki harc sokkal tovább elhúzódik mint kellene, vagy csak végtelenül megy-megy tovább.
    Isten szeret embereken keresztül dolgozni, és mozdulni. Isten mindent megcsinálhat amit csak akar, ez neki nem nagy dolog – mondhatni nem nagy kunszt. De egy embert megmozdítani, és engedelmességre bírni, az nagy dolog! Éppen ezért Isten inkább szereti ezt az opciót választani. Nagyon sokan lelki feléledésért (revival – ezt nem tudom jobban kifejezni) imádkoznak, ami kell is, meg van a helye, de közben TENNI is kell valamit. Nem Isten az, aki visszatartja a Lelekét, és könyörögni kell neki, hogy ugyan küldje már. Isten lenne a legboldogabb a földön, ha látna egy lelki újjáéledést. Ha egy ember hajlandó lenne megmozdulni és csinálni valamit, Isten vele együtt mozdulna. Isten lelki hatalmát demonstrálni kell – hit által kilépni a vízre, úgymond – és Isten ott lesz rögtön, hogy ebben megtámogasson. Gyógyíts meg egy beteget, vagy támassz fel egy halottat, és annyi lelki újjáéledés lesz, hogy nem győzöd követni. A lelki harcnak tehát vannak más komponensei is. A következő az evangélium hirdetése. Sátán igazából a hazugságai által tartja fogva az embereket. Ennek a legjobb ellenszere az igazság prédikálása. Az Ige mindig megteszi hatását, és az igazság teszi szabaddá az embereket. Elő lehet készíteni a talajt a szellemi harccal, de rögtön utána ezeknek kell következnie.

    #806
     Thea 
    Adminisztrátor

    Szia Lacika!
    Biztosan írnak majd a többiek is. Most csak gyorsan válaszolok, mert kevés időm van. Először is erről a kérdésről nagyon egyértelműen beszél a Biblia és számos példát is olvashatunk benne, nemcsak magától Jézustól, hanem az apostoloktól is.
    Néhány Ige:
    “Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget.” Máté 10:1
    “Összejött a Jeruzsálem körüli városok népe is, hoztak betegeket és tisztátalan lelkektől gyötörteket, s ezek mind meggyógyultak.” Ap.csel. 5:16

    Mennyire szükséges gyakorolni?
    Amennyire találkozol ilyennel, és ez sajnos ahogy haladunk előre az időben egyre gyakoribb. És természetesen, amennyiben az adott helyzetben úgy érzed, hogy az Úr erre késztet és felkészültél rá.

    Ne feledd, Jézus neked is hatalmat adott ezek felett az Ő nevén keresztül. “Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;” Filippi 2:9-10

    Láttad a Negyedik típusú megtévesztések videót? Az is jó példa az Úr nevének hatalmára.
    (https://www.youtube.com/watch?v=GGkSu3CEqt0)
    Hatalmad van parancsolni nekik. Jézus azt mondta, hogy “”Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz.” János 14:12
    Pál egyik esete: “Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” (Ap.csel. 16:16 olvasd el az egész történetet)
    Ez ma is így működik.

    #807
     Thea 
    Adminisztrátor

    Olvasva Aaron válaszát, lehet, hogy én nem pontosan a te kérdésedre válaszoltam. Úgy érted, hogy szellemi lényekkel harcolni csak úgy általában, konkrét probléma vagy kérés nélkül vagy egy konkrét eset kapcsán?

    #808
     Névtelen

    #811
     lacika71 
    Felhasználó

    sziasztok!
    köszönöm a válaszotokat.
    Saját példámat szeretném leírni és kíváncsi volnék a véleményetekre.
    Egy kémény katolikus családból tértem meg és ismertem meg az Igazi Jézus Krisztust(nem azt akiről a katolikus egyház beszél) 13 évvel ezelőtt.Abban a karizmatikus gyülekezetben ahová jártam folyamatosan épültem fel az Isten igéjén és egy idő múlva belekerültem az ún. szellemi harc csoportba. A gyülekezet vezetőjével beszéltünk a multamról és a vallásos háttérről. Ő azt mondta, hogy mivel erős katolikus a hátterem, ezért jobban teszem, ha minden nap szellemi harcolok és megtagadom a multamat. Kaptam egy szellemi harc listát, amin nem csak a katolikus szellemek voltak rajta, hanem minden más területet(pl.a különböző nem karizmatikus egyházak, magyar politikusok, okultizmus stb. erők) felsorolt ez a lista, rajta az abból a gyülekezetből kiszakadókkal is.Ebbe a szellemiharc “szolgálatba belekerültem és rendszeresen csináltuk. De én otthon is a saját családomért ill. szüleinkért is folytattam. Ez vagy 10 éven keresztült ment. A gyülekezetben voltak akik azt mondták, hogy de odaszánt kemény harcosa vagy az Úrnak. De hogy őszinte legyek igazából nem látom, hogy a láthatókban meg lenne az eredménye. Sőt még nagyobb problémák jöttek be az életembe. Nem tudom, hogy ez Istennek a terve és akarata, hogy ezt a keresztények csinálják így vagy csak egy gyülekezet vezetői által eröltetett “szellemi cselekmény”
    Felesleges terheket nem akar Isten ránk helyezni ebben biztos vagyok, és mint a példámból látszik ezek a terhek bizony plusz bonyodalmakat okoztak az életemben.
    Szeretném a véleményeteket kérni ezzel kapcsolatban.
    Köszönöm

    #812
     Thea 
    Adminisztrátor

    Köszönöm, hogy pontosítottad a kérdést. Akkor, amit fent írtam nem igazán erre válaszolt.
    Még mindig tudni kéne, hogy pontosan miért és hogyan imádkoztatok/imádkozol.
    Nem mindegy, hogy az Úr áldását vagy segítségét kéred valaki részére, vagy valami “ellen” imádkozol.
    Én hiszek az ima erejében és a Biblia arra tanít, hogy “szüntelen imádkozzunk”, de arra is megtanít, hogy hogyan. Én inkább emberekÉRT vagy helyzetekÉRT, nem ellenük szoktam imádkozni, hacsak nem egy olyan konkrét esettel állok szemben, amit fent is leírtam.
    Még szívesen írok erről bővebben, ha te is tovább pontosítod a kérdést. 🙂

    #813
     lacika71 
    Felhasználó

    A szellemi harc a következőképpen zajlott.Van/volt egy lista amit az országos gyülekezet vezetői állítottak össze. Ezt szívesen átküldöm, ha gondolod.Ezen a listán felsorolt dolgok, személyek, stb.. mögött álló szellemeket és gonosz erőket kötöztük a Jézus nevében.Ez szó szerint “megkötözünk titeket a Jézus nevében, távozzatok el ” szavakkal történik.Az egész listán végighaladva zajlik/ott a szellemi harc.
    Valóban többfajta ima létezik.

    Nem mindegy, hogy az Úr áldását vagy segítségét kéred valaki részére, vagy valami “ellen” imádkozol.

    Ez így van.Amikor az Úr áldását, segítségét kérjük valakire akkor közbenjáró imát mondunk. Amikor szellemi harc ima folyik, akkor valóban valami, valamik ellen imádkozunk.Ez egy támadó ima forma.
    Na erre mondtam azt, hogy ez bizonyos terheket jelent és nagyobb nyomásokat és bonyodalmakat hozott az életembe. Kemény dolgokról van itt szó ezt saját bőrömön tapasztaltam/om.
    Csak jó tanácsként mondom, hogy fontolja meg mindenki, aki ilyen szellemi mélységekben akar “vájkálni”, mert kemény dolgok ezek.

    #814
     Thea 
    Adminisztrátor

    Szerintem ezzel leginkább az a gond, hogy egyetlen, méghozzá negatív irányra koncentrál.
    Az életünk az Úrral összetett dolog. Tulajdonképpen egy királyságot építünk. Építünk. Építkezés közben az ember nyilván akadályokba is ütközik, amikkel meg kell küzdeni, de alapvetően építkezés folyik.
    Én úgy gondolom, hogy az ilyen imákra akkor van szükség, ha egy konkrét helyzettel állsz szemben és az Úr erre vezet, ráadásul, ha egy személyről van szó, az ilyen imának akkor van értelme, ha egy gonosz szellem helyére az Úr lelke költözik, különben tudjuk mi történik a kisöpört házzal.
    Vannak pozitív történetek ilyen esetekről. Az egyik legkiemelkedőbb, amit fel tudok idézni az John Todd esete, aki egy illuminatus családba született. Nem emlékszem minden részletre, de egy gyülekezet imalánca három napig imádkozott érte, hogy egyáltalán keresztül tudjanak jutni hozzá az Úr üzenetével és működött. Nem jutott kábítószerhez, a démonai elnémultak és végül a pásztorral imádkozott a megváltásért. Ez így kerek. Az imalánc egy konkrét és pozitív céllal indult, egy ember szabadításáért és a megtérésével ért véget.

    És általánosságban gyülekezetek ellen imádkozni nekem nem tűnik túl keresztényi dolognak. Ha úgy látod, hogy egy gyülekezet nem jó úton jár, nem jobb inkább az ott lévő emberekért imádkozni, hogy az Urat kövessék?
    “Az igaznak gyümölcse életnek fája; és lelkeket nyer meg a bölcs.” 🙂

    #815
     Névtelen

    Szia Lacika71!

    Az Igében olvastál arról valamit, hogy Jézus, vagy az apostolok, vagy bárki a tanítványok közül az ördöggel ezt tette ( csak úgy, mikor felkeltek, vagy mielőtt útnak indultak volna?! Nem arra gondolok, amikor hoztak elé ördöngősöket !) : megkötözte, a mélységbe vetette, megtörte az erejét felette, ….stb?
    Szerintem, ha ez így működhetne, akkor már régen elbántunk volna a Sátán minden erejével, hiszen csak annyit kellene nekik mondanunk, hogy ” megkötözlek, kivetlek, a mélységbe űzlek, és onnét többé nem jöhetsz ki! Az Úr Jézus Krisztus nevében…!” Na ezt meg, megtehették volna már az apostolok is, és akkor most nem lenne egy szál gondunk se ezzel! Szóval szerintem nem véletlen az, hogy a Sátán még mindig feljárhat a mennybe, mint “testvéreink vádolója…”! Meg az se, hogy azt mondja az Úr, hogy könyörögjetek…, böjtöljetek, imádkozzatok…!
    Avagy nem lett volna-e legalább 1 keresztény, aki megkötözte volna a földön pl a szegénység démonát…( örökre!)?!

    Szóval, szerintem azontúl, amit az Ige leír (hogy megbánni, megvallani a bűneinket ( persze az okkult dolgokat is, ha voltak) , meg a családét, meg az őseinkét, a népünkét, kérni az Úr Jézus Krisztus bocsánatát, vérét, szabadítását, és hogy a továbbiakban az Ő uralma alatt legyen minden terület az életünkben, stb), nincs más amit tehetnénk az Ige szerint, illetve amit tennünk kéne.
    ( Egyébként , ha megnézted a tanítást, amit feltettem, akkor abban is arról van szó, de én saját személyes tapasztalatból is tudom, hogy ez nagy rombolást visz véghez az ember lelkében, szellemében. Szóval azt mondom, hogy kérj az Úrtól bocsánatot te is, hogy olyasmibe keveredtél tudatlanul, megtévesztés által, amire nem kaptunk felhatalmazást, és ezért kiszolgáltattuk magunkat az ellenségnek. És kérj helyreállítást, gyógyulást az életedre, a családodéra, stb. És világosságot azok részére, akik még az ördög eme megtévesztése alatt vannak! Hiszen az Isten fegyverzetét azért kell felvennünk, hogy megállhassunk a Sátán minden támadásával szemben, nem pedig azért, hogy mi “rugdossuk a kerítést”! De, szerintem az a tanítás is azért lett, hogy Sátán hozzáférjen Isten igazán odaszánt embereihez is. )

    #817
     Aaron 
    Moderátor

    Szia Lacika!
    Az előbb már leírtam mi a véleményem erről a lelki harcról. Még annyit hozzá szertenék tenni, hogy én úgy érzem az ördög egy kicsit félresiklasztotta ezt az egészet olyan értelemben, hogy a jó alapelvek rosszul lettek kivitelezve. Csomó keresztény rengeteg időt és energiát fektet bele, de nincs meg a megfelelő eredménye. Van helye az ördög elűzésének, de nem ilyen formában. Ahogy Ida is írta, nincs rá precedens az Igében, hogy ilyen formában harcoltak volna a lélekben. Arra viszont van, hogy egyedi esetekben ez hogyan működött. Például amikor Jézus azt mondta „Péternek” , hogy távozz tőlem Sátán, akkor igazából nem Péterhez beszélt, hanem az ördöghöz, aki Péter elméjét, emberi módon való gondolkodását használta, hogy Jézust támadja. Az igazi lelki harc az elmében dől el mert mi döntjük el mi jön ki a szánkon. Minél több igazságot ismerünk, annál kevesebb esélye van az ördögnek, hogy dolgozzon rajtunk keresztül. Ezért írtam, hogy az igazi fegyver az evangélium hirdetése. Egy másik eset ami eszembe jutott az az amikor Pál prédikált Sergius Paulusnak:
    Apostolok Csel. 6-12

    És eljárván a szigetet mind Páfusig, találkozának egy ördöngős hamispróféta zsidóra, kinek neve vala Barjézus;

    Ki Sergius Paulus tiszttartóval, ez okos emberrel vala. Ez magához hivatván Barnabást és Saulust, kíváná hallani az Isten beszédét.
    Elimás, az ördöngős azonban (mert így magyaráztatik az ő neve) ellenkezik vala velök, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittől.
    De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve,

    Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szűnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani?

    Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetőket.

    Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hűn, elálmélkodván az Úrnak tudományán.

    Ez nem teljesen tökéletes példa a lelki harcra, de a lényeg az volt, hogy az ördögöt el kellett hallgattatni, és a Szent Lélek meg is tette egy sajátos módon. Maga az ördög elhallgattatása viszont nem elég. Pálnak prédikálnia kellett az igazságot is mellette. A csata Sergius Paulus elméjében folyt valójában, csak arra volt szükség, hogy az ördög ne legyen jelen amíg a tiszttartó gondolkodott. A Szent Lélek így vezette Pált, viszont ilyenről több példa nincs is. Lehet valakiért imádkozni, hogy az ördög fogja be a száját és ne hazudjon neki amikor az illető fontos döntéseken megy keresztül, de mindenféleképpen ki kell egészíteni az igazság megmutatásával. Az ördög egy szemét fajzat, azt csinálja, hogy visszajön és újra próbálkozik. Azért nem lehet azt csinálni amit az Ida is írt, hogy örökre megkötözzük az összes démont egyszerre, és ennyi az egész. Több van azért az egész mögött. Az ördög a Milleneum alatt lesz megkötözve teljesen, amikor a megmaradt népek egy fajta rehabilitáción mennek majd keresztül, és szükség lesz rá, hogy az ördög ne legyen jelen a hazugságaival.
    Ami viszont szerintem fontos része lenne a lelki harcnak, és amit Jézus is parancsolt nekünk, hogy tegyünk az az, hogy imádkozzunk hogy az Úr küldjön munkásokat az ő aratásába. Ha azt akarjuk, hogy egy illető, vagy egyház vezető, vagy politikus, vagy akárki jó irányba változzon, inkább azért imádkozzunk, hogy valakit küldjön hozzájuk az Úr (ha mi nem tudunk menni!) hogy mondják el nekik az igazságot.

    #821
     Hanna 
    Felhasználó

    Szia Lacika71!

    Ismerek egy tesót akit a kötözéses átoktöréses „támadó imaforma” miatt kínoztak éjszaka szellemek. Lefogták, kiszorították belőle a szuszt, meg se tudott szólalni.
    Az Igéből az Úr megvilágosította előtte, hogy ezek az imaformák hamis tanítások. Ezek miatt az emberekben téves hit alakul ki, amely jog alapot formál a démonoknak. A testvér elhagyta ezeknek a támadó imaformáknak a gyakorlását. Isten megmutatta neki, hogy Krisztusban eltöröltettek a bűnei és ezért nincs joguk tovább erre. Még egy ideig próbálkoztak a szellemek, de megmondta nekik, hogy nem tehetik és egy idő után teljesen befejezték.

    Régebben én is folytattam ilyen „támadó imaformát”. Én is abbahagytam és már úgy látom, hogy igen hasznos a könyörgés és az esedezés.

    Kívánom, hogy az életed legyen teljesen szabad az elnyomások alól!

    Hanna

12 bejegyzés megtekintése - 1-12 / 20

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.

Kapcsolat

Most nem vagyok gépnél. Írj, ha kérdésed van! :)

Küldés folyamatban

©2024 KLEO Template a premium and multipurpose theme from Seventh Queen

Log in with your credentials

vagy    

Forgot your details?

Create Account