Mindent megvizsgáljatok

[Névtelen]

Dr. Rebecca Brown
Azért jött, hogy a foglyokat szabadon bocsássa
(Részletek, összekötő szöveggel)
Kézirat

Vigyázat!

Ez lesz az egyik legnehezebben elolvasható könyv, ami valaha is a kezedbe került. SÁTÁN NEM AKARJA, HOGY ELOLVASD ÉS MEGTUDD, AMI BENNE VAN!

Mennyei Atyám, kérlek, védd és óvd meg e könyv olvasóját, és add meg neki, hogy valóságosan megértse mindazt, amit nekünk elmondani rendeltél! Ezt kérem Tőled, és köszönöm a Te Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus drága Nevében! Ámen!

E könyv célja az, hogy megmutassa, milyen sokféleképpen munkálkodnak a mai világban Sátán és démonai, hogy hogyan lehet hatékonyan harcolni ellenük, és hogyan lehet megszabadulni Sátán kötelékeiből.
Sátán mindent el fog követni, amit csak megtehet, annak érdekében, hogy visszatartson ennek a műnek az elolvasásától. Szemleragasztó álmosságot hozhat rád, kétségek közé sodorhat, állandó megszakításokkal és sok más dologgal is zavarhat. A FÉLELEM az egyik legfőbb fegyvere. Arra fogja használni, hogy megpróbáljon visszatartani a könyv olvasásától. Ahhoz, hogy legyőzd a félelmet, egyszerűen csak meg kell dorgálnod, határozottan, hangosan, Jézus Krisztus Nevében. Imádkozz is, kérj védelmet, ahogy olvasol, hogy mindent megérthess.
Legnagyobb elismeréssel tartozom először is az Úrnak, aztán Elaine-nek. Soha nem jöhetett volna létre ez a könyv az ő általa nyújtott információ, és az Úr ereje, vezetése és bátorítása nélkül. (Elaine történetét úgy írtam meg, ahogy ő elmondta nekem. A leírtakból nyilván nem tudok mindent igazolni, de a történet nem egyedülálló, nagyon sokan mások is, akik Sátán országából jönnek, hasonló bizonyságot tesznek.)
A könyvben szereplő védelme érdekében az összes nevet megváltoztattuk. Komolyan imádkozunk azért, hogy az Úr Jézus Krisztus áldjon meg gazdagon az Ő megváltásával, és adjon megértést, ahogy a következő oldalakat olvasod.

„És méne {Jézus} Názáretbe, a hol felneveltetett: és beméne szokás szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni. És adák néki az Ézsaiás próféta könyvét, és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, a hol ez vala írva:
Az Úrnak lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.
És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve. Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra.”
Lukács 4:16-21

AZÉRT JÖTT, HOGY A FOGLYOKAT SZABADON BOCSÁSSA!

1. Fejezet

Rebecca

Az első pillanattól fogva, ahogy a bejáraton keresztül belépett az épületbe, érezte, hogy valahogy más az a hely. Valami lebegő sötétséget sejtett, olyasmit, amit nem tudott meghatározni, mégis tudta, hogy ott van. Azt is tudta, hogy ilyesmivel még soha nem találkozott.
Rebecca orvos. Azért jött akkor első alkalommal a Memorial Kórházba, hogy megkezdje belgyógyászat gyakorlatát. Az egyetemet az előző hónapban fejezte be, és életének eddigi harminc évében ekkor költözött el először otthonról igazán messzire. Fogalma sem volt arról, hogy azok a tragédiák, amelyek ebben a kórházban vártak rá, örökre meg fogják változtatni őt, és életútját is. Úgy tűnt, hogy az a lapuló sötétség, amelyet a szellemében érzett, szinte leselkedik. Figyelmesen várva, míg egyszer csak hirtelen támadással beleveti Rebeccát egy eseménysorozatba, amely a végsőkig próbára teszi Ura és Megváltója, Jézus Krisztus iránti elkötelezettségét.
Az első próba nem sokáig váratott magára. Rebecca körülbelül két hónapja dolgozott orvosként a kórházban, amikor egyik éjjel ügyelete alatt, úgy hajnali két óra felé, egy harmincas éveiben járó férfit hoztak be elsősegélyre. Borzalommal hőkölt hátra, ahogy meglátta a meggyötört és eltorzult testet. Mielőtt orvos lett, hivatásos ápolónőként hat év baleseti osztályos gyakorlatot szerzett, nagyvárosok központi kórházaiban, de ehhez foghatót még soha nem látott! Mialatt a személyzettel azon igyekeztek, hogy megmentsék a fiatal lelkész életét, gondolatai vadul száguldoztak. Hogy lehet ez? Ki tenne ilyet? Nyilvánvalóan megkínozták. A testéről részben lenyúzták a bőrét, több helyen megégették, késszúrásokat és korbácsütéseket szenvedett, és ami a legszörnyűbb volt, valamilyen hegyes tárggyal lyukat ütöttek a tenyerébe. Eszméletlen volt, súlyosan sokkos állapotban.
Miután megadták a kezdeti orvosi ellátást, stabilizálták a beteg állapotát, és elhelyezték az intenzív osztályon, Rebecca megkereste a rendőröket, akik behozták a fiatalembert. Nem sok mondanivalójuk volt azon kívül, hogy emberrablás történt, és hogy amikor megtalálták a testet, először azt gondolták, halott. Nem voltak hajlandók az esetről egy szóval se többet mondani, gyorsan elmentek, arról dünnyögve, hogy még valami jelentést kell írniuk.
A többiek a baleseti részlegben zavartalanul folytatták munkájukat, mintha mi sem történt volna. Senki sem látszott különösebben meglepettnek, vagy zaklatottnak a páciens állapota miatt. Rebecca növekvő erővel érezte újra a várakozó sötétséget. Egyáltalán nem tudta mire vélni a dolgot, és aggódott, de őt is hamar eltérítette gondolataitól a sok és sürgős teendő. Nem volt semmi a múltjában, ami valaha is felkészíthette volna arra a döbbenetre, amit később a fiatal pásztor beszámolója okozott, arról, hogy mi történt vele, mielőtt aznap éjjel a kórházba került. Azt sem tudhatta, hogy a következő csapás az ő betegei egyikét éri majd, aki különösen a szívéhez nőtt.
De először nézzük meg, milyen kiképzést adott az Úr Rebeccának, hogy felkészítse mindarra, ami még hátra volt.
Rebeccának megadatott az a nagyszerű kiváltság és áldás, hogy hű keresztény szülők gyermekeként jöhetett világra, akik naponta imádkoztak érte. Már nagyon fiatalon elfogadta Jézust Megváltójának, de semmit sem tudott arról, hogy mit jelent személyesen Vele járni. Nagyon szoros és szigorú vallásos csoportban nevelkedett, nem volt szabad barátkoznia vagy érintkeznie másokkal. A csoportjában és azon kívül is elutasították: csúfolták és kinevették mind az iskolában, mind a vallásos csoportban: nagyon magányosan nőtt föl. Sokat küszködött betegségekkel is, gyermekkora jó részét kórházban töltötte. Aztán ahogy idősebb lett, megállapították, hogy egy gyógyíthatatlan, ideg-izom betegsége van, amely fokozatosan gyengíti a testét. De szerető szülei biztonságot nyújtottak az életében, imáik körülvették és megvédték, visszatartották attól, hogy belépjen az okkult világba, amely oly sok, hasonló háttérből jövő fiatalt csal tőrbe.
Az orvosi iskola első évében jutott el arra a pontra, hogy végül is az életének minden területét az Úrnak szentelje, és ezzel Jézust ugyanúgy mindenekfölött való úrrá és mesterré is tette az életében, mint Megváltóvá. Az iskola négy éve erős küzdelemmel telt el, az izomsorvadás miatt és az anyagi nehézségek miatt is. E négy év alatt Rebecca megtanulta, hogy bízzon az Úrban, hogy Vele járjon nap, mint nap, hogy hallja amint beszél hozzá szellemében, hogy kövesse vezetését, és hogy meglássa, hogyan tölti be minden szükségét.
Hét évig volt hivatásos ápolónő az orvosi iskola előtt. Aztán, mivel az Úr hatalmasan munkálkodott az életében, egy egész sor csodának köszönhetően elhagyta a nővérséget, visszatért az iskolába, és aztán tovább, az orvosi tanulmányokhoz.
Amikor Rebecca a Memorial Kórházba került, egyáltalán semmit sem tudott a sátánizmusról vagy Elaine-ről, a közelben lakó nagyhatalmú boszorkányról. Nem is álmodott arról, hogy az ő kórházbeli Krisztussal járása, a szellemvilágban olyan megdöbbenés-hullámokat fog okozni, amelyek felbőszítik a sötétség erőit. Titáni küzdelembe került, amint Elaine, az Egyesült Államok-beli egyik főboszorkány, sok másik boszorkánnyal együttműködve, szervezett támadást indított ellene, hogy minden hatalmukkal és varázslási tudományukkal megpróbálják megölni.
A gyakorlati év az első év, amelyet a szakirányú képzésben el kell végezni az orvosi iskola után. A képzésnek messze ez a legkeményebb és egyben a legfélelmetesebb éve. Nem volt ez másképp Rebeccával sem a Memoriálban. Annyi volt csak a különbség, hogy abban a kórházban állandóan tudatában volt valami nagyon furcsa, de meghatározhatatlan dolognak. Úgy tűnt, senki más nem veszi észre, a néhány keresztény kollégája sem. Elejétől fogva a gyűlölet, a bosszúállás és a harc túláradó légkörét találta az osztályon, sőt, tulajdonképpen az egész kórházban. Különösképpen hideg volt ez az atmoszféra. Mindezt, az év óriási fizikai és érzelmi nyomásának tetejébe, az Úr arra használta, hogy Rebeccát egyre közelebb vonja Magához.
Észrevette, szinte az elejétől fogva, hogy az evangélium szokatlan ellenállásba ütközik. Újra meg újra, azok, akikkel megpróbálta megosztani Jézust, egyszerűen elutasították, még csak meghallgatni sem voltak hajlandók. Mi több, a képzésének kezdetétől számított hat hónapon belül a kórházi vezetés eltávolíttatta az összes Gideon Bibliát a kórtermekből, értesítés ment minden osztályra, hogy a kórház azonnali hatállyal elbocsát minden dolgozót, akit a betegekkel evangelizáláson kapnak. Ezenkívül tilos volt bármely papnak, aki páciensek látogatására jött, a saját egyháztagjain kívül más beteget meglátogatnia, és ha a nővérek észrevették, hogy másoknak evangelizál, akkor a biztonsági őrökkel ki kellett kísértetniük a kórházból, megkérve, hogy máskor ne jöjjön vissza. A lelkészi szolgálat sem volt engedélyezve, ez szintén szokatlan volt. Valóban, úgy látszott, hogy erőfeszítések történnek annak érdekében, hogy a kórház falai között eltöröljék a kereszténység bárminemű említését.
Ahogy Rebeccát első alkalommal beosztották az intenzív osztályra, máris a tennivalók forgószelében, annak is kellős közepén találta magát. Hetente 120 órát is a kórházi munkában töltött. Ez az időbeosztás hozzájárult a fizikai állapotának állandó rosszabbodásához, amely a kimerülés felé vezetett.
Ekkor az Úr elkezdte a szívére helyezni, hogy minden reggel be kell mennie a kórházba, azért, hogy imával töltsön egy órát, arra kérvén az Urat, hogy abban az intézményben és abban a városban hirdettessen és hozzon gyümölcsöt az evangélium. Nekilátott, hogy az Úr akaratát cselekedje, munka előtt minden reggel egy órát imádkozott. Eközben többször is azt vette észre, hogy a Szent Szellem késztetésére, imájában az ott lévő sötétség erőinek megfékezésére kéri az Urat. Gyakran azon kapta magát, hogy a IV. Mózes 10:35-öt idézi, ahol Mózes azt mondja:

„Kelj fel Uram, és széledjenek el a te ellenségeid, és fussanak el előled a te gyűlölőid.”

Nem tudta, hogy miért imádkozik ilyen módon, sőt néha azt gondolta, hogy elég különös is így tennie, de mégis, újra meg újra a Szent Szellem azt akarta, hogy imádkozzon. (…)
Gyakorlatának körülbelül hatodik hónapjában, amikor megint az intenzív osztályra osztották be, a fiatal lelkész, akit a baleseti részlegben látott, végre felépült annyira, hogy már tudott beszélni. Rebecca nagy figyelemmel kísérte javulását, állandóan imádkozott érte, és az Úr vonzotta őt, hogy gyakran betérjen a szobájába beszélni vele. Egy napon a lelkész elmondta, mi történt vele igazából, közvetlenül a kórházba kerülését megelőzően.
Bob egy kis, helyi keresztény gyülekezet pásztora volt. Olyan szolgálatba került, ahol az emberek, akik felé szolgáltak, Sátánt imádták. Elmondta Rebeccának, hogy az egyik közeli városban van egy nagy sátáni gyülekezet, és hogy abban az államban a sátánizmus igen elterjedt. Ő folyamatosan az Úr vezetésével, ezek közül sokakat elhozott Jézushoz. Ezek elfordultak Sátán szolgálatától, és Jézus Krisztust tették Urukká és Megváltójukká. Segített nekik kiűzni azokat a démonokat is, akiket korábban maguk kértek meg, hogy bennük lakozzanak, hogy általuk szert tegyenek a boszorkányság és a varázslás erőire. Aznap este, mikor Rebecca először látta a lelkészt, elrabolták a sátánisták és magukkal vitték az egyik összejövetelükre. A csoport előtt felvitték az emelvényre, és ott elkezdték kínozni. Épp egy keresztre szegezték fel, amikor az egyik tag bekiabálta, hogy valaki látott valami gyanúsat, és kihívta a rendőrséget. (A sátánistáknak volt egy rendőrségi lehallgató rádiója, amivel figyelték a hívásokat.) Bob a keresztre feszítés közben elvesztette az eszméletét, és másra nem emlékezett, csak a kórházi ágyban tért magához.
Rebecca el volt képedve, ilyesmiről még soha nem hallott. Vajon ez volt talán annak a meghúzódó sötétségnek a magyarázata, amelyet ebben a kórházban érzett? Az újabb felfedezések hamarosan következtek.
A második intenzív osztályos beosztásában Rebecca aggodalmai tovább fokozódtak. Minden ügyeletben töltött éjszakán ő volt felelős a kezelőegységekben elhelyezett betegekért. Feltűnt neki, ahogy imádkozva dolgozott a páciensekkel, hogy sok, számára megmagyarázhatatlan haláleset történik. (…)
A másik probléma, ami miatt nagy aggódott, az orvosi gyakorlatban az „akut intenzív osztály pszichózis”-nak nevezett jelenség gyakorisága és mértéke volt. Amikor a páciens valamely kritikus betegség nagy megterhelésének van kitéve, több napra az intenzív osztályra kerül, ahol általában 24 órán át égnek a villanyok, monitorok, műszerek mennek állandóan, nincsenek ablakok, amin ki lehetne látni. Emiatt a betegek egy bizonyos százaléka zavarttá válik és hallucinálni kezd. (Olyan dolgokat lát, amelyek nem valóságosak.) Bizony, ebben a kórházban az intenzív osztály pszichózis előfordulása messze sokszorosa volt annak amit Rebecca bármely másik kórházban tapasztalt, ahol korábban ápolónőként vagy orvosi egyetemistaként dolgozott.
Az Úr vezetését érezve, Rebecca időt szakított rá, hogy beszélgessen ezekkel a betegekkel arról, hogy mit is „láttak” tulajdonképpen. Legnagyobb meglepetésére, majdnem mindegyikük az mondta, hogy démonok voltak a kórteremben! (…)
Pearl idős, néger asszony volt az USA déli részéről, aki Rebecca keze alatt volt körülbelül hat hónapig. Pearl igen erős keresztény volt. Rebecca mindjárt az intenzív osztályra utalta. Másnap reggel, amikor a doktornő megkezdte vizitjét az intenzíven, a nővérek mondták neki, hogy Pearlnek intenzív osztály pszichózisa van. Rebecca megijedt egy kissé, mert tudta, hogy Pearl nagyon erős keresztény, olyan asszony, aki sokat szenvedett és nem esik egykönnyen pánikba.
Pearlt sírva találta a kórteremben, amikor megkereste. Megkérdezte miért sír, mire Pearl azt mondta neki, hogy ha nem veszi ki őt az intenzívről még aznap, akkor „az az éjszakás nővér megöli.” Aztán elmesélte Rebeccának, hogy az őt ápoló éjszakás nővér bejött a szobájába és elkezdett beszélni hozzá. Azt mondta, nincs szükség arra, hogy harcoljon az életben maradásért, a lelke könnyedén átvándorolhat egy következő életbe. Az ápolónő még azt is mondta, hogy majd hívja a „magasabb erőket”, hogy jöjjenek és kísérjék át Pearlt az ő következő „gyönyörű életébe”. Amikor a nővér rátette a kezét Pearlre, és valami idegenül hangzó nyelv szavait kezdte mondani, az asszony felismerte, hogy ez valami varázsige. Pearl a saját öröksége révén tudott a voodooról, a fekete mágiáról és a démonokról, és kijelentette, hogy démonokat látott a helyiségben. Azt mondta Rebeccának, hogy ő már túl gyenge ahhoz, hogy tovább harcoljon, és ha ugyanez megtörténik a következő éjjel, tudja, hogy meg fog halni. (…)
Rebecca tudta, hogy erről a problémáról egyik kollégájával sem beszélhet, azt mondanák, hogy megőrült. Nem is vádolhatta a nővért semmivel, hisz nem volt ellene semmilyen bizonyítéka. Abban az időben Rebecca nagyon keveset tudott a boszorkányokról, és a démonokról szinte semmit. Csak egyet tudott tenni, imában az Úr elé vitte a dolgot. Aznap minden szabad percét a lenti kápolnában töltötte, térden állva imádkozott. (A kápolnában mindig egyedül volt, mert más soha nem ment oda.) A nap vége felé, az Úr megerősítette a szívében, hogy Pearl igazat mondott, és azt rendelte neki, hogy aznap este egész éjszaka virrasszon az ágya mellett, mivel Pearl túlságosan beteg volt ahhoz, hogy biztonsággal ki lehessen hozni az intenzív osztályról. Mindez lehetséges volt, mivel Rebecca épp nem volt akkor ügyeletben.
Ami azon az éjszakán történt, örökre megváltoztatta Rebecca életét. Ahogy ott ült Pearl ágya mellett, nem számítva különösebben semmire, olyan közvetlen démoni nyomást érzett, mint azelőtt soha. Helen, az intenzívre beosztott nővér, egyáltalán nem is jött be Pearlhöz egész éjjel. Rebecca egy hatalmas, láthatatlan erőt érzett, amely ellene tört. Olyan volt, mint egy óriási láthatatlan kéz, amely kis zsírfolttá akarja a padlóra passzírozni, úgy érezte, mintha valami láthatatlan erő ki akarna szívni a testéből minden életet. Megpróbálta tudományos érvekkel megszüntetni ezt az érzést, meg akarta győzni magát, hogy ez csak a képzelete, de semmi nem használt. Érezte, hogy a teste gyengülni kezd, míg végül már alig tudott ülve maradni. Pearl is érezte a nyomást. Megfogták hát egymás kezét, és Rebecca csendes imában kérte az Urat, hogy Jézus drága vérének védőpajzsát bocsássa rájuk.

„És ők legyőzték őt {Sátánt} a Bárány vére által, és az ő bizonyságtételük szava által…”
Jelenések 12:11 (angol fordítás)

Irtózatos küzdelem volt ez az éjszaka, de Pearl biztonsággal túljutott rajta, és reggel Rebecca kivette az intenzív osztályról.

Rebecca újabb fontos információhoz jutott egy ápolónő révén, akit Jézushoz vezetett. Jean, megtérése előtt kapcsolatba került a sátánizmussal. Helen arra tanította őket, hogy hogyan legyen médium, és már épp kész volt rá, hogy bevezessék a csoportba, amikor Rebecca elkezdett neki az Úrról beszélni. Jean megszakította a kapcsolatot Helennel és a többi boszorkánnyal, de láthatóan nagyon félt tőlük. Elmondta Rebeccának, hogy Helen „szolgálatának” tekintette, hogy az intenzív osztályon ő viselje gondját a legsúlyosabb betegeknek. Beszélt hozzájuk, hogy ne küzdjenek tovább az életért, hisz olyan könnyen reinkarnálódhatnak egy következő életbe, ahol nem kell szenvedniük. Aztán beleegyezésükkel vagy a nélkül, rájuk tette a kezét, és démon szellemeket hívott elő, „magasabb erőknek” nevezvén őket, hogy vezessék be a beteget a következő életébe. E betegek állapota gyakran hirtelen leromlott, és hamarosan meghaltak. Jean nem mert szólni senkinek erről, mert Helent nagy becsben tartották, jó munkaerő volt, és nem hittek volna neki. Arról is beszélt Rebeccának, hogy a közeli sátánista gyülekezeté volt USA egyik legnagyobb okkult irodalommal foglalkozó forgalmazó központja. Ezenkívül volt egy nagyon nagy boszorkányképző táboruk, és egy sátánista templomuk is. Megerősítette mindazt, ami a fiatal pásztorral történt, és nagyon félt, hogy vele is megeshet ugyanaz. Úgy látszott, senki sem veszi túl komolyan a sátánista közösséget, de hát persze Sátán épp ezt akarta.
Rebecca később más forrásokból is tudomást szerzett a sátánista kultuszról és a gyülekezetről, és arról, hogy a kórházban más nővérek és orvosok is kapcsolatban vannak az okkultizmussal. Az Úr mindebben megerősítette. Elkezdte A Bibliát komolyan tanulmányozni Sátán és démonai tekintetében, és megkezdte a szellemi harcot Helen és a kórházban dolgozó többi sátánista ellen. Gyakran támaszkodott a Lukács 10:19-re és a Márk 16:17-re.
Természetesen Helen, Sátán és a többi boszorkány nem örült Rebecca tevékenységének, és a csata egyre keményebbé vált. Ezzel egy időben az izomsorvadása rosszabbodott, míg végül nem tudott tovább dolgozni, és az orvosi diagnózis szerint már nem sok ideje maradt hátra. Hazament, és a következő, kínzó fájdalmakkal teli hónap során annyira legyengült, hogy már nem tudott járni vagy az ágyból egyedül felkelni. Abban reménykedett, hogy az Úr nemsokára magához szólítja. Ennek a hosszú hónapnak a vége felé meglátogatta Pat, az otthoni gyülekezet pásztora. Azt mondta, hogy az Úr megmutatta neki, hogy Rebecca halála nem az Ő akarata.

Akkor azt mondta: „Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de azt hiszem, az Úr felfedte előttem, hogy ami veled történik, az nem más, mint hogy nagyhatalmú boszorkányok egy csoportja támadása alatt állsz. Az állapotod az általuk küldött démoni erők miatt rosszabbodott idáig. Lehetséges ez? Kapcsolatba kerültél valamilyen boszorkánnyal, akiről tudsz?”
Rebecca hirtelen megértette! Miért is nem hozta összefüggésbe a betegségének súlyosbodását azzal a harccal, amit a sátánisták ellen vívott a kórházban? Soha nem beszélt Pattel a tapasztalatairól, úgyhogy mindent elmesélt, ami az elmúlt évben lezajlott.
A pásztor egy darabig a padlót fürkészte erősen gondolkodva, aztán feléje fordult, és így szólt: „Tudom, hogy nem az Úr akarata, hogy meghalj. Semmi kétségem sincs a felől, hogy a betegséged varázslás és boszorkányság közvetlen eredménye. Imádkoznunk kell és gátat kell vetnünk a boszorkányok hatalmának.”
És imádkozott. De még hogy! Nemcsak a pásztor, hanem a presbiterek is, és még körülbelül kétszázan a gyülekezetből, böjtöltek és imádkoztak a nap 24 órájában, szakadatlanul egy egész héten át, közbenjártak Rebeccáért, kérvén az Urat, hogy védelmezze meg, és törje meg az ellen támadó boszorkányok erejét.
Annak a hétnek a vége felé, az egyik éjszaka, amit Rebecca az eszméletvesztés határán sodródva feküdt ágyában, az Úr eszébe idézett egy részletet, amelyet Watchman Nee könyvében olvasott:

„Amíg a keresztény nem tudja biztosan, hogy elvégezte munkáját, és az Úr nem tartja szükségesnek, hogy maradjon, addig mindenképpen álljon ellene a halálnak. Ha a testében már megmutatkoznak a halál tünetei, mielőtt a munkáját elvégezte, pozitívan álljon a halálnak és tüneteinek ellent.

Saját hibánk, ha a környezetből, állapotunkból, érzéseinkből kiindulva feltételezzük, hogy eljött az időnk. Ehelyett jeleket kell kapnunk az Úrtól. Ahogy Érte élünk, meghalnunk is Érte kell. Minden hívásnak, amely nem az Úrtól jön, ellene kell szegülni. Hacsak nem tudjuk egész biztosan, hogy Isten azt akarja, hogy meghaljunk, nem szabad hagynunk, hogy a halál lenyomjon bennünket, mert ez csak lusta passzivitás. Inkább tevékenyen együtt kell működnünk Isten akaratával az ellenállásra. A Biblia úgy kezeli a halált, mint ellenségünket.”
Watchman Nee: The Spiritual Man, 216-219. old.

Ahogy az Úr emlékezetébe idézte ezeket, a Szent Szellem halkan szólt Rebeccához, mondván, hogy nem az Úr akarata, hogy meghaljon, még sok tennivalója van. Rebecca még kínlódott egy darabig, mert a szíve mélyén már nem akart élni, nem akart tovább küzdeni, hanem a mennybe szeretett volna menni, az Úrhoz. De a Szent Szellem finom hangja kitartó volt. Végül, könnyek közepette, lassanként ráállt a „Kősziklára”, és elkezdte megdorgálni Sátánt, és Jézus nevében parancsolt neki, hogy menjen el – nem fogadja el többé a betegséget és a halált, amit rá szeretne kényszeríteni.

Rebecca olyan súlyos izomkárosodást szenvedett, hogy három hónap felépülési időre volt szüksége, de az Úr felemelte és teljesen meggyógyította. Így visszatért a Memorial Kórházba, hogy befejezze képzésének utolsó két évét, végre készen arra a találkozásra, amit az Úr szervezett Elaine-nel, a főboszorkánnyal, aki az életére törő támadást vezette ellene.

2. Fejezet

Elaine

Elaine szavai:

Anyám és apám házassága a nagyon törékenyek közül való volt. Az apám részeges alak volt, és azt gondolta, hogy ő Isten ajándéka a nők számára. Édesanyámat gyakran bántalmazta, és gonoszul bánt vele. Születésemkor az ágy lábánál állva, egyfolytában azt hajtogatta, hogy bárcsak halott lennék, míg végül anyám hozzávágott egy vázát.
Épp úgy jöttem világra, mint bárki más, ahogy százak születnek egy napon az egész világon, eltekintve attól a rendellenességtől, amivel születtem. Nem volt orrom, felső ajkam és szájpadlásom. Ezt hívják úgy, hogy nagyon súlyos nyúlszáj farkastorokkal. Édesanyám rögtön látni akart, amint megvoltam, és számára gyönyörű voltam, még a deformitásokkal is. Az első kérdése ez volt: „Rendbe lehet hozni?”
Teljes szegénységben élt, nem volt semmi pénze, sem kereseti lehetősége. Akkoriban még nem voltak szociális ellátási programok úgy, mint ma, de anyám nem az a típus volt, aki feladja, csak azért, mert szegény.
Történetesen, a kórházban volt egy Helen nevű nővér. Ő segédkezett a születésemnél, tudott anyám körülményeiről, és apám gyűlöletes természetéről. Helen nem csak egyszerű nővér volt, hanem igen erős boszorkány is, és tagja egy mai, országunk egyik legnagyobb hatalmúvá vált, bár kevéssé ismert kultuszának (cult). Ez a szekta úgy nevezi magát, hogy Testvériség (The Brotherhood), és tagjai Sátánt imádják. Helen akkoriban azt a feladatot látta el, amit a kultuszon belül „kapcsolatteremtőnek” neveztek. Az ő édesanyámmal való kapcsolata életem hátralévő részét befolyásolta, csakúgy, mint Rebeccáét.
A születésemet követő napon Helen azzal a javaslattal kereste meg anyámat, hogy ha megengedi, hogy vegyen tőlem egy egész kevés vért, akkor ő és a „barátai” lehetővé tennék, hogy elegendő pénzhez és más segítséghez jusson ahhoz, hogy számomra a legjobb sebészi és orvosi ellátást biztosíthassa. Édesanyám nem értette, Helen miért tenné meg mindezt, cserébe egy látszólag olyan jelentéktelen apróságért. Úgy látszik, soha nem fogta fel az értelmét annak, amit Helen mondott neki. De mivel nem volt kilátása arra, hogy máshonnan kapja meg ezt az olya fontos segítséget, és mivel Helen ismételten megnyugtatta, hogy nem fog nekem kárt okozni vagy bántani engem, anyám végül elfogadta a javaslatot. Helen nagyon szép, fiatal nő volt, úgy látszott, hogy igazán aggódik, és őszintén segíteni akar rajtunk.
Azt viszont nem mondta el anyámnak, hogy számára az én vérem egy nagyon fontos „eladás” volt. Ezt a kis üveg vért odaadta egy másik, Grace nevű nőnek, aki szintén benne volt a sátánista kultuszban, és a szektán belül a főpapnői (high priestess) tisztséget töltötte be. A vérem eladása azt a célt szolgálta, hogy Grace nagyobb hatalomhoz jusson, tevékenyebb és magasabb rangú legyen a sátánisták között. Helen ereje is nőtt e tranzakció által.
Helen levette tőlem a vért, és átadta Grace-nek. Aztán Grace megitta egy olyan szertartás alatt, amely neki és a Sátánnak uralmat biztosított fölöttem, és sok démon számára megnyitott engem, hogy attól fogva lakjanak bennem. Sátán irányításával Grace sok meghatározott szellemet küldött belém, amelyek formálták és alakították az életemet, a személyiségemet és a jövőmet.
Anyám nem volt keresztény, és azt sem tudta, hogy amit csinált, az megjelölt személlyé tett engem, akit a sátánisták nem tévesztenek szem elől, és később azt fogja eredményezni, hogy magam is belekerülök a kultuszba. Ha ezt tudta volna, soha nem mondta volna: „Jól van, vehetsz tőle egy kis vért.” Későbbi életemben, a szekta tagjaként sok ilyen eladásnak voltam személyesen is tanúja, és a szívem mindig összeszorult, amikor a kisbaba további életében előidézett következményekre gondoltam.
Sátán tehát értékes zsákmányra tett szert, egy újszülöttre, akiben démonok és szellemek lelhettek otthonra, fejlődhettek, és válhattak az életében tevékennyé és hatalmassá. Ahogy kezdtem eszmélni, már egész kicsi koromban rájöttem, hogy valami szokatlan és sajátos dolog zajlik bennem, de nem tudtam, mi az.

Gyermekkorom sok szenvedéssel telt. Minden társaság kivetett magából, csúfoltak, bántottak, amíg már nem is bírtam elviselni. Tizenhat évbe telt, amíg plasztikai sebészettel új arcot csináltak nekem, ezek a műtétek is nagy fájdalmakkal jártak. Nem voltak barátaim, de még azt a kevés kapcsolatot sem tudtam ápolni, amim volt, mert olyan gyakran kellett kórházba mennem, hogy ez hosszú kihagyásokat okozott az életem minden területén. A szüleim úgy gondolták, hogy jobb, ha minden évben más iskolába megyek, hogy ne kelljen ugyanazokkal találkoznom újra, akik már megutáltak, de ez sajnos nem sokat segített, a diákok mindenütt egyformák voltak. Végül sikerült csatlakoznom egy egyházi gyülekezet ifjúsági csoportjához, ahol elfogadtak, mert tudtam énekelni, gitározni és dobolni. Ez életem egy rövid, kellemes szakasza volt.

Ahogy növekedtem, rájöttem, hogy megmagyarázhatatlan erőkkel rendelkezem. Nem tudtam mik ezek, honnan valók, és mihez kezdjek velük. Néhányan azt mondták, hogy különleges „tehetségem” vagy „ajándékaim” vannak. Az egyik nagynéném, aki mélyen benne van a varázslásban és a spiritizmusban, néha meghívott minket, gyerekeket, hogy okkult „játékokat” mutasson. Mindig messze túlszárnyaltam mindenkit a tarot kártyában, az oudzsi táblával, stb. Tizenéves koromban észrevettem, hogy gyorsan fejlődő képességem van mások befolyásolására, hogy azt tegyék, amit akarok, és szokatlan fizikai erővel is rendelkezem.
Emlékszem, hogy a középiskola első évében közeledni akart hozzám egy leszbikus lány. Egy nap, tornaóra után megpróbálta rajtam néhány trükkjét, mire én teljesen elvesztettem az eszem a dühtől, és majdnem belefojtottam az egyik WC-be. Sokkal nagyobb volt nálam, de megöltem volna, ha nem lép közbe néhány felnőtt.
A középiskolát egy helyen jártam végig. Ott is csúfot űztek belőlem. Ebben a korban az a legrosszabb, ha az embert a saját társai kinevetik és bántják. Eljutottam ahhoz a ponthoz, amikor már nem tudtam ezzel tovább megbirkózni. Negyedikes voltam, amikor egy napon, ahogy a folyosón mentem, egyszer csak elkiabálta magát a rögbi csapat vezető játékosa: „Nézzétek a ronda nyúlszájút!” Ledobtam a könyveimet és elkezdtem rohanni felé. Ezután már csak arra emlékszem, ahogy öt tanár szed le róla. A szó szoros értelmében majdnem agyonvertem. Eltörtem az orrát, az állkapcsát, és még jó néhány arccsontját. Ez nem természetes erő volt. Az a srác közel 90 kilót nyomott, én pedig csak 44 kiló voltam akkoriban. Egyetlen apró sérülést sem szenvedtem verekedés közben, még az öklömön sem.
Ez az erő baljóslatúnak tűnt nekem akkor, de mégis élveztem. Csak így jutottam egy kis nyugalomhoz, és senki nem szórakozhatott velem. Most már szívszakadva nézek vissza erre, de akkoriban úgy tűnt, megéri, csak legyen egy kis békém. Csakhogy nemsoká rá kellett jönnöm, hogy mindez a békét Sátán hazugsága elrabolja. Ezt később nagyon megbántam, és még mindig sajnálom. Hálás vagyok, hogy Jézus szeretett mindvégig, még ha akkor ezzel nem is voltam tisztában. Nagyon szerettem az erőmet és a hatalmamat. Nem tudtam, honnan származik, de meg akartam tudni, hogyan lehet belőle többet szerezni. Ekkor találkoztam Sandyvel, a templom ifjúsági csoportjában. Ugyanabba az iskolába jártunk, és ő is tizenhét éves volt, mint én. Sandy a sátánista szekta egyik „toborzója” volt, és ő vezetett engem Sátán tervének következő lépcsőfokára.

3. fejezet

Belépés a Testvériségbe

Elaine szavai:

Sandy a barátom lett, tulajdonképpen ő volt az egyetlen. A templomban ismerkedtem meg vele, az ifjúsági csoportban, amint említettem. Nem azért jártam templomba, hogy az Úrról halljak, hanem azért, hogy a többiekkel találkozzam. Sandyvel együtt dolgoztunk különféle, egyházi ifjúsági programokon, és az iskolában is haverkodtunk, közösen tanultunk, és együtt mentünk kólázni.
Sandy szép lány volt, nálam gazdagabb, nagyon jól öltözött, és mindenki kedvelte. Úgy látszott, nemigen zavartatja magát emiatt, én viszont aggódtam. Azt gondoltam, hogy csakis sajnálatból barátkozik velem, de ez azért is volt, mert nem tudtam, hogy Sandy a Testvériség egyik toborzója. Röviddel a rögbi játékossal történt incidensem után megemlítette, hogy észrevette a különleges erőimet, amivel csak kevesek rendelkeznek. Azt mondta, hogy tudja, hol tanulhatom meg, hogy hogyan jussak hozzá többhöz ebből az erőből.
Azt is mondta: „Hé, figyelj, tudom, hogy magányos vagy és nem érzed valami jól magad a bőrödben, de tudok valamit, ami szerintem segítene. Az az egyház, ahova járunk, nem igazán törődik veled és Isten sem, különben nem így születtél volna.” Aztán felajánlott egy lehetőséget, hogy menjek el vele egy „ifjúsági táborba”, amit az a „csoport” tart fenn, ahová ő és a családja járnak. Valami „egyházi tábornak” nevezte, néhány mérföldre volt csak, egy közeli városkában, és nyáron tartották. Épp nem volt akkor iskola, s mivel nem volt más dolgom, úgy határoztam, hogy elmegyek.
Azt mondtam a szüleimnek, hogy egy egyházi táborba megyek – őket nem is érdekelte igazán, hogy mit csinálok. Kicsit féltem, de mégis valami nagy dologra számítottam. Úgy gondoltam, hogy végre találtam egy barátot, és talán ez a válasz a magányosságomra és a bennem levő különös erőkkel kapcsolódó kérdéseimre. Sandy négy nappal a tényleges látogatásunk előtt beszélt nekem először a táborról. Úgy írta le, mint egy ideális helyet, ahol elfogadnak, hívnak és szükségük van rám. Szükségük van az erőimre, mondta, és tökéletesíteni is lehet azokat. Naggyá és híressé lehetek, vagy gazdaggá, amit csak akarok, az enyém lehet. Ahogy beszélt, éreztem, hogy az a különös erő megmozdul bennem, kavarog és épül.
Sandy nem említette ezt a szót, hogy „kultusz” vagy „szekta”, és az igazat sem mondta el erről a csoportról. Itt megállok egy kicsit, hogy egy rövid összefoglalót adjak róla.

………………….

Ez a csoport, amelyik titkosan Testvériségnek nevezi magát, olyan emberekből áll, akik Sátánt imádják, és közvetlenül az ő irányítása alatt állnak. Ez egy gyorsan növekvő és nagyon veszélyes kultusz. Két fő központja van az Egyesült Államokban – a nyugati parton, leginkább Los Angeles – San Francisco területén, és az USA közép-nyugati részén, ahol én laktam. Ezek kisebb csoportokra, egységekre vannak osztva, amiket covennek neveznek. A covenek mérete 5-10 főtől néhány ezerig terjed. Ez ugyanaz a kultusz, amelyet Hal Lindsey a Satan Is Alive And Well On Planet Earth (Sátán él, és jól van a Föld nevű bolygón), és Mike Warnke a The Satan Seller (A sátánárus) című könyveikben leírnak. Annak az angol csoportnak is ez az amerikai megfelelője, amelyről Dorcen Irvine ír a Freed From Witchcraft (Varázslástól szabadon) című könyvében.
A kultusz szigorúan titkos, a tagságról semmilyen írásos dokumentációt nem vezetnek. Még a Sátánnal kötött szerződéseket is elégetik, amit a tagok vérükkel írtak alá. (Az alacsonyabb rangú tagok számára ez nem köztudomású.) Ezek a sátánisták a társadalom minden rétegében megjelennek – a szegények, a gazdagok, a magasan iskolázottak, a rendőri erők, a kormánytisztviselők, az üzletemberek és üzletasszonyok, sőt, még az úgynevezett keresztény lelkipásztorok között is. Legtöbbjük jár helyi gyülekezetbe, és „jó polgároknak” tartják őket, a helyi polgári ügyekben való tevékenységük miatt. Mindez fedezékül szolgál. Kettős életet élnek, aminek szakértői, a megtévesztés mesterei.

„Nem is csoda, hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá…”
II. Korinthus 11:14-15.

Az összejöveteleken álnevet használnak, úgyhogy ha véletlenül az utcán találkoznak, nem is tudják egymás valódi nevét. Sátán és démonai kemény fegyelemben tartják őket. Évente néhány alkalommal emberáldozatot gyakorolnak, és havi rendszerességgel áldoznak állatokat. Az emberáldozatok leggyakrabban csecsemők, az egyes tagok házasságon kívüli gyermekei, akik a kultuszba tartozó orvosok és nővérek felügyeletével születnek, így az anya soha nem is megy el kórházba – sem a baba születésének, sem halálának nincs nyoma. További áldozatok lehetnek elrabolt emberek, továbbá olyan szekta tagok, akik fegyelmezést kapnak, vagy önként jelentkeznek, gondolom azért, mert már meghasonlottak önmagukkal. Sokan közülük hidegvérű, gyakorlott és ügyes gyilkosok.
Minden covent egy főpap (high priest) és egy főpapnő vezet. Ezek a Sátántól különféle módokon nyert szívességből, és a megszerzett egyre nagyobb varázslási hatalom által jutnak pozíciójukba. A csoporton belül sok a belharc. A boszorkányoknak van egy belső elitje, a Fény Nővérei (The Sisters of Light). További USA-beli okkult csoportok úgy hívják magukat, hogy Fényességek (The Illuminati), legtöbbjük nem része a Testvériségnek. Az egyik, Fényességnek nevezett csoport legnagyobb részben az ősi Anglia druidáinak (kelta főpapok – a ford.) közvetlen leszármazottaiból áll. Ezek nagyon nagyhatalmú és veszélyes emberek, és kapcsolatban állnak a Testvériséggel. Rendszeresen gyakorolnak emberáldozatot.
A Fény Nővérei az 1700-as évek végén jöttek először Európából az Államokba. Az európai sötét történelmi időkből származnak, de gyökereik valójában az ősi Egyiptom és Babilon varázslóihoz nyúlnak vissza, akiknek akkora hatalmuk volt, hogy Mózes idején Egyiptomra küldött tíz csapás közül hármat ténylegesen meg tudtak ismételni. (Lsd: II. Mózes 7. és 8. fejezet.) Ezek a boszorkányok hihetetlen hatalommal rendelkeznek. Képesek betegséget előidézni vagy ölni, anélkül, hogy az áldozatot megérintenék, még akár több ezer mérföldnyi távolságból is. Mindez persze démonok által érhető el, és ezek az emberek – becsapva – azt hiszik, hogy ők irányítják a démonokat, holott igazából Sátán és a démonok használják őket.
A kultuszon belül hihetetlen szörnyűségeket követnek el olyan emberek, akik a bennük levő démonoknak annyira a hatalmában vannak, hogy elveszítik a szeretet és a gyöngédség minden érzését, kegyetlen, szinte minden emberi mivoltukat elvesztett lényekké válnak. Erről később még lesz szó a könyvben.
A Testvériség növekedésének gyorsasága a mostani utolsó idők egyik jele, bibliai prófécia közvetlen beteljesedése.
Az USA-ban és az egész világon, különféle nevű kultuszok, szekták, csoportok számtalan ezrei imádják és szolgálják Sátánt. Sokan nem így hívják őt, hanem más néven, például egyszerűen „Mesternek”. Ezenkívül van még sok maga csinálta boszorkány és sátánista. Az egyes csoportokon és szervezeteken belüli szolgálati és imádási szokások és irányzatok széles skálán változnak.

…………………

Akkor léptem be közvetlenül ebbe a kultuszba, amikor Sandyvel elmentünk a nyári táborba. Már nagyon izgatott voltam, mire megérkeztünk. Az izgatottság miatt sokat elveszít az ember abból, amit lát és hall. Először a szállásunkat mutatták meg, és éreztették velünk, hogy nagyon szívesen fogadnak. A táborban sok szórakozási lehetőség volt: múzeumok, könyvtárak, különböző házak, ahol el lehetett menni látnokokhoz, hipnotizőrökhöz, tenyérjósokhoz, kártyavetőkhöz, voodoo szakértőkhöz, stb. Ezek egy része egész évben ott lakott, mások nem. Ez volt az, amit a kultusz hivatalosan mutatott a be nem avatott nyilvánosság felé.
Sok olyan órára jártunk, amelyeken megtanították, hogy hogyan terjesszük ki és használjuk az „erőinket”. Sandy elvitt a Fény Nővéreivel való első találkozóra. Sokkal később megtudtam, hogy ők egész gyerekkoromban nagy figyelemmel követtek, mióta Helen és Grace eladták a véremet.

Sandy elvitt a nagy sátánista templomba, két órával az esti fő esemény előtt. A sötétben 13 fehér csuklyás ruhába öltözött nő láttam, amint körben elhelyezkedett, nagyobbfajta fekete gyertyák lángjába bámulva, teljes koncentrációban, halkan mormogtak és kántáltak. Olyan erő volt jelen, ami lenyűgözött és megfélemlített.
Azt vettem észre, hogy visszavágyom, hogy másnap este megint megnézhessem ezt a szertartást. Csak azért tudtam, hogy ők a Fény Nővérei, mert Sandy megmondta. Más szekta tagok úgy hivatkoztak rájuk, hogy az „Anyák”, csak kevesen tudták, hogy ők igazából ez az elit csoport. Férfiaknak soha nem árulták el kilétüket, mivel azok szigorúan ki voltak zárva közülük. Habár ők képezik a hatalom házát és a kultusz fő erejét, ez még a kultuszon belül is szigorúan őrzött titok. Nem tűrnek meg maguk közt semmilyen gyengeséget, aki gyenge, azt elpusztítják. Nagyon kevés fiatalabb nő van közöttük.
A második napi ceremónia után egyikük megkeresett. Elmondta, hogy észrevették az érdeklődésemet, már tudnak a szokatlan erőimről, és nagyon szeretnék, ha belépnék a képzési programjukba. Könnyedek és kedvesek voltak, azt mondták, hogy sehol másutt nem tudnak megtanítani úgy, ahogy ők, arra, hogy erőimet nagyon megnöveljem és kiterjesszem. Mindenestül bekaptam a horgot.
Először annak a nagyszerűségéről beszéltek, ahogy használhatnám a hatalmamat, hogy megszerezzem mindazt, amire szükségem van, sőt bármit, amit csak akarok. Tőlük hallottam először, hogy ez az erő Sátáné, nem Istené. Azt is mondták, hogy Sátán az egyetlen igaz Isten. Megtanítottak kántálni, és mormolni, elmondták, hogy ha bármit szeretnék, csak gyújtsam meg a gyertyámat, tegyem alá az imáimat, a kéréseket, persze nemcsak a magam számára, hisz nem lehetek önző. Imádkozhattam valakinek a felemelkedéséért vagy bukásáért, nem számított, hogy más neve volt a papíron vagy a sajátom.
Végül elérkezett a tábor utolsó napja, és én készülődtem hazafelé. Hirtelen szembe találtam magam azzal a ténnyel, hogy a táborbeliek kedvessége csak álarc volt, és amibe belekerültem az már többé nem játék, és nem önkéntes dolog.
Amikor találkoztam Sandyvel, hogy induljunk haza, azt mondta, hogy épp az imént tudta meg a Fény Nővéreitől, hogy speciális képzést ajánlanak nekem – és még néhányunknak, akik „különösen tehetségesek”. Tudtomra adta, hogy ők és a főpap a főpapnővel szeretnének velem röviden beszélni odaát a templomban mielőtt elmegyünk.
Átmentem a templomhoz, és a többiekkel együtt beléptünk. Mikor már bent voltunk, azt láttuk, hogy fegyveres őrök lépnek rögtön az ajtók elé. A templom elejében levő kis csoport elé kellett állnunk, és a főpap ekkor elmondta, hogy ki lettünk választva a Testvériséghez való csatlakozásra. Ez azt jelentette, hogy a következő este szerződést kell kötnünk Sátánnal, saját vérünkkel aláírva. Megkérdeztem, hogy mi van a szerződésben, mire elmondták, hogy oda kell adnom magamat, testemet, lelkemet, szellememet „a mi nagy Sátán atyánknak”, cserébe az ő „áldásaiért”. Azt is közölték velünk, hogy ha nem akarunk engedelmeskedni, akkor a véleményünk megváltoztatására bizonyos „meggyőzést” fognak alkalmazni, mire én annyit mondtam, hogy semmilyen körülmények között sem fogok aláírni egy ilyen szerződést. Ekkor átvette a szót a főpapnő, és felvilágosított, hogy nincs más választásom.

Valóban nagyon nyomorult helyzetbe kerültem. Megvertek, bezártak, nem adtak se enni, se inni, nem hagytak aludni, megfenyegettek, hogy a családtagjaimat megkínozzák és megölik. Aztán másnap egy zárt kocsiban elvittek egy másik templomba, a szerződéskötésre.

Ekkor kést adtak a kezembe, hogy vágjam meg az ujjamat, de ezt megtagadtam. Abban a pillanatban az egyik őr hatalmas korbácsütést mért a hátamra. Gyötrő fájdalomban vonaglottam meg, de eltökéltem magam, hogy nem fogok előttük meghajolni. A főpapnő egy kézmozdulattal jelezte az őrnek, hogy ne verjen tovább. Ártatlanságtól csöpögő hangon szólva azt mondta, hogy sokkal hatékonyabb módok is vannak arra, hogy megmutassák az elkövetett hibáimat.
Csodálkozva néztem, ahogy a főpap és a főpapnő elhelyezkedik a pódium közepére rajzolt, nagy pentagram (ötágú csillag) ellentétes oldalán. A pentagram egy körben volt, és minden csúcsán egy-egy fekete gyertya állt. Egyetlen kézlegyintéssel meggyújtotta a főpapnő mindet egyszerre, anélkül, hogy egyikhez is hozzáért volna. Aztán elkezdett egy varázsigét, és a főpap csatlakozott hozzá az éneklésben. A hallgatóság is kántált bizonyos helyeken, amikor erre kis csengők hangja felszólította őket.
Hirtelen suhanással füst és vakító fény borította el a pentagramot. A helyiség azonnal megtelt valami undorító, az égő kénéhez hasonló szaggal. A kör közepén egy hatalmas démon jelent meg fizikai valóságban, lángoktól körülvéve. Nagyon nagy volt, körülbelül két méter ötven magas. Vészjósló szemekkel, haragosan nézett rám, miközben kissé előre-hátra ingadozott. A főpapnő (Grace) odafordult hozzám, azzal, hogy ha nem engedelmeskedem, és nem írom alá a szerződést, akkor odaadnak engem a démonnak, hogy kínozzon, és végül megöljön. Ez már sok volt nekem! Soha de soha nem érzetem ilyen félelmet, de ugyanakkor kívántam azt a hatalmat, amelyet Grace (a főpapnő) mutatott. Elhatároztam, hogy olyan hatalmas és erős leszek, mint ő, hogy megfizethessek nekik mindazért, amit velem tettek.

Amikor beleegyeztem, hogy aláírjam a szerződést, a fehér ruhámra feketét kaptam, ezzel jelezve, hogy már nem vagyok újonc. A felajánlott késsel megvágtam az ujjam, és a kibuggyanó vérbe mártott tollal ráírtam a nevem a szerződésre, miszerint testemet, lelkemet és szellememet Sátánnak adom. Az aláírást követően azonnal, egy nagyerejű elektromos energiahullám töltött be tetőtől talpig, amitől földre estem. Grace közben felidézett egy másik démont. Ez lejött az emelvényről hozzám, megragadott a vállamnál fogva, és azt mondta, hogy ezentúl bennem fog élni. Ekkor elvesztettem az eszméletem.

Még egy hétig a táborban maradtam, hogy begyógyulhassanak a legfeltűnőbb sérüléseim. Mikor hazamentem, úgy gondoltam és éreztem, hogy az egyik leghatalmasabb ember vagyok a Földön. Tudtam, hogy olyan erővel rendelkezem, ami szinte minden képzeletet felülmúl, úgy gondoltam, hogy semmi és senki ne tudna megsemmisíteni.
Mekkorát tévedtem!

4. Fejezet

Hatalomra emelkedés

Elaine szavai:

Most már boszorkányként, további képzést kaptam. Legnagyobb meglepetésemre a helyi főpapnő személyesen vett gondjaiba. Ekkor persze még nem tudtam, hogy az ő démonjainál már az én akkori démonjaim is sokkal erősebbek voltak, és hogy Sátán megparancsolta neki, hogy pontosan tanítson meg arra, hogy mik azok, hogyan kell őket használni, és hogyan pusztítsam el velük végül magát a főpapnőt. Soha nem voltam híve a rombolásnak, de én voltam kiszemelve a főpapnő utódjául, és az elődnek ilyenkor meg kell halnia. Nem akartam bántani ezt az asszonyt, de tudtam, hogy ha nem teszem, akkor ő öl meg engem.
A képzés során főleg varázslásokat tanultam, megtudtam, hogy a különös erők a bennem lakozó démonoktól származnak, megtanultam, hogy hogyan kell ezt az erőt kivetíteni és használni. A harcművészeteket is magas fokon kellett elsajátítanom. Ehhez külön démonokat hívtam magamba, hogy azok megadják a szükséges képességeket.
Sokat tanítottak Sátánról, ebből majdnem minden hazugság volt. Tanítottak a hatalmáról, arról, hogy sok más nő közül hogyan választott ki engem főpapnőjéül, mennyire szeret, Isten viszont mennyire elvetett. A Fény Nővérei említették a területi menyasszonnyá (regional bride) válás lehetőségét, és annak minden előnyét, így elhatároztam, hogy megszerzem ezt a pozíciót.

Az első démon, akit láttam, fizikai formában jelent meg, annak a szertartásnak az idején, amelynek keretében aláírtam a szerződést. A következő, akit ténylegesen láttam, az első saját magam által „felidézett” démon volt. Ahogy végeztem a megfelelő varázslatot, egy erősen kénszagú füstfelhőben tűnt elő. Az egész dolog nagyon kimunkált volt, nagyon színpadias, de a démon vagyon is valóságos volt. Fizikai formát öltött ez is.
Igen nagy volt, körülbelül két és fél méter magas, a teste leginkább egy férfihoz hasonlított, de mégis más volt. Teljesen fekete volt. Azóta a démonoknak ezt az osztályát Fekete Harcosokként (Black Warriors) ismerjük. Tüzes, vörös szemei, és hatalmas kezei voltak, a vértezete igazából a bőre volt, ami a teknősök páncéljához hasonló, vastag, kemény, fekete, körülbelül 15 centis, négyzetes alakú pikkelyekből állt. Tudtam, hogy ez egy erős démon, tulajdonképpen csak azért hívtam elő, hogy lássam, meg tudom-e csinálni. Ahogy ott állt, csendben, szemeit rám szegezve, mondtam neki, hogy én vagyok „a kiválasztott”. Azt válaszolta, „Tudom ki vagy, és tudom, hogy engem azért küldtek ide, hogy védjelek, hogy semmi ne árthasson neked, amíg itt vagyok, és amíg a mindenható Sátánt, a mi urunkat és istenünket szolgálod.” Úgy hívták, hogy Ri-Csen. Sok csatát harcolt értem, és – amikor engedetlen voltam Sátánnak – ellenem.
Sok démont láttam és sokkal beszéltem később. Ahogy egyre ügyesebb és gyakorlottabb lettem a szellemvilágban való látásban, a nélkül is láttam őket és tudtam velük beszélni, hogy fizikai formát öltöttek volna. Igazából ritkán kértem meg őket, hogy valóságosan jelenjenek meg, kivéve az olyan alkalmakat, amikor bámulatba akartam ejteni, vagy meg akartam ijeszteni valakit, aki a kultusz rangsorában alattam volt.
A következő fő démon, akit felidéztem, Men-Csen volt. Ez az egyik tanóra alkalmával történt a főpapnő otthonában. (…)
Nem kérdeztem semmit, csak követtem szóról szóra a főpapnő utasításait. Ültem a földön, bámultam a pentagram közepén elhelyezett, fekete gyertya lángjába, ezt mormolva: „Ó nagy Sátán, a világmindenség ereje, építője, és alkotója, könyörgöm néked, adj egy démont, aki az életem vezetője és fényessége lesz, hogy megadjon nékem minden bölcsességet és tudást. Szeretett uram, mesterem, kérlek, add meg kívánságomat!” Ekkor a főpapnő a Men-Csen nevet mondta nekem.
Így folytattam: „Men-Csen jöjj, végy lakozást a testemben, jöjj elő rejtekhelyedről.” Fogtam a porokat, a füveket és a kutyavért, és beleszórtam a forróvizes edénybe. Felcsapott a gőz, és a szoba visszataszító szaggal telt meg. Akkor bemerítettem egy megszentségtelenített arany serleget a kannába, hogy megtöltsem. Óvatosan letettem a serleget az asztalra, és feszültem vártam. Körülbelül öt perc alatt a serlegben lévő folyadék teljesen porrá változott. Fogtam a serleget, és beledobtam belőle a port a pentagram közepén álló nagy gyertya lángjába.
Hatalmas láng csapott fel, és a gyertya vakító fehér fényben eltűnt. Ahogy a világosság alábbhagyott a következő néhány másodpercben, megpillantottam egy alakot, amely egy hihetetlenül jóképű fiatalembernek látszott. Szénfekete haja volt, és éles tekintete, amelyből intelligencia sugárzott. Gyorsan letérdeltem a pentagram mellett, és egy ronggyal kifelé vezető, szabad utat töröltem a krétarajzban.
A fiatalember, aki valójában Men-Csen démon volt fizikai megtestesülésben, kilépett a pentagramból azon az ösvényen, amit az előbb csináltam. Tökéletes angolsággal, finoman, gyengéden szólt hozzám, látszólag nagy szeretettel. Azt mondta, hogy nekem kell lakhelyül szolgálnom, és megígérte, hogy semmi bajom nem eshet majd, minden bölcsességet és tudást meg fog adni nekem, és ő lesz tanítóm és vezetőm. „Felszabadítómnak” nevezte magát. Beleegyeztem mindenbe, lenyűgözött a gyönyörű arckifejezése. Ekkor egyenesen belém sétált. Csakhogy a belépése előtti pillanatban az emberi formából visszaváltozott azzá a démonná, ami igazából volt. BORZALOM!
Meztelen volt, arcának szépségéből rettenetes kegyetlenség lett, a gyönyörű szénfekete hajfürtök fakó barnára váltak, és durva, rövid, ritka sörte lett belőlük, hasonló a disznókéhoz. Szemei hihetetlenül sötétek és gonoszak voltak, nyitott szájában láttam hosszú, éles, piszkossárga szemfogait. Nagyon hosszú karjaihoz a kezén tömpe ujjai voltak, végükön éles, hegyes körmökkel. Félelmetes és undorító, hangos győzelmi kacajt engedett ki magából, ahogy az utolsó lépéssel közvetlenül a testembe jött. Felsikoltottam. Először a látványtól, aztán a beléptével járó fájdalomtól. Égető, gyötrő kín volt, olyan, amilyet azelőtt soha nem tapasztaltam. Úgy éreztem, mintha lángokból állna a testem, mintha meg kellene halnom, és abban a pillanatban teljes szívemből kívántam is, bárcsak úgy lehetne. Ri-Csen előlépett kiáltásom hallatára, arra gondolva, hogy talán kívülről ért támadás, de Men-Csen szólt neki, hogy ő az, és ne aggódjon. Ahogy lassan elhalt a fájdalom, Men-Csen elmondta, hogy ez csak egy kis ízelítő volt abból, mi történik velem, ha valaha is engedetlenkedem neki, és hogy megmutassa, hogy az ő helye bennem van, és hogy semmi és senki rá nem veheti arra, hogy távozzon.
Ettől kezdve, Men-Csen volt a fő démon az életemben. Úgy kommunikáltam vele, hogy közvetlenül gondolatokat adott az elmémbe. Én úgy tudtam kommunikálni vele, hogy vagy hangosan, vagy a szellemi testemmel beszéltem. Akkor még nem voltam egészen tudatában, de Men-Csen nem volt képes a gondolataimban olvasni. (…) Minden időmet és energiámat feláldozva, megpróbáltam fölébe kerekedni, de neki nagyobb hatalma volt fölöttem, mint nekem őrajta. (…)
Megtanultam általa, hogy hogyan kell használni a démonokat, hogyan vessem be őket a szellemi harcban, hogyan erősítsem velük a saját szellemi testemet, hogyan használjam őket a szertartásokon, mások ellen, boszorkányok, gyülekezetek, sőt Jézus Krisztus evangéliumának szolgálói ellen. Képessé tett arra, hogy sok nyelven beszéljek, és nagy méltósággal és hatalommal szóljak és járjak.
De Men-Csen nem volt az a fény, aminek ígérte magát, sem az a szeretet és szépség, amilyennek először láttam. Gonosz volt és romlott, a lelkemen és a testemen élősködött, rengeteg szenvedést és fájdalmat okozott, mert az emberáldozatot nem támogattam, és nem is vettem részt bennük. Az életem állandó rémálommá vált. (…)
Ekkoriban kezdődtek a boszorkányokkal vívott csaták. A csatázásnak többféle módja is van. A leggyakoribb az, hogy az erősebb boszorkány kihívja a démonokat a gyengébből saját magába, így ő még erősebb lesz, aminek eredménye gyakran a gyengébbik pusztulása, mert annak többé nincs meg az ereje, hogy megvédje magát. A démonok nem ismerik a hűséget, mindig az erősebbhez pártolnak. Sátán egész birodalma a versengés elvén alapul, épp az ellentéte Isten országának, ahol mindenki a másikat szolgálja. (…)
Sátánnal kevéssel a főpapnővé avatásom ceremóniája előtt találkoztam először. Valóságos férfiként jött hozzám, leültünk és beszélgettünk. Mondta, hogy főpapnője leszek, és hogy nagyon kedves vagyok a számára. Azt is tudtomra adta, hogy áldozni kell, még több vért kell kiontani a „megtisztulásomhoz”, hogy főpapnőjévé lehessek. Gyűlöltem ezt, de fellélegeztem, mikor megtudtam, hogy legalább csak állatáldozatnak kell lennie.
Látni egy férfit láttam, különösen jóképűt, aki csillogóan okos volt, derűs és kellemes. Nagy szeretetet mutatott irántam, nem tűnt úgy, hogy bármiféle veszélyt is jelenthetne számomra. Men-Csen semmilyen jelét sem adta a veszélynek, és Ri-Csen sem. Nagyon nagy hatással volt rám ez a találkozás. Szerettem volna, ha visszajön, mélyen belül úgy éreztem szükségem van rá. Életemben először az volt az érzésem, hogy igazán szeret valaki. Mekkorát tévedtem! Sátán szívből utált. Csak a saját céljaira akart használni, és aztán a megsemmisítésemet tervezte.
Kétéves képzésem idején nagy rendszerességgel látogattam a szekta összejöveteleit. Ezeket a legkülönfélébb helyeken tartották: pajtákban, templomokban, házakban, kunyhókban. Azokon az alkalmakon, amikor Sátán személyesen jelen volt, egyre inkább kívánkoztam hozzá, ahogy a molylepkét vonzza a láng. Tudta ő nagyon jól, hogy sikerült csapdába ejtenie.

A főpapnőt az egyik összejövetelen győztem le. Ezután került sor arra a sátáni szertartásra, ahol engem avattak fel az új főpapnővé. Az alkalom végül, mint a legtöbb másik is, kábítószeres és alkoholmámoros szex orgiába fordult.

Ekkor Sátán a legundorítóbb győzelmi nevetést hallatta, ami egész életemben valaha is a fülembe jutott. A testem hideggé és merevvé lett, emlékszem, szörnyű bűntudatot, fájdalmat és szenvedést éreztem. Soha nem fogom elfelejteni azt a hideget, és azt az ürességet, amit azon az éjszakán éreztem.

[Névtelen]

5. Fejezet
A főpapnő élete

Elaine szavai:

A legfőbb dolgom az volt, hogy a főpappal együttműködve megszervezzük a havi összejöveteleket. Minden szigorúan titkos volt. A tanács megtervezte az egyes összejöveteleket és a coven anyagi ügyeit is intézte. Voltak találkozók a terület fő okkult képviselőivel, és nagyobb, nemzetközi konferenciák is, ahol versenyeket is rendeztek. (E versenyeken elért eredményeim alapján érdemeltem ki a Sátán Egyesült Államok-beli fő menyasszonya (top bride) pozíciót is.)

A verseny fokozatosan nehezedő feladatokból állt, amelyek a résztvevők erejét voltak hivatottak bemutatni. Emlékszem, volt olyan rész, amikor egyetlen csettintéssel kellett egy macskát nyúllá változtatnom, és aztán vissza. Az állatban a tényleges fizikai változások démonok által valósultak meg, és az állat azonnali halálát okozták. Az utolsó napra már csak egyedül én maradtam meg a versenyzők közül, de a főpap tovább erőltette a dolgot. Kénytelen voltam eleget tenni a kívánságának. Az utolsó próba megölt volna, ha a démonaim nem lettek volna elég erősek.
Nem több mint hat méterre, egy férfi elé kellett állnom, akinél egy 0,357-es (9 mm-es) magnum volt. A kezemet föntről lefelé végigvittem a testem előtt, felhívtam a démonokat magam elé, mintegy védőpajzsként. A fegyveres azonnal tüzet nyitott rám, kilőtte mind a hat töltényt. Biztos volt, hogy eltalál. A démonok sikeres páncélt alkottak, mondanom sem kell, és a golyók pörögve estek a földre a lábamnál. Nagy sikert arattam, és mély tiszteletet szereztem a verseny megnyerésével.
Arany koronát kaptam a fejemre, és az ismerős tagok meghajoltak, és hódolatukat fejezték ki előttem. Egész hátralévő tartózkodásom alatt királynőként bántak velem. (…) Nagyon büszke voltam akkoriban, de az Úr hamarosan megalázott.
Ennek az utolsó kaliforniai látogatásnak az alkalmával történt az egyik olyan eset, amely elindított a Krisztus elfogadásához vezető úton, és amely először kérdőjelezte meg bennem Sátán azon állítását, miszerint ő hatalmasabb, mint Isten. A főpap összegyűjtött néhányunkat azzal, hogy van a közelben egy család, akik összeütközésbe kerültek Sátánnal. A szekta tagok közül sokat megtérítettek az ellenséghez, Jézus Krisztushoz, és most már kezdik a piszkálódást túlzásba vinni. Sátán kiadta a parancsot, hogy mindannyiuknak meg kell halniuk. A főpap azt mondta, hogy szellemi testben, együtt el kell mennünk (testenkívüliség (astral projection)), és meg kell ölnünk őket. Szóval leültünk körben, a gyertyáinkkal magunk előtt, és tudatosan elhagytuk testünket, szellemben menve a házhoz, hogy elpusztítsuk ezeket az embereket. Egyáltalán nem lelkesedtem ezért a vállalkozásért, de nem volt választásom. Ha nem engedelmeskedem, megöltek volna.
Igen nagy meglepetésünkre, amikor a család birtokának határához értünk, nem bírtunk tovább menni. Hatalmas angyalok vették körül az egész területet. Egymás mellett álltak, és fogták egymás kezét. Hosszú fehér ruhába voltak öltözve, és olyan szorosan álltak, hogy a válluk összeért. Nem volt páncéljuk, se fegyvereik. Senki sem tudott áthatolni rajtuk, akárhogy próbálkoztunk. Semmilyen fegyver sem fogott rajtuk, egyszerűen lepattant róluk minden. Először nevettek ránk, arra bíztatva, hogy menjünk csak és próbáljunk meg átjutni rajtuk. A többiek, minden múló perccel, egyre dühödtebbé váltak. Egyszer csak hirtelen megváltozott az arckifejezésük és szemeik ádáz tekintetétől mindannyian hátraestünk a földre. Nagyon megalázó élmény volt, mondhatom!
Soha nem fogom elfelejteni – ahogy a földön ülve fölfelé lestem rájuk, az egyik angyal közvetlenül a szemembe nézett, és a valaha is hallott legszeretőbb hangon így szólt: “Nem fogadnád el kérlek Jézust Uradnak? Ha tovább folytatod ezt a pályádat, elpusztulsz. Sátán igazából gyűlöl, de Jézus annyira szeret, hogy meghalt érted. Kérlek, vedd tekintetbe az életed átadását Jézusnak.” Hát a csata itt számomra véget ért. Nem voltam hajlandó tovább kísérletezni az átjutással. Nagyon meg voltam rendülve. A többiek még próbálkoztak egy darabig, de nem jártak sikerrel. Kétlem, hogy a család valaha is tudomást szerzett a házukon kívül lezajlott ütközetről. Teljesen védve voltak! Az angyaloknak ezt a bizonyos, különleges típusát “csatlakozó angyaloknak” neveztük. Semmi, de semmi nem képes áthatolni rajtuk. Titokban hálás voltam, hogy nem jutottunk be, és a csatlakozó angyalok bőven adtak gondolkoznivalót.
Az angyalos tapasztalat ellenére, még eltelt pár év, mielőtt az Úr Jézushoz fordultam. Még mindig csak nagyobb és nagyobb hatalomra vágytam, elutasítva a szembenézést azzal a ténnyel, hogy a hatalom lassan elpusztít, és a lelkemet egy örökkévalóságra a pokolba juttatja.

6. Fejezet
Az esküvő

Elaine szavai:

Újabb szertartás során – meglehetősen borzasztó eseménysorozattal – Sátán a férjemmé lett, azt mondván, hogy végre megtalálta azt, aki méltó lesz rá, hogy fiának a “Krisztusnak”, a világ felszabadítójának anyja legyen. További hatalomhoz is jutottam menyasszonyi pozícióm által. (A legmagasabb pozíció, amit a sátánizmusban egy nő elérhet, a Sátán fő menyasszonya.)

Az új beosztásommal sok előny járt. Teljesen hatalmamban voltak a boszorkányok és varázslók, még a főpap fölött is uralkodtam. Érinthetetlen voltam. Nagyobb erőhöz és újabb démonokhoz jutottam. Csak egy boszorkány volt elég bolond ahhoz, hogy kikezdjen velem. Egyetlen pillantásommal beletaszítottam a falba. Szó szerint bele a falba, úgy kellett kibontani. Sok csontja eltörött, és más sérüléseket is szenvedett. Soha többé nem próbált meg ártani nekem, mint ahogy senki más sem az emberek közül.
Hamarosan elértem a fő menyasszonyi pozíciót, és több mindenért lettem felelős. Sátán egyik képviselője lettem, sokat utaztam az Államokban és más országokba is. Hatalmas pénzösszegeket láttam gazdát cserélni, és hogy sok kormánytisztviselő benne van a dologban. Az utazásaim nem regisztrált, “fű alatti” repülések voltak, magángépekkel. A legerősebb és leggazdagabb szervezetek szolgálják Sátánt. Az ilyen szervezetek “kisemberei” nem tudják ezt, de akik odafönt vannak, tudják.
Sátán teljesen félrevezetett. MINDEN szolgájának hazudik. Azt hittem, és vagyok a legerősebb, és mindent tudok az ő szervezetéről. Miután kikerültem, rájöttem, hogy Sátán egyetlen szolgájának sem mondja el az igazat tevékenységéről vagy a szervezeteiről. Pozíciótól függetlenül mindenki azt hallja, hogy ő a legnagyobb és legerősebb. Ez mind merő hazugság!
Ekkoriban találkoztam sok, jól ismert híres rock zenésszel. Mindegyikük szerződést kötött Sátánnal, hogy hírnevet és vagyont nyerjenek. A rock zene amerikai fejlődését Sátán nagy gonddal tervezte, szolgái pedig lépésről lépésre valósították meg. (…)

7. Fejezet
Fordulópontok

Elaine szavai:

Az első igazi fordulópont az életemben, körülbelül egy évvel azután jött, hogy Sátán területi menyasszonya lettem. Álomvilágomat, hogy valaki – maga Sátán – tényleg szeret, kegyetlenül szétzúzták.

Sátán valamilyen jelentéktelen engedetlenségért borzasztóan megbüntetett. Négy erős démont küldött rám, akik ide-oda dobálták, marcangoltak vagy fél órán keresztül, majd szó nélkül továbbálltak.

Otthagytak a földön fekve, kimerülten, szörnyű kínok közt. A hátamon cafatokká tépték a bőröm és a húsom, csupa seb és kék-zöld voltam tetőtől talpig. A bútorok össze-vissza voltak dobálva, és minden csupa vér volt. Ahogy ott feküdtem zokogva, levegő után kapkodva, és próbáltam egy kicsit magamhoz térni, Sátán besétált a csukott ajtón át. Szokás szerint kedvenc megjelenési formáját – a rendkívül jóképű fiatalembert – öltötte magára. Megállt, lenézett rám, aztán hátravetette a fejét és nevetett! Akkor sem hagyta abba, amikor a földön fekve, zokogva kérdeztem, hogy miért kínoztak meg a démonok ilyen kegyetlenül? Erre nem adott választ, csak annyit mondott, hogy fegyelmezés volt. Aztán még hozzátette, hogy egyébként, ahogy látja, a démonok egész jó munkát végeztek. Majd a nélkül hogy egy mozdulattal is segíteni próbált volna, eltűnt.
Nem találtam más választ, mint azt, hogy Sátán gyűlöl engem, és hazudott.

Arra is rájöttem, hogy a démonok is csak a saját céljaikra használnak, beárultak Sátánnál, pedig sokszor fedeztem nekik, hogy megvédjem őket Sátán haragjától. Ekkor határoztam el, hogy otthagyom a kultuszt, ha lehet. Akkor még azt hittem, hogy a démonok belelátnak az elmémbe is, így aztán alig mertem ilyesmire gondolni, beszélni pedig végképp nem lehetett róla, mert az a halálomat jelentette volna. Ekkor Sátán megbízott egy feladattal.

…Sátán, láthatólag nagyon mérgesen, odajött hozzám. Azt mondta, hogy az egyik közeli városban, az ő “kiválasztott” kórházában, van egy “fiatal, nagyokos doktor”. Ez az orvos nem csak nagy zavart csinált az állandó imádkozásával és tanításával, hanem odáig merészkedett, hogy ellene szegült Sátán jó pár főboszorkányának, és beleavatkozott a kórházban végzett munkájukba.
Sátán elrendelte, hogy a főboszorkányok között szervezzek egy országos akciót ennek az orvosnak az elpusztítására. Nem érdekelte, hogyan csináljuk, de annak a doktornak meg kell halnia, méghozzá gyorsan, szólt a parancs. Csak két évvel később tudtam meg, hogy Rebecca volt az az orvos…
Kötelességtudóan felvettem a telefont, és hívtam Helent, aki abban a kórházban akkor a főboszorkány volt. Elmondtam neki Sátán rendeletét, és kiadtam neki a további szervezési feladatokat. Néhány hónapig nemigen gondoltam az ügyre, eltekintve attól, hogy időközönként elvégeztem a szükséges varázslásokat. Akkor egyszerre, körülbelül a hatodik hónap után észrevettem, hogy valahányszor megcsinálom a varázslást az orvos felé, a démonok sikertelenül jönnek vissza. Nem voltak jókedvükben! Erre a komplikációra aztán igazán nem volt akkor szükségem. Nem tudtam mire vélni a dolgot, mivel ilyet azelőtt soha nem tapasztaltam. Nem említettem senkinek a problémát, mert a hatalmam kudarcának beismerése végzetes lett volna számomra.
Aztán körülbelül három héttel azelőtt, hogy Jézushoz fordultam, telefonhívást kaptam Helentől. Az a doktor, aki négy hónappal azelőtt halálán volt, mikor elhagyta a kórházat, aznap visszajött dolgozni. Nemcsak, hogy visszatért, de teljesen egészséges is! Meg voltam döbbenve. Hogy lehet ez? Rájöttem akkor, hogy egy minden eddig látottnál nagyobb erő gátat vetett nekünk, és újra eszembe jutottak a kaliforniai csatlakozó angyalok. Ez az orvos csakis ugyanazzal az erővel rendelkezhet, mint ami annak a családnak volt. Ráébredtem, hogy ez az erő Jézus Krisztus.
Később aznap igen komoran jött Sátán, hogy megkérdezze, miért vallottunk kudarcot. “Te nem tudod?!” kérdeztem.
“De igen”, válaszolta, “de tudni akarom, hogy te tudod-e.”
“Hát gondolom, hogy valaki imával állíthatott meg minket.”
“Így van”, hangzott a kurta válasz, és ezzel eltűnt.
Ez idő alatt rendszeresen jártam a kis gyülekezetbe. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjek, erőtlen vagyok ahhoz, hogy tönkretegyem. Azok az emberek tudtak minden trükkömről, amivel próbálkoztam, de ők csak szerettek, és imádkoztak értem. Nagyon megszerettem őket. Különlegesek voltak. Annyira szerették az Urat, hogy nem számított nekik, hogy ki vagyok, honnan jövök, hogyan beszélek, vagy öltözöm. Csak a lelkemmel törődtek. Eléggé ahhoz, hogy nem hagyják abba az értem való imádkozást.
Végül kiimádkoztak az oltárhoz az egyik vasárnap este, ahol nagy nehezen elmondtam, “Jézus, akarlak és szükségem van rád, kérlek, bocsáss meg, és gyere be a szívembe és az életembe.” Micsoda küzdelem volt! Men-Csen és a többi démon be akarták fogni a számat, egyfolytában üvöltötték az elmémben, hogy hazudtak nekem, Isten nem létezik és Jézus igazából halott. De tudtam, hogy hazugok, és nem hallgattam rájuk.
Ekkor Men-Csennek és a többieknek sok mondani- és tennivalójuk akadt. Először is elsiettek Sátánhoz és elmondták nekik, mit tettem. Aztán jött a haddelhadd!
Aznap este, miután hazaértem, Sátán jött, hogy beszéljen velem, de a dolgok furcsán, másként álltak. Máskor odajött hozzám, rátette a kezét a vállamra, vagy átölelt. Ez alkalommal távolságot tartott, messzebb állt tőlem. Iszonyú dühös volt! Ordított rám:
“Mit képzelsz te, mi a fészkes fenét csinálsz?!!!”
“Elhagylak,” feleltem.
“Te nem teheted ezt meg!”
“Nem a fenét nem, már meg is tettem!”
“ A menyasszonyom vagy, megnyertelek, ha nem azt teszed, amit mondok, megöllek. Nem léphetsz ki a szerződésből!”
“Sokkal inkább meghalnék Istenért, mint hogy a menyasszonyod maradjak. Az a szerződés pedig többé nem érvényes, mert Jézus vére befedi. Te semmi mást nem nyújtasz nekem, csak hazugságokat, és pusztulást.
“Rosszul döntöttél, hamarosan bebizonyítom neked.”
“Te! *@#* takarodj innen!”
“Látod, nem is vagy igazán keresztény!”
“Hogyhogy?”
“A keresztények nem káromkodnak.”
Erre nem gondoltam, de végtére is csak néhány órája voltam keresztény, és megszoktam, hogy a templomon kívül, tetszésem szerinti nyelveket használjak.
“Na és, én tudom, hogy az vagyok, mert tudom, hogy megkértem Jézust, hogy bocsássa meg a bűneimet, és jöjjön a szívembe, és tudom, hogy megtette.
“Csak azt hiszed, igazából nem történt meg.”
Ekkor már olyan mérges voltam, hogy közelebb akartam lépni Sátánhoz, hogy az arcába vágjak, de valamiért nem bírtam megmozdítani a lábaimat. Közben Sátán annyira feldühödött, hogy sikoltva üvöltötte rám fenyegetéseit. Hirtelen meleg békesség érzése söpört végig rajtam, és eltéveszthetetlenül az Urat hallottam, életemben először, a szívemhez és a szellememhez beszélni:
“Ne félj gyermekem, ITT VAGYOK, nem árthat neked.” Újból elküldtem Sátánt, de most Jézus nevét is használtam, mire egy pillanat alatt eltűnt.

A következő két hétben még vagy hússzor eljött Sátán, rá akart venni, hogy gondoljam meg magam, de mindvégig távolságot tartott, csakúgy, mint a démonok. Sok démon nyilvánvalóan azért jött, hogy megkínozzon, de nem tudtak hozzám férkőzni. Fokozatosan rájöttem, hogy az Úr különös védelmét élvezem. Még Men-Csen sem tudott úgy gyötörni, mint azelőtt, jóllehet, a különleges védelem ellenére is, azért sikerült nagyon megbetegítenie.

8. Fejezet
A találkozás

Elaine szavai:

Két héten belül, attól a naptól számítva, hogy Sátán helyett Jézust tettem Urammá és Mesteremmé, súlyosan megbetegedtem. Egy másik városba szöktem, történetesen épp abba, ahol a Memorial kórház volt. A munkahelyemen összeestem, és mentővel vittek be a kórházba. Nem ismertem orvost abban a városban, így úgynevezett “klinikai páciens” lettem, ami azt jelentette, hogy a helyi, aznap este ügyeletes, bentlakó orvoshoz kerültem. Szörnyen rosszul voltam, komoly fájdalmakkal, borzasztó magányosnak éreztem magam, és nagyon meg voltam rémülve. Ebben az állapotomban történt, ahogy ott feküdtem a kényelmetlen műtős kocsin az elsősegély helyiségben, hogy Rebecca besétált az életembe.
Megdöbbentem. Először is, mert soha nem volt női orvosom, másodszor, mert fiatal volt és nagyon szép. Sőt, ezenkívül sugárzott valamit, amit nem tudtam kézzel fogni, de erősen éreztem. A bennem levő démonok is érezték, és egyáltalán nem tetszett nekik. Éreztem, ahogy kezdenek izegni-mozogni, zúgolódni, azt mondván, hogy tartsam távol magam ettől az embertől.
Bármilyen nyomorult is voltam, mialatt ott állt és beszélt hozzám, a tekintetemet mintha a fehér köpenyének gallérjához szegezték volna, ahol egy arany kitűzőt hordott ezzel a szöveggel. “Jézus élet.” Végül kíváncsiságom legyőzte félénkségemet, és felnyúlva, hogy megérintsem, megkérdeztem:
“Ön keresztény?”
“Igen,” felelte mosolyogva, “és maga?”
Bólintottam. “Két hete lettem keresztény”.
“Nagyszerű!” mondta melegen, “Ez a legfontosabb döntés egész életünkben.”
Ekkor, második alkalommal megszólalt bennem az a csendes, meleg hang: “Jól figyelj erre a fiatal nőre, ő az én szolgám, és sok mindent fog neked tanítani, amit tudnod kell.” Ekkorra már tudtam, hogy ez az Úr hangja, de még túlságosan féltem és bizonytalan voltam ahhoz, hogy teljesen megbízzak benne. Ez még jó pár hónappal azelőtt volt, hogy eljutottam volna oda, hogy akár az Úrban akár Rebeccában bízzak.
Rebecca felvett a kórházba aznap este. A következő reggel csalódással kellett megállapítanom, hogy nem ő lesz a fő kezelőorvosom. Egy fiatal beosztottjához kerültem, ki nem állhattam azt a férfit. Hozzáteszem, viszonozta a nemtetszést. Nem hitte, hogy fáj valamim, még azt sem, hogy beteg lennék. Sok napot és éjszakát töltöttem fájdalomban és könnyezve ennek a fiatalembernek a nemtörődöm hozzáállása miatt.
A felvételem utáni második napon Rebecca visszajött hozzám beszélgetni. Hozott egy Bibliát, amit nekem adott. Megint ledöbbentem. Az orvosok nem járkálnak csak úgy mindenfelé, Bibliát ajándékozva a pácienseiknek! Legalábbis én nem tudok róla. Nem csak hogy odaadta a Bibliát, de még olvasási feladatot is kaptam tőle, és imádkozott velem!
Az első leckeként a Jakab levelet kellett elolvasnom. Ahogy olvastam, egyre mérgesebb lettem, mert állandóan a lelkiismeretemet piszkálta. A démonoknak se tetszett. Mindannyian határozottan ronda hangulatba kerültünk, mire Rebecca eljött másnap. Tényleg, olyan dühösen voltunk, hogy hozzávágtam a Bibliát. Ő csak félreugrott, nevetett, felvette a földről, és azt mondta:
“Mi baj? Talán eltalált néhány érzékeny helyet Isten Igéje? Nos, itt a következő feladat…”
A démonokkal együtt majd az eszünket vesztettük a dühtől, hogy a haragunk úgy tűnt, a legcsekélyebb mértékben sem hat rá! Ez volt a sok későbbi közös igetanulmányozás közül az első.
Lassanként kezdtem szellemileg fejlődni. A démonok ezen teljesen felháborodtak. Ezek után szinte mindig lebénítottak, és ők beszéltek Rebeccával helyettem. Mindennek lehetett őket nevezni, csak udvariasnak nem, ahogy megpróbálták Rebeccát elűzni tőlem. Minden nap azt gondoltam, hogy többet biztos nem látom, de mindig visszajött, hogy folytassuk.

Rebecca szavai:

Mikor először találkoztam Elaine-nel, fogalmam sem volt róla, hogy kicsoda, vagy hogy köze van a sátánizmushoz. Az Úr parancsára vettem neki a Bibliát. Akkor még nem tudtam, hogy helyette legtöbbször a benne lévő démonokkal beszéltem. Visszataszító egy perszóna volt! Vagyis inkább, a démonok voltak azok. Felbosszantott, ezért adtam neki Jakabot először, mert a Jakab levél sokat szól a nyelv megszelídítéséről.

Elaine hat hetet töltött a kórházban, de nem sikerült megállapítani, hogy mi baja. Nyugtalan voltam miatta, de végül elbocsátottuk. Két nappal később ugyanazokkal a panaszokkal visszakerült, épp én voltam ügyeletben. Nehéz helyzet volt, igazán azt gondoltam, hogy beteg, de fogalmam sem volt, mi lehet a baj. Nehéz kérdést tett fel.

“Doktornő, miért vagyok még mindig beteg? Még a presbiterekhez is elmentem, megkértem, hogy kenjenek meg olajjal, imádkozzanak és kérjenek Istentől gyógyulást. Isten miért nem válaszol? Valamit rosszul csináltam?”
Igazi kihívás volt ez. Nemcsak arról nem tudtam, hogy mi zajlik a testében, de az Úr is úgy döntött, hogy vezetését kereső számos imám ellenére, furcsa módon hallgat Elaine felől.

Megnyugtattam, hogy ha nem is tudom, miért csendesedett el az Úr, biztosan megvan a célja. Kitöltöttem a papírokat, és gondoltam, hogy az illetékes kollégám majd átveszi, amikor megérkezik, és nem kell többet foglalkoznom vele. Csakhogy az Úrnak és Elaine-nek más tervei voltak.

Elaine szavai:

Eddig második felvételemig Rebecca keze alá, viszonylag biztonságban voltam a kórházban. Sátán és démonai nem mindenütt-jelenlevők, mint az Úr, és a hírek gyakran nem terjednek túl gyorsan Sátán országában. A kórházban senki nem tudott Sátántól történt szökésemről, és Krisztushoz való megtérésemről. De ez alkalommal más volt a helyzet. Sokan az orvosok és a nővérek közül sátánisták voltak, és a dolog már kitudódott. Mint Sátán hitszegő árulójának, el volt rendelve a halálom. Minden időmet azzal töltöttem, hogy az életemért harcoltam. Sokkal erősebb voltam, mint az ottani sátánisták bármelyike, és elég könnyen győztem.
Nem tudtam, hogy nem kellene használnom az erőimet, és Sátán a démonokkal pedig hagyta, hogy csináljam, mert tudták, hogy amíg így teszek, nem tudok szellemileg igazán fejlődni, úgy ahogy kellene. Rebeccának persze egy szót sem szóltam erről. Nem bíztam benne, de ő annyira más volt, mint bármelyik orvos, akibe valaha is belebotlottam, hogy szilárdan elhatároztam, őt tartom meg saját orvosomnak.
Másnap, mikor a szakorvos jött megvizsgálni, rögtön fölismertem. Az egyik magasabb rangú helyi sátánista volt. Sose szerettem. Szándékosan kikezdtem vele, és a démonaim alaposan összeverték. Mi több, ez után az első csata után fizikailag annyira megsebesült, hogy három napig nem tudott munkába jönni a kórházba. Csak egy hétbe telt, hogy annyira megutáljon és féljen tőlem, hogy ne legyen hajlandó tovább kezelni – pontosan ezt akartam elérni. A segédorvos más eset volt. Nem volt sátánista, de keresztény sem. Már eleve nem nagyon kedvelt, de a képzési programja keretében köteles volt velem foglalkozni.
Éppúgy szerencsétlenné tettem az életét, ahogy ő az enyémet. Testen kívüliséggel a lakásába vittem magam, és vastag, fekete filccel, a nevemmel aláírt, nagyon udvariatlan üzeneteket firkáltam mindenüvé a falra. Edényekkel dobáltam párszor, amikor otthon volt, és néhány alkalommal kihúztam a hűtőjét, hogy az ennivaló, ami benne volt, mind megromoljon. Valahányszor csak megpróbált valakit a lakásba hozni, hogy megmutassa az üzeneteket a falon, az egyik démonom előre szólt, én pedig teljesen letisztíttattam vele a falat, mielőtt bárki más megláthatta volna az írást. Hamar megtanulta, hogy másoknak nem mondhat semmit, mert mindenki azt gondolta, hogy kezd megőrülni. Annyira megutált, és annyira félt tőlem, hogy két héten belül ő is megtagadta, hogy tovább foglalkozzon velem. Így maradt Rebecca. Volt valami szeretet, ami sugárzott belőle, amit nem tudtam megérteni, de amihez vonzódtam. Gyorsan, és egyre jobban kezdtem megszeretni Rebeccát, és valahol mélyen legbelül tudtam, hogy ő az egyetlen, akinél megvannak a válaszok a szabadságomhoz.

[Névtelen]

Rebecca szavai:

Elaine esetével kapcsolatos fellélegzésem tiszavirág életű volt. A felvételétől számított kevesebb, mint két hét múlva, a bentlakó orvos azzal jött hozzám, hogy nem érdekli, milyen következményekkel jár, de neki többé semmi köze Elaine-hez, a szakorvos pedig az első hét végén jött és azt mondta, hogy nem érdekli, mit csinálok Elaine-nel, ő mossa kezeit ettől az esettől. Nem vizsgálja meg még egyszer. Megfeneklettem. Én sem tudtam, hogy mit csináljak vele.

Napról napra úgy látszott, hogy szellemi fejlődésében elérünk egy pontot, aztán megakadunk valamiben. Legtöbbször nagyon ellenszenvesen viselkedett. Nem tudtam, hogy a démonjai próbálnak elűzni, azt sem tudtam, hogy egyáltalán démonok vannak benne! Időről időre eljutottam arra a pontra, hogy megmondom neki, hogy többet nem tudok tenni érte, és elbocsátom a kórházból, de az Úr ilyenkor az Ő türelmét megmutatva azt kérdezte, hogy nem tudom-e ugyanezt a türelmet kiterjeszteni gyermekére Elaine-re is. Persze az Úrnak volt igaza, úgyhogy arra kértem, hogy az Ő szeretetét adja a szívembe, és másnap megint visszamentem Elaine-hez.

Végül úgy három hét múlva komolyra vettem a dolgot, és egy egész hétvégét imával és böjttel töltöttem, kérve az Urat, hogy adja meg Elaine esetének kulcsát. Vasárnap késő este az Úr szólt hozzám, és azt mondta: “Még nem beszéltél Elaine-nel az okkultizmusban való mély részvételéről.” Hirtelen az egész olyan egyszerűnek tűnt. Fel kellett volna ismernem a tüneteket, de Sátán megbénította az elmémet.
Azon a hétfő reggelen bementem Elaine-hez és megmondtam neki, hogy van még egy terület, amiről addig nem beszéltünk.
“Mi az?”
“Az okkultizmusban való mély részvételed.”
Szemlátomást megdöbbent. Csak ült és bámult rám, több mint egy egész percig.
“Ezt meg honnan tudtad meg?!”
“Az előző hétvégét imával és böjttel töltöttem, kérve az Atyát, hogy fedje fel az eseted kulcsát. Ő mondta.”
Elmondtam neki, hogy keresztényként minden részvételét az okkultizmusban meg kell vallania az Úrnak, mint helytelen cselekedetet, kérnie kell a megbocsátást, és aztán az, hogy vegye el mindezt, és az Ő drága vérével zárja be az ajtókat. Teljesen érzéketlen volt erre. Végül kétségbeesésemben így szóltam:
“Elaine, én nem bírok veled. De tudom, hogy ki az, aki igen – az Úr. Úgyhogy most imádkozni fogok, az Ő kezébe ajánllak, és arra kérem, hogy Ő vegyen téged kezelésbe.” Így tettem, és elmentem.

Elaine szavai:

Soha életemben nem döbbentem meg úgy, mint amikor Rebecca lazán besétált hozzám aznap, és az okkultizmusban való részvételemről kérdezett. Tudtam, hogy csak két hely volt, ahonnan hozzájuthatott ehhez az információhoz. Az egyik: Sátántól – a másik: Istentől. Ez aztán igazi fordulópont volt az életemben. Amikor Rebecca azért imádkozott, hogy az Úr vegyen kezelésébe, Ő bizony meg is tette! Igazából Rebecca attól fogva naponta elmondta azt az imát. jaj de gyűlöltem, hogy ezt teszi, de az Úr áttörte a démonikus zavarást, és a következő napokban, hetekben lassanként rájöttem, hogy mint kereszténynek, Jézust nemcsak Megváltómmá, hanem ugyanígy mindenek fölött való Urammá is kell tennem az életemben.

Egyre jobban bíztam Rebeccában. Láttam, hogy mennyire odaszánta magát az Úrnak, és próbáltam az életemet én is hasonlóan vezetni. Tőle tudtam meg, hogy azt a szerződést, amit saját véremmel írtam alá évekkel azelőtt, valóban eltörölte Jézus vére. Nem volt könnyű a küzdelem, de lassan a fizikai problémáim is javultak, végül Rebecca egy nap elbocsátott, mondván, hogy vezetést kapott az Úrtól, miszerint most már itt az ideje, hogy megtanuljak a kórházon kívül Sátán ellen a magam lábára állni.

9. Fejezet
Szellemi hadviselés

Rebecca szavai:

Elaine járóbetegként még egy hónapig rendszeresen jött hozzám, aztán Sátán akcióba lépett. Mindketten levelet kaptunk a Testvériségtől, amelyben több mint halálosan megfenyegettek. Mindent tudtak rólunk (azt is, hogy az elmúlt két hétben mit vásároltam a zöldségesnél), és azt írták, hogy bolondok vagyunk, ha azt gondoljuk, hogy a mi Istenünk meg tud védeni az ő uruktól, a Sötétség Hercegétől. Nekem meg kellett volna szakítanom minden kapcsolatot Elaine-nel, neki pedig meg kellett volna térnie Sátánhoz, hogy újra őt szolgálja – különben a következő Fekete Szombaton (Black Sabbath, v. Black Mass) Sátánnak szóló emberáldozat lesz belőlünk. Tudtuk, hogy ezek az emberek nem a levegőbe beszélnek.
Nem tudtam, mit tegyünk. Imáimra válaszul az Úr azt mondta, hogy Elaine költözzön hozzám! Borzasztó félelem lett rajtam úrrá. Nem vagyok egy mártír alkat, és ha meg is kellett volna halnom az Úrért, nem tudtam a kínhalál gondolatával bátran szembenézni, sem azzal, hogy Elaine-t, akit addigra már nagyon megszerettem, a szemem láttára gyötörjék halálra. A rendőrséghez semmi értelme nem volt fordulni, mert nagyon sokan közülük benne voltak a Testvériségben. Tudtuk, hogy Sátán elől nincs hová menekülnünk vagy elbújnunk, és hogy ezek az emberek nagyon is képesek arra, hogy a fenyegetéseiket valóra váltsák. Nehéz döntés volt, de végül felhívtam Elaine-t és meggyőztem arról, hogy költözzön hozzám.
Két hét volt még hátra a Fekete Szombatig. Mindenféle zaklatásnak ki voltunk téve (telefonhívások minden időben, éjszakai dörömbölések a házfalon és az ajtókon, köveket dobáltak be az ablakon, még lyukakat is lőttek a ház falába).
Imádkoztunk, és a II. Króniká-t olvastuk együtt, különösen a 20:15-17-re támaszkodtunk. A Testvériség által megnevezett este Elaine-nel éjfélig fenn voltunk, lemezeket hallgattunk, és dicséreteket énekeltünk az Úrnak. Éjfélkor az “Elvégeztetett” c. dal szólt. Dicsértük az Urat, hogy megtartotta a szavát, valóban elvégzett mindent, nem esett bántódásunk.

A Testvériség Fekete Szombatja utáni napon igazán komolyra fordult a harc. Elaine démonjai nyíltan meg akarták őt ölni. Addig kitartóan tagadta, hogy démonok lennének benne, de aznap este valami hirtelen elkapta és földre vetette, borzalmas mellkasi fájdalommal, mintha szívrohama lenne. Nem tudtam mit tegyek, így hangosan az Úrhoz kiáltottam, hogy lépjen közbe. Megtette, és a fájdalom elmúlt.
“Elaine, ez csakis egy démon lehetett! Miért nem vagy hajlandó beismerni?”
“Igen, Men-Csen volt az. Szívrohamot próbál rámohozni.”
“Ki az a Men-Csen?”
“Men-Csen az a démon, aki éveken át a vezető szellemem volt. Sátántól a megölésemre kapott parancsot.”
Akkor még nagyon keveset tudtam a démonokkal való harcról, de azt gondoltam, hogy biztosan ugyanúgy kell nekik ellenállnunk, mint ahogy engem az Úr a Sátánnal való ellenállásra tanított – azaz hangosan és Jézus nevében. Elmondtam ezt Elaine-nek, hozzátéve, hogy hangosan, Jézus nevében, parancsoljon neki, hogy hagyja abba és menjen el. Elaine egy ilyen javaslatot nagyon zavarba ejtőnek talált, és egyszerűen nem volt hajlandó Men-Csent hangosan kiutasítani. A következő két napon át időről időre Men-Csen a földre dobta Elaine-t, aki sehogy sem akarta kinyitni a száját, míg végül én voltam kénytelen parancsolni a démonnak Jézus nevében, hogy hagyja abba, s akkor abbahagyta.
Tudtam, hogy Elaine-nek is meg kell tanulnia harcolni, és hogy az Úr nem fogja hagyni örökké, hogy helyette harcoljak. A makacsságával találtam magam szemben, amely lehetővé tette számára, hogy túlélje mind az előző éveket, de most rossz irányba volt fordítva. Végül a harmadik napon, legvégső kétségbeesésemben, amikor Men-Csen újra megtámadta, a bejárati ajtóhoz masíroztam vele, kinyitottam előtte és így szóltam:
“Ha nem alázod meg magad és nem küldöd el Men-Csent, ahogy az Úr akarja, és nem állsz fel, és nem veszed fel a harcot vele, meg fog ölni. Most menj ki, ott senki nem hall, és vissza ne gyere, amíg az ügyet le nem rendezted! Ha hagyod, hogy megöljön, nem akarom, hogy a nappalim padlójának a kellős közepén tegye!”
Barátnőm kiment, engem meg rögtön kivert a hideg veríték. Mit tettem? Mi van, ha tényleg megöli? Egyáltalán nem akartam, hogy ez történjen. Vajon nem voltam túl kemény hozzá? Térdre estem és erősen imádkozni kezdtem érte. Még mindig imádkoztam, amikor egy-két perccel később Elaine szégyenlősen visszajött a házba. Roppantul megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy teljesen ép.
“Na, mi történt?”
“Úgy tettem, ahogy mondtad, megparancsoltam neki, hogy menjen el, és elment.”
Ettől fogva a harc erősödött. Ri-Csen és sokan mások kezdték gyötörni, egy héten belül világossá vált, hogy ha nem szabadul meg a démonoktól, akkor megölik.

Démonűzésben semmi tapasztalatom nem volt, ezért Pattől, a pásztortól kértem segítséget. Azt mondta, hogy menjünk el az esti ima-összejövetelre, és utána majd az Úr vezetése szerint fogunk eljárni a démonokkal.
Óriási küzdelem volt Elaine-t eljuttatni a templomba. A démonok mindent elkövettek, hogy megakadályozzanak ebben. Gyakorlatilag ki kellett cipelnem a kocsihoz, és a biztonsági övvel bekötöztem. Az összejövetel végéig csak az Úr tudja mit kellett szegénynek kiállnia. A démonok belülről tépték és marcangolták a testét, meg akarták gyilkolni, mielőtt ki kellett menniük. Igazán csodálom Elaine bátorságát és elhatározottságát, egyszer sem panaszkodott a gyötrelmek miatt, melyeket el kellett viselnie.

Imádkozás után a pásztor felszólította Elaine-t, hogy erősítse meg, hogy Jézust tette meg Megváltójának, mindenek fölött való Urának az életében, hogy elutasítja Sátánt és mindent, ami tőle származik, és hogy azt kívánja, hogy a démonok távozzanak. Elaine mindent megerősített. Ettől a ponttól kezdve elindult a harc. Soha ehhez foghatót nem láttam. A démonok elkezdtek a felszínre jönni. A szeme, a hangja, az egész arca változott. Soha nem felejtem el az első démont. Hirtelen megszólalt egy férfias torokhang:
“Yágog vagyok a halál démona, és ti mind bolondok vagytok. Nem győzhettek, mi meg fogjuk ölni ezt az undorító árulót. Ő Sátáné, aki nem engedi meg, hogy éljen.”
Pat pásztorunknak egy pillája se rezdült.
“Hazudsz, nyavalyás szellem! Elaine szent terület, ő az Úré, és te tudod ezt! Jézus nevében parancsolom, gyere ki belőle!”

A csata nyolc órán át tartott. Sok-sok démontól szabadult meg Elaine. A Szent Szellem teljesen uralta a helyzetet, finom összehangoltságban, felváltva használt egyikünket, másikunkat. Jézus nevének hatalmával kényszerítettük a démonokat, hogy előjöjjenek, azonosítsák magukat és távozzanak. Felolvastunk az Igéből, énekeltünk, imádkoztunk, dicsértük Jézust, amiért teljesen legyőzte Sátánt. A dicséret különösen kínozta a démonokat, és az erejüket így gyorsan veszítették. Legtöbbjük erőszakos köhögéssel jött ki.
Nagy-nagy örömmel zárult a szabadító alkalom – sírtunk, tapsoltunk, dicsértük az Urat.

10. Fejezet
Az ütközet

Rebecca szavai:

Életünk következő szakasza egy nyolc hétig tartó szakadatlan küzdelem volt, melynek során az Úr nagyon sok dolgot megtanított Sátán országáról, a szellemvilágról és arról, hogy hogyan harcoljunk. Mivel Elaine olyan mélyen benne volt az okkultizmusban, nagyon sok tanulni valónk volt, mielőtt teljesen megszabadulhatott a démonoktól.
A nyolchetes időszak alatt egyikünk sem aludt napi két óránál többet. Gyakran kértem az Úrtól az Ézsaiás 40:31 ígéretét – szükség is volt rá! További megerősítést kaptam a Nehémiás 4:21-23 által.

Az ütközet Elaine első szabadulása után egy héttel kezdődött. Épp aznap délután beszéltem Pattel. (…) Azt tanácsolta, hogy ne próbálkozzak egyedül semmilyen démonnal, mivel tartott tőle, hogy túl erősek lehetnek számomra. Elaine-nél megint mellkasi fájdalom jelentkezett, de nem szólt. Este, mikor a pásztor elment, újabb fájdalomroham kerítette hatalmába. Sose fogom elfelejteni, milyen vacakul és kilátástalanul éreztük magunkat, ahogy utána a nappaliban ültünk a heverőn. Elaine-hez fordultam és azt mondtam:
“Elaine, ennek a fájdalomban egy démontól kellett jönnie. Biztos megint visszajöttek. Miért nem szóltál korábban, amikor Pat még itt volt?”
Persze azt nem tudtam akkor, hogy a démonok meggátolták Elaine-t abban, hogy bármit is mondjon, amíg a pásztor ott volt. Mindketten csendben ültünk pár percig. Aztán Elaine hangja így szólt:
“Hát, nem fogok másodszor is alulmaradni!”
“De Elaine, mikor győztek le először?”
Semmi válasz. Feléje nyúltam, hogy megérintsem a karját, hogy rám figyeljen. Felugrott és felém fordult, az arca vicsorgásba torzult, kezei a torkomért nyúltak. Azonnal rájöttem, hogy nem Elaine-nel beszéltem, hanem egy benne lévő démonnal. Hátraugrottam, hogy ne érjen el, és a kezemet végighúztam magam előtt ezt kiáltva:
“A hit pajzsát vetem közénk, nem érhetsz hozzám, démon!”
Egy éles torokhang válaszolt, “Légió a nevem. Meg foglak ölni! Most csak egymagad vagy, és még négy órája sincs, hogy a saját pásztorod óvott tőle, hogy megpróbálj kikezdeni velünk egyedül, nem vagy elég erős. Most, hogy egyedül vagy, megöllek! Már épp eleget zavarogtál Sátán menyasszonyával.”
Nem hiszem, hogy volt más alkalom egész életemben, amikor ennyire megijedtem. Elárasztott a gonosz jelenléte a szobában. Túlságosan is jól tudtam, hogy a démon a korábban, délután Pattel folytatott beszélgetésem minden szavára figyelt. Tudott a levertségemről, az elkedvetlenedésemről is. Ösztönösen tudtam, hogy nem szabad láttatnom, mennyire félek. Kétségem sem volt afelől, hogy ha felülkerekedik, tényleg megöl. Elaine teste sokkal erősebb volt annál, mint amihez az enyémmel kezdeni lehetett, és kétségtelen volt, hogy démoni uralom alatt, még sokszorta erősebb is. Torkomban dobogó szívvel nyeltem egyet, és olyan hangon válaszoltam, amiről legalábbis reméltem, hogy parancsoló.
“Ó nem, démon, Elaine többé nem Sátán menyasszonya. Te vagy a betolakodó! Lehet, hogy egyedül vagyok, de Jézus velem van, és az Ő ereje az, ami legyőz téged, nem az enyém. Nekem nem kell nálad erősebbnek lennem, mert Jézus már eleve az.”
“Azt se tudod, miről beszélsz. Élvezettel fogom nézni, ahogy kínlódsz, miközben megfojtalak. Ezt figyeld!”
Ahogy beszélt, megint értem nyúlt. Újból végigvittem a kezem magam előtt, és a Jézusba vetett hitnek a pajzsára hivatkoztam. Nagy örömömre a démon kénytelen volt máris megállni. Láthatatlan akadály volt közte és köztem, és nem tudott keresztülnyúlni rajta, bármilyen erősen is próbálkozott. Nagyon mérges lett, amikor dicsértem az Urat, amiért hűséges maradt és megvédelmezett.
A csata háromnegyed órán át folyt. Imádkoztam, himnuszokat énekeltem, olvastam és idéztem az írásból. Egyre csak azt parancsoltam a démonnak, hogy jöjjön ki. Sokszor megpróbálta Elaine testét arra használni, hogy engem fizikailag bántalmazzon, de mindig megállni kényszerült, mivel állandóan a védőpajzsra hivatkoztam.
A Szent Szellem egyik igét a másik után juttatta eszembe. Többször egymás után idéztem neki a Lukács 10:19-et, a Jób 30:2-8-at és a Kolosse 2:15-öt, ami kínszenvedés volt számára. Felolvastam a Jelenések 18. fejezetből Babilon bukásáról és megmondtam neki, hogy ő is, még ugyanabban az órában elbukik. Kiabált rám, átkozott, fenyegetett és végül rimánkodni kezdett, hogy hagyjam békén, de én keményen kihasználtam az előnyömet. Utoljára, egy erőszakos köhögéssorozat során, egy dühödt sikollyal kijött Elaine-ből.
Annyira megkönnyebbültem és felszabadultam, hogy könnyekben törtem ki. Szegény Elaine, nem volt magánál egész idő alatt, nem értette, miért sírok olyan visszafoghatatlanul. A talpamtól a fejem búbjáig reszkettem, annyira meg voltam ijedve. De ahogy ott ültem és Elaine-nek meséltem, hogy mi történt, megtelt a lelkem annak tudatával, hogy Jézus valóban hűséges volt, és tényleg odaadta az Ő erejét és hatalmát ezek fölött a gonosz dolgok fölött. Bármilyen rémült is voltam, Jézus szilárdan állt, és megszabadított az ellenség kezéből. Elaine sokkal jobban érezte magát, miután Légió már nem volt benne. Aztán lefeküdtünk – ez lett a következő nyolc hét utolsó rendes éjszakai alvása.

A következő napokban csak úgy jöttek a démonok Elaine-be, hogy megöljék őt, engem, vagy mindkettőnket. Szerencsére közel laktam a kórházhoz, gyakran haza kellett szaladnom az Úr szólítására, mert Elaine bajban volt. Legtöbbször eszméletlenül találtam a földön. Sokszor öv volt a nyakán, amit a kezei démoni irányítással olyan szorosra húztak, hogy nem kapott levegőt, és már kék volt az oxigénhiánytól. Néha vágott sebből vérzett – a kés még a kezében volt, vagy olyan mély kómában találtam, hogy alig lélegzett. Időnként a saját kezei fojtogatták, ahogy a démonok össze akarták roppantani a gégéjét. Az Úr gondoskodása volt, hogy akkoriban nem kellett ügyelnem és egy kis időre könnyen haza tudtam menni bármikor.
Az Úr megmutatta, hogy a démonok azért tudnak visszajönni Elaine-be, mert vannak bűnös dolgok, nyitott ajtók az életében. Kértük az Urat, hogy mutasson meg minden olyan ajtót, amelyet megvallással, megbocsátással és Jézus vérével be kell zárni. Lassanként megtaláltuk az egyes ajtókat, de a démonok kitartóan keresték a még nyitottakat.

…Ekkor Elaine mély kómába esett. Egy démonpáros vette hatalmába: Kóma és Örök Álom. Ezek ketten mindig kimondhatatlanul sok bajt okoztak! Nagyon erősek voltak, és Elaine-t gyakran olyan mély kómába vitték, hogy a pulzusa lelassult 30 körüli értékre, és időnként abbahagyta a lélegzést. Azért is nagyon nehéz volt velük elbánni, mert nem beszéltek velem, és láthatólag nem is hallottak engem, mivel Elaine teste olyan mély kómába került.
Ezúttal sem volt más a helyzet, az életét féltettem. Semmi nem használt. Imádkoztam, himnuszokat énekeltem, kiabáltam velük, Elaine arcát ütögettem. Semmi más, csak mélyebb kóma. Végül kétségbeesésemben, nem tudva, mi mást tegyek, fogtam a Bibliámat és elkezdtem hangosan olvasni a Jelenések könyvéből. A démonok gyűlölik ezt a könyvet. Csak olvastam és olvastam, miközben a szívem egyre lejjebb süllyedt bennem, de hitben álltam, hogy az Úr megmenti Elaine életét. Mikor körülbelül a feléig jutottam, a démon hirtelen előrenyúlt Elaine kezével, és megpróbálta elragadni tőlem a Bibliát.
“Fogd már be!” vicsorgott. “Ebből többet nem akarunk hallani!”
“Peched van démon, ez a könyv a végső elbukásodról, és a teljes megsemmisülésedről szól. Ha itt maradsz, azt is felolvasom neked, ami még hátra van. Állandóan újra fel fogom olvasni az egészet, sőt megkérem az Atyát, hogy ne engedje, hogy befogd a füled és ne hallj engem. Kénytelen leszel meghallgatni, tudom, hogy Ő majd rákényszerít.”
“Ezt nem teheted!”
“Dehogynem!” És ekkor hangos imában kértem az Atyát, hogy hallasson meg azokkal a démonokkal minden felolvasott szót. Újból olvasni kezdtem. A válasz azonnal jött.
“Kuss legyen!!” A démon üvöltött rám tehetetlen dühében. Természetesen nem engedelmeskedtem, és végül ki kellett jönnie. Felfedeztem egy kulcsot ezeknek a démonoknak a kezeléséhez. Kérhettem az Atyát, hogy ezt vagy azt tegye velük, mint például kényszerítse őket, hogy halljanak, és Ő megtette.

Amikor végül a démonok számára már minden ajtó zárva volt, a harc új területen folytatódott.

Épp vacsorát készítettem a konyhában, amikor Elaine a hatalmába került valaminek, amiről azt gondoltam, hogy démon. Akkor vettem észre, hogy ő is a konyhában van, amikor a nagy húsvágó késsel hátba szúrt. Elkaptam a kezét, és közben azt mondtam:
“Nem! Démon, Jézus nevében megkötözlek. Azonnal ideadod a kést!”
Meglepetésemre egy nagyon nőies hangot hallottam válaszolni.
“Nekem nem parancsolgathatsz, mint holmi démonnak! Nem kell engedelmeskednem se neked, se a hülye utasításaidnak, mert én NEM vagyok démon! Most majd jól megkapjátok magatokét!”
Halálosan komoly birkózás következett, melynek során szereztem egy pár meglehetősen súlyos vágást. Amíg a késért és az életünkért küzdöttem, végig ezt mondtam:
“Nem érdekel, kicsoda vagy micsoda vagy, legyőzlek Jézus nevében és hatalmában.” Végre sikerült kicsavarnom a kezéből a kést. Lihegve, minden erőm végén, kényszerrel egy székre ültettem.
“Most Jézus nevében parancsolom, hogy mondd meg, ki és mi vagy te!”
“Sally vagyok.”
Meglepődtem. Tudtam, hogy Sally Elaine egyik barátja volt, és az a boszorkány, akit Elaine tanított. Ő lett Elaine utódja, mint főpapnő. Fentebb hordta az orrát, mint bármely démon, akivel összeakadtam, és éppilyen halálos is volt, éreztem a gyűlöletét.
“Nos Sally, akár ember, akár démon, térdet kell hajtanod Jézus előtt. Tudod, nincs más választásod, mert Isten igéje így szól: A Filippi 2:6-11-ben Isten azt mondja:

“A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén, és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza neki oly nevet, a mely minden név fölött való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”

Ahogy ezeket a gyönyörű verseket idéztem, éreztem, hogy az Úr megerősíti a testemet.
“Szóval Sally, látod, nincs más választásod. Az a tény, hogy ember vagy és nem démon, semmit sem számít. A te térdeidnek is meg kell hajolnia Jézus előtt.”
Gúnyosan nevetett rám. “Azt hiszed, ez a te Jézusod olyan nagy valaki. Ez mind csak egy rakás hazugság. Soha nem hajlok meg Előtte!”
Teljesen elöntött a harag! Gondolkodás nélkül előrenyúltam és megragadtam a vállánál fogva, szó szerint felemeltem a székről, és lenyomtam a földre, a térdeire. Aztán a fejét hátulról megfogva, az orrát a padlóra erőltettem.
“Most mit gondolsz a szép kijelentéseidről, hogy soha nem hajolsz meg Jézus előtt?! Épp ezt teszed most, mert Ő pontosan itt van!”
Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban, Sally vagy én. Elaine nem éppen könnyű alkat, én pedig már eleve ki voltam merülve a késért folyt, pár perccel azelőtti, eszeveszett küzdelemtől. Hagytam Sallynek, hogy felemelje a földről szegény Elaine orrát, de továbbra is térden tartottam.
“Sally, meg kell értened. Sátán hazudik neked, éppúgy, ahogy Elaine-nek is hazudott. Jézus a győztes, nem Sátán. Sátán csak el akar pusztítani téged. Ha ő lenne az erősebb, mint ahogy állítja, akkor miért te vagy a földön én helyettem? Sally, az egyetlen reményed az, hogyha az életedet odaszánod Jézusnak!”
“Nem hallgatlak tovább, de még visszajövök, és azt sajnálhatjátok majd!” Már nem is volt ott, és Elaine eszméletlen teste nekem hanyatlott. Aztán kicsit feljebb emelkedett és felnézett rám.
“Hét, mi van, miért vagyok a földön – újabb lecke megalázkodásból?”
Kicsit remegve nevettem, leporolva Elaine orra hegyét.
“Ne haragudj, de attól tartok, egy pillanatra elfelejtettem, hogy ez a te tested, olyan mérges voltam Sallyre.”
“KICSODÁRA?!!”
“Sallyre. Sértő dolgokat mondott Jézussal kapcsolatban, kijelentette, hogy soha nem hajt térdet Neki, és hát, szóval letérdeltettem.”
“Ja, értem. De mit akart csinálni?”
“Meg akart ölni mindkettőnket a húsvágó késsel.”
“Ajaj! Hát nem sikerült neki, azt látom, habár téged láttalak már határozottan jobb állapotban is.”
Miközben Elaine segített rendbehozni engem és a konyhát, megkérdeztem:
“Elaine, te is csináltál azelőtt ilyesmit, szóval, hogy beléptél másnak a testébe, és mozogtál, beszéltél rajta keresztül?”
“Persze, egyszerű volt.”
“Teljesen tudatában voltál annak, hogy mit csinálsz, mi hangzik el és mi történik?”
“Igen.”
“De hogy csináltad? Szerintem ez talán egy újabb ajtó. Másképp hogyan juthatott volna be Sally?”
“Nem is tudom pontosan, hogyan csináltam, csak úgy ment. Ez egyike volt az első dolgoknak, amiket megtanultam. Ahogy nőttem a hatalomban, el tudtam hagyni a testemet, oda tudtam menni és azt tudtam csinálni, amit csak akartam, egész idő alatt pontosan tudva, hogy mi történik, és azt is, hogy mit csinálok a fizikai testemmel.”(…)
Mindketten kezdtük megérteni, hogy mi is volt az a különös erő, amit Elaine a démonok mellett oly sok évig használt. Sátán soha nem tanítja meg az embereinek, hogy mit használnak, csak azt, hogy hogyan használják a bennük levő erőt. (A lélekkel irányított emberi szellem témáját a 14. fejezetben ismertetjük bővebben.) Elaine tudatosan irányította szellemi testét.

Ezek után megismerkedtem sok környékbeli boszorkánnyal és varázslóval, akik Elaine-be jöttek, hogy megöljenek minket. Sokkal nehezebb volt velük a harc, mint a démonokkal, mert semmi tisztelet nem volt bennük Isten iránt. (Jakab 2:19, Zsidó 8:13) De bármilyen kemény is volt a küzdelem, az Úr mindig megadta a szükséges fizikai erőt.
Ennek az ajtónak a bezárásához Elaine-nek fel kellett adnia minden erejét, hatalmát, és a szellemi teste fölötti uralom képességét is. Ez nagyon nehéz döntés volt számára, de végül kitartott az Úr mellett.
Az is előfordult, hogy egy erős démon Elaine szellemi testét használta. Aztán újra visszajöttek a boszorkányok és varázslók szellemei. Nem tudtuk, hogy lehet ez, mígnem sok imádkozással és kutatással rájöttünk, hogy a léleknek három szintje van, amelyek irányítják a szellemet – tudatos, a tudat alatti és a mély tudattalan (ezek az elme szintjei is.) A tudattalant tudják a démonok nagyon jól használni. Elaine-nek kérnie kellett az Urat, hogy mindhárom szinten avatkozzon be. Azóta sem ő, sem másik ember vagy démon nem használta és nem is tudja használni szellemi testét, és nem jöttek többé beléje démonok vagy emberi szellemek. Ez az ajtó zárva van.
A harc közben nem csak a szellemvilágot ismertem meg jobban, hanem az angyalok léte és tevékenysége is egyre világosabbá vált. Előfordult, hogy amikor egy démon a torkomat szorongatta, a Szent Szellem szólt, hogy ne álljak ellent, ezt majd Ő elintézi. A démon ujjait egyenként elvették a nyakamról, aztán a karját leszorították keresztbe a teste előtt. Nem láttam az erőt, amely a démon kezeit lefogta, de hangosan káromkodva, láthatóan küzdött valamivel. Aztán engem kért, hogy szedjem le róla az angyalokat. Néha a démonok olyan kérdésre válaszoltak, amit nem hallottam, máskor nevükön szólították az angyalokat. Többször is megakadt a démon keze a levegőben, amikor meg akart ütni. Nagy segítséget, vigasztalást és bátorítást adott az a tudat, hogy az angyalok ott voltak körülöttem.
Az egyik éjjel, teljesen kimerülten, gondterhelten ültem az ágyon, és gondolkoztam.

A démonok egyre erősebbek lettek, egyre nehezebben tudtam velük elbánni, én pedig fizikailag egyre gyengültem. Nagyon aggódtam emiatt, és már az előző héttől fogva kértem az Atyát, hogy mutassa meg, mi mást tehetek még, hogy erőt nyerjek a démonok ellen.
Hirtelen egy “jelenlétet” éreztem a heverőn, bár semmilyen nesz nem ütötte meg a fülemet. Ugrottam egyet és felnéztem. Ott a heverőn mellettem a legmagasabb és legerősebb testfelépítésű fiatalember ült, akit valaha is láttam. Rögtön tudtam, hogy ez a férfi nem ember.
Fénylő arany haja, mélykék szeme volt, a legesleggyönyörűbb mosollyal. Frissen borotvált arcán kétoldalt mély barázda futott végig, ahogy rám mosolygott. Csillogó fehérbe volt öltözve, arany övvel, és az oldalán hatalmas karddal. A tunikaszerű felsőrésze arany zsinórral volt szegve, amely, biztos voltam benne, hogy színaranyból van. Ezenkívül bő szabású, fehér nadrágot és arany szandált viselt. A bőre barna volt, mint amikor a napsütéstől kap gyönyörű mély árnyalatot. Világosság sugárzott belőle, olyan erővel, amit soha nem tapasztaltam. Rögtön beszélni kezdett, így szólt:
“Asszonyok, üzenetem van számotokra az Atyától.”
Mielőtt bármi mást mondhatott volna, félbeszakítottam, tartok tőle, hogy nem túl udvariasan.
“ÁLLJ! Te ki vagy?”
“A védőangyalod vagyok.”
Elkápráztatott, nem csak méretével és ragyogó fehér öltözékével, hanem tekintetének azzal a tisztaságával is, amely a szemében látszott. De azért eszembe villant a II. Korinthus 11:14 verse:

“Nem is csoda, hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.”

Az I. János 4:1-3 verseire is gondoltam:

“Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek (szellemnek), hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét, valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van, és valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől…”

Ezekkel az igékkel a fejemben, röviden válaszoltam:
“Nos, igen, volt már úgy, hogy démonok azt állították, ők a védelmezőim. A te urad kicsoda? Kit szolgálsz?”
“A Seregek Urát szolgálom.”
“Ez kevés. Sátán is annak hívja magát!”
Megint elmosolyodott és így szólt: “Az Urak Urát és Királyok Királyát szolgálom, Jézus Krisztust, aki szűztől született, testben a földre jött, meghalt a kereszten, és három nap múlva felkelt a sírból. Ugyanez a Jézus, aki Isten, és most a mennyben, az Atya jobbján ül, ez a Jézus az én Uram és Mesterem.”
Fellélegeztem, mert tudtam, hogy kiállta a próbát, amelyet az Úr az 1. János 4-ben adott. Tudtam, hogy egyetlen démon sem merészelne ilyen kijelentést tenni, Sátán ott helyben darabokra tépné, ha megtenné.
“Ja, jól van, ne haragudj, de biztosnak kellett lennem benne, hogy ki vagy. Attól féltem, hogy démon vagy, aki ilyen formában jelent meg, hogy becsapjon.”
Bólintott, “Az Atya azért küldött, hogy elmondjam, viseld bátran magad, ne félj, és ne veszítsd kedved, mert mi veled vagyunk, minden lépésedet vigyázzuk az úton. Az ütközet mostantól fogva még keményebb lesz, és az Atya azt mondja, hogy soha nem szabad elfelejtened felvenni Isten fegyvereit.”
“Arra az isteni fegyverzetre gondolsz, amiről az Efézus 6. fejezetben van szó?”
“Igen, arról beszélek.”(…)
“De mondd,” kérdeztem, “hogy kell felvennem ezt a fegyverzetet?”
“Így imádkozz: Atyám, kérlek, add rám most teljes fegyverzetedet, Jézus nevében kérem és köszönöm.”
“Milyen gyakran kérjem a fegyvereket?”
Ahogy ült, pár másodpercig felfelé nézett, aztán bólintva újra felém fordult.
“Az Atya azt mondja, minden 24 órában egyszer elegendő. Épp úgy, ahogy Jézus mondta nektek, mikor itt volt a földön, hogy a kereszteteket naponta vegyétek föl, ugyanígy öltözzétek föl a fegyvereket is, és készüljetek a csatára naponta. Értsd meg, hogy ez nagyon fontos! Ne felejtsd el minden nap kérni. Ha nincs rajtad a fegyverzet, megsérülsz.”
“De nem értem, nem lehet látni ezeket a fegyvereket, és az írás úgy hangzik, mintha az egész csak jelképes lenne. Hova kerül a fegyverzet?”
“Az isteni fegyverzet a szellemi testedre kerül. Isten igéje világosan kimondja, hogy a harc szellemi, így szellemiek a fegyverek is. Ezzel kapcsolatban kutatnod kell még az írást.”
(Másnap találtam egy gyakran észre nem vett verset az I. Korinthus 15:44-ben elrejtve, amely szerint: “Van természetes test, és van szellemi test.”) (…)
Közel két órán át ültünk és beszélgettünk. Soha nem felejtem el ezt a csodálatos élményt. Isten szeretete olyan erősen sugárzott erről a teremtményről, hogy új értelmet nyertem arról, hogy Isten milyen nagyon is szeret minket. Az angyal elmondta, hogy az Úr annyira szívén viseli gyermekeit, hogy minden alkalommal, ha valamelyikük sír, elküld egy angyalt, hogy ölelje át és hozzon vigasztalást neki. Az emberek persze erre nem jönnek rá, de attól ez még így van.
Azt is elmesélte, hogy Isten olyan nagy szeretettel teremtette az összes angyalát, hogy minden embernek külön őrangyala van, aki azért vigyáz rá, mert annyira szereti, hogy megkérte az Atyát, hogy az lehessen a feladata, hogy születésétől fogva őrizze azt a személyt.

Eszembe juttatta a Zsidó 1:13-14-et, és az I. Korinthus 2:9 is új értelmet nyert aznap éjszaka.

A harc tényleg sokkal ádázabbá vált az angyallal történt találkozás után, de úgy találtam, hogy minden nap, ahogy kértem az Atyától a fegyverzetet, több erőm és kitartásom volt, és a démonokkal való állandó összetűzésből fakadóan sem szenvedtem annyira testileg.(…)

Egy olyan erősen megszállt embert, mint amilyen Elaine volt, belülről kifelé kell megtisztítani a démonoktól. Alább felsoroltam az ajtókat, abban a sorrendben, ahogy be kell azokat zárni. Az Úr aznap (Elaine végső szabadulása napján) és azóta is sok-sok esetben megmutatta, hogy sokkal könnyebben és hatékonyabban lehet megtisztítani valakit a területek szerint haladva, mint egyes démononként. Ezenkívül így a szabadításban dolgozók irányítják a démonokat, ahelyett, hogy arra kellene várniuk, hogy mi fog megnyilvánulni. Az egyes területek fölötti vezető vagy fő démon beosztottjaival együtt, egyszerre űzendő ki. Túlságosan sok démon van ahhoz, hogy egyenként próbáljuk meg őket kiűzni, túlontúl sok időbe telne, a résztvevők kimerülnének és elkedvetlenednének. (A Légió nevű démonnak például, akár 4.000 alárendeltje is lehet, akikkel együtt jár. Urunk, Jézus példát mutatott nekünk mindannyiuk egyszerre történő kiűzéséről a Lukács 8. fejezetben.)

1) A legtöbb emberben, aki mélyen belebonyolódott az okkultizmusba, maga Sátán számára is van ajtó. Ezt a legbensőbb ajtót egy nagyon magas rangú démon tartja nyitva, aki magát “Sátán fiának” nevezi. (Megj: Ez a cím más és más a különböző földrajzi helyeken, és ezeknek a démonoknak a nevei is változnak, és túlságosan számosak a felsoroláshoz. Ahhoz, hogy megalapozzuk e démon fölötti hatalmunkat, elég, ha a feladata szerint hivatkozunk rá.) Ez az ajtó lehetővé teszi, hogy Sátán belépjen az emberbe, és akarata szerint szóljon és cselekedjen annak testével.

2) Következik az emberi szellem területe. Van egy magas rangú démon az egész szellem fölött. Ezt a démont gyakran “vezető szellemnek” (“guiding spirit”) hívják, de különböző helyeken más címei lehetnek. Elaine vezető szelleme Men-Csen volt. Aztán magán a szellemen belül van három terület egy-egy fő démonnal és annak vezérlete alatti sok alacsonyabb rangúval. A szellem három területe:
lelkiismeret – a helyes és a helytelen megkülönböztetésének képessége
megérzés – az Úr meglátásához és jelenlétének érzékeléséhez szükséges képesség
imádás – az a terület, amely által “szellemben” imádjuk az Urat, mint a János 4:23-ban: “De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben (szellemben) és igazságban imádják az Atyát…)

3) A léleknek több területe van. A lélek egész területe fölötti démon általában “erő” vagy “hatalom (“power”) démonként hivatkozik magára. Ezekről az erő démonokról további információk lesznek a 12. fejezetben, amikor a lélek irányította szellemmel foglalkozunk. A lélekben hat területet különíthetünk el. Az első három a szellem irányításában játszik szerepet:
tudat
tudatalatti
tudattalan

A másik három terület:

akarat
elme
érzelmek

Még egyszer, ezek mindegyikének van egy fő démonja, alárendeltekkel.

4) Végül a fizikai test. A test fölötti démon rendszerint egy “halál démon”, mint például Yágog. Nagyhatalmúak, és igencsak képesek betegséggel, nagyon rövid idő alatt, a lakhelyükül szolgáló személy fizikai halálát előidézni, ha nincsenek megfékezve az Úr által. A testen belüli területek:
agy – maga a szerv
a fizikai test többi része
szexuális – ennek a területnek a fő démona tartja azt az ajtót, amely törvényes jogot biztosít Sátánnak és más démonoknak arra, hogy nemi kapcsolatuk legyen a személlyel.

Sok igét találhatunk, amelyek a fenti területekre vonatkoznak, és megerősítik azokat. Az idő és a hely nem engedi meg mindnek a felsorolását. Íme, amelyik a legfontosabb volt számunkra:

“Maga a békességnek Istene szenteljen meg titeket egészen: és imádkozom, hogy teljes szellemetek és lelketek és testetek őriztessék meg feddhetetlenül a mi Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig.”
I. Thessalonika 5:23 (angol fordítás)

Ha további kérdéseid vannak ezekkel a területekkel kapcsolatban, erősen ajánlanám, hogy olvasd el Watchman Nee The Spiritual Man (A szellemi ember) című könyvét, amely nagyszerű igehivatkozásokat mutat és magyarázatot ad e területekről. (…)

Végül, a csata több mint tíz órán át tartott. Micsoda dicsőítés és örvendezés volt a végén! Megint csak, az Úr hű maradt szavához, és MEGSZABADÍTOTTA A FOGLYOT. Attól a naptól fogva Elaine tiszta és szabad maradt a démonoktól. Nem tudjuk eléggé dicsérni az Urat és megköszönni Neki ezt a csodálatos szabadulást!

[Névtelen]

11. Fejezet
Ajtók

Rebecca szavai:

Az ige nagyon világos. Bármiféle összeköttetés Sátánnal, megnyit egy ajtót az ember életében a sátáni erők beáramlására, démonok beözönlésére. Hogy a személy keresztény-e vagy nem, semmit nem számít. A III. Mózes 19:31 kijelenti: “Ne menjetek igézőkhöz, és a jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy magatokat azokkal megfertőztessétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.”
Habár a Testvériség nagyon erős és gyorsan növő kultusz, számuk szinte jelentéktelen ahhoz a hatalmas mennyiséghez képest, akiknek a megkötözöttsége az okkultizmusban és más bűnökben való periférikus részvételből adódik, amelyek megnyitották életüket Sátán hatalmának. Ezek a (bűn által létrejött) ajtók, Isten szava (a Biblia) szerint, jogos teret adnak Sátánnak arra, hogy hatalmát az emberek életében gyakorolja. A keresztények nem védettek, mert az ajtók megnyitása együtt jár a bűnben való tudatos részvétellel, és/vagy azzal, hogy egy s mást az illető nem vesz tudomásul.

“Mit is tehát? Vétkezzünk-é mivelhogy nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Távol legyen. Avagy nem tudjátok, hogy a kinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, a kinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?”
Róma 6:15-16

“Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való…”
Hóseás 4:6

Mindenkinek tudatában kell lennie annak, hogy életére milyen hatással vannak ezek a területek, annak pedig különösen, aki Jézus Krisztus dicsőséges evangéliumát akarja megosztani másokkal. Nagyon sokan nem tudják elfogadni Krisztust, amikor megismertetik velük, mert az akaratuk és az elméjük ténylegesen meg van kötözve sötét erők által, életüknek valamely mostani vagy a múltból származó, nyitott ajtaján keresztül.

“Ha mégis leplezett a mi evagyéliomunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek: A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe.”
II. Korinthus 4:3-4

Akármilyen foglalatosság az okkultizmussal, nem számít mennyire könnyed vagy rövid, ajtót nyit. Olyasmire gondolok, mint amikor valaki a horoszkópjával játszik, kíváncsiságból meglátogat egy jövendőmondót, tealevél- vagy tenyérjóst, stb. Milyen sok iskolai vagy templomi, jótékony célú karneválon találkozhatunk valamiféle jóssal? Egyikük sem ártalmatlan! Ártatlan fiatal gyerekek mehetnek oda hozzájuk ezeken az eseményeken, hogy “valami érdekeset, vicceset csináljanak”. Aztán milyen sokan közülük képtelenek elkövetkezendő életükben valaha is elfogadni Jézust, mint személyes megváltójukat, vagy – ha már keresztények – valamikor később elvesztik érdeklődésüket, vagy nem fejlődnek sehová kereszténységükben. Megdöbbennénk, ha megtudnánk az egyedül ezúton keletkező áldozatok számát. Én személy szerint többet láttam, mint amire még csak gondolni is kedvem volna. Megint, az írás nagyon világos:

“Ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy az ő leányát átvigye a tűzön (démonnak ajánlott emberáldozat egy formája), se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló, se bűbájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző, mert mind útálja az Úr, a ki ezeket míveli, és ez ilyen útálatosságokért űzi ki őket az Úr a te Istened te előled.”
V. Mózes 18:10-12

Egyetlen egy kíváncsiságból tett látogatás egy szeánszon elég ahhoz, hogy egész hátralévő életünket befolyásolja. Ugyanígy az okkult művészetekről szóló könyvek olvasása, egy játék az oudzsi táblával, az ESP kipróbálása, szellemi megtapasztalás, testen kívüliség, bármiféle meditáció, amely az elme kiürítésével, vagy “kitisztításával” jár, vízi boszorkányság, olaj vagy ásványok keresése varázsvesszővel vagy ingával. Ugyanilyen veszélyes bármilyen illuzionista mutatványban, bűvészkedésben való részvétel, levitáció alkalmazása (tárgyak mozgatása, azok fizikai érintése nélkül), spiritisztával, vagy médiummal történő konzultáció hiányzó tárgyak megtalálására, akármilyen harcművészet vagy jóga gyakorlása. És természetesen bármiféle boszorkányság, varázslás művelése, igézés, varázslatok stb. által. Ezek közül bármelyik elkerülhetetlenül ajtót nyit a sátáni erő és a démonok beáradásának.
Szintén ajtó a szokásos kábítószerek használata, vagy a velük való visszaélés, és a többszöri részegség is. A gyermek-kínzás, -zaklatás, -molesztálás szinte mindig démonizáltságot eredményez. Ezért van az, hogy az ilyesminek áldozatul esett gyerekek – hacsak meg nem szabadulnak – általában maguk is hasonló, goromba szülőkké válnak. Bármilyen súlyos érzelmi vagy fizikai traumával járó eset a védelem átmeneti kiesését okozhatja, megengedvén ezáltal démoni szellemek belépését. Ez gyermekekben és felnőttekben egyaránt előfordulhat.
A nemi közösülés újabb nagy ajtó. A démonok igenis átmennek egyik emberből a másikba nemi közösülés útján. Ez azért van így, mert a két érintett személy “egy testté” válik.

“Avagy nem tudjátok-é, hogy a ki a paráznával egyesül, egy test vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté… Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de a ki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik.”
I. Korinthus 6:16-18

A paráználkodás bármiféle nemi közösülést jelent, olyan férfi és nő között, akik nem házastársai egymásnak. (Vine’s Expository Dictionary of New Testament Words)
Ezért adott Isten az Ő népének olyan sok parancsolatot arra, hogy ne létesítsenek nemi kapcsolatot egymással olyanok, akik nem férj és feleség. Ez védelmünket szolgálja az e forrásból származó démoni megszállás ellen. Az erőszakos nemi közösülés – különösen a gyerekek esetében – olyan ajtó, amivel sokszor szembekerültem az orvosi praxisomban. Lehetővé teszi olyan démonok belépését, akik az általam valaha is megismert legerősebbek közül valók. A családon belüli vérfertőzés, és a homoszexualitásban való bármilyen részvétel mindig démonizáltsághoz vezet. Ugyanígy, a Bibliában elítélt, és a mai pornográfiában használatos, bármiféle romlott szexuális tevékenység is.
Sokszor megkérdeztek már olyan házastársak nemi érintkezéséből származó problémákkal kapcsolatban, akiknek egyike nincs megváltva, és istentelen bűnökben jár. Szilárdan hiszem, hogy ezekben az esetekben a hívő házastárs megállhat az I. Korinthus 7:12-16 ígéretében (…), a keresztény félnek csak kérnie kell az Urat, hogy szentelje meg az ágyukat és a hitetlen társukat, és hogy zárja be az ajtót Jézus vérével, hogy a hívő felet a nemi közösülés által ne áraszthassák el a párjuktól jövő démonok.
A hipnózis újabb nagy ajtó. A hipnotizálás alatt álló személynek alá kell vetnie az akaratát a hipnotizőrnek, olyannyira, hogy ezáltal megnyílik bárminek, amit a hipnotizőr beléje akar tenni. Vannak specifikus démonok, akik nyitva tartják az ajtókat a hipnotizőr folyamatos hatása számára. A dohányzás abbahagyásáért, vagy a súlyfölöslegtől való megszabadulásért végzett hipnózis nem más, mint démonikus gyógyítás.
Az akupunktúra is a démonikus gyógyítás egy formája. A keleti vallások mind a démonimádás különféle formái. A nyilvánosság nem tud arról, hogy az akupunktúrában használt tűket a keleti vallások különböző vezetői áldják meg használat előtt, és ennek következtében azok közvetlen ajtók a démonok belépéséhez. Láttam jó néhány nagyon különös, az akupunktúristák tűitől származó fertőzést, valamint démonizáltságot. Minden természetfeletti gyógyulás, ami nem közvetlenül magától Jézus Krisztustól jön, démonikus gyógyulás, és démoni megszállottságot és/vagy megkötözöttséget eredményez. Isten megadta az embernek a tudás ajándékát, amit orvosaink ma is használnak. Ne feledjük, hogy Lukács aki két könyvet írt az Új Testamentumban, maga is orvos volt.
Akármilyen foglalatosság a keleti vallásokban, mint például a transzcendentális meditáció (angolul szokás T.M-nek rövidíteni – a ford.), a jóga, stb. démonizáltságot és/vagy démoni megkötözöttséget okoz. Bármely tanítást figyelmesen összehasonlítva Isten igéjével, hamar megmutatkoznak annak hibái.
A legtöbb keleti vallásnak része a meditáció. A meditáció kérdését a legtöbb keresztény erősen félreérti, és Sátán sok, keresztény irodalomnak beállított művet ihletett ebben a témában. A meditációval kapcsolatban sok utalást találhatunk az írásban, de nagy különbség van az isteni és a sátáni meditáció között. Azt hiszem, érdemes itt ismertetni az alapvető elveket.
Az egyik legfőbb meditációs utalást a Józsué 1:8-ban találjuk:

“El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodják (az angolban: meditálj) róla éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.”

Szeretném hangsúlyozni, hogy annak a meditációnak, amelyre ez az ige vonatkozik, része volt Isten törvényének – amit az izraelitáknak adott – az tevékeny olvasása, tanulmányozása, kívülről megtanulása. Józsuénak olyan jól meg kellett tanulnia a törvényt, hogy részévé váljon. Dávid ugyanezt az elvet követte – a Zsoltár 119:9-11-ben ír róla.
Itt is, Dávid aktívan csinált valamit – tanulta Isten törvényét, hogy el ne távolodjon tőle. Az írásokban soha sem valami passzív dolog a meditáció. A sátáni meditáció passzív. Sátán azt akarja, hogy az emberek ürítsék ki az elméjüket, hogy megkíséreljék értelmüket minden gondolattól megtisztítani. Ez közvetlenül nyitja az ajtót a démoni belépésnek és befolyásnak, a helyet ugyanis az, hogy Isten azt parancsolja nekünk, hogy uralkodjunk minden gondolatunkon, nem azt, hogy ürítsük ki az elménket! Ha te magad nem veszed irányításod alá az elmédet, Sátán megteszi.

“Mert noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk. Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására, lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.”
II. Korinthus 10:3-5

“Kinek szíve (az angolban: elméje) reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében…”
Ésaiás 26:3

Ezek az igék tisztán mutatják, hogy elménk irányítására, és nem kiürítésére van parancsolatunk. Bármiféle olyan meditációs tanítás, amely azt mondja, hogy ürítsük ki az elménket, és tisztítsuk meg minden gondolattól, vagy állandóan ismételgessünk bizonyos szavakat, hogy így ki tudjuk “tisztítani az elménket”, Sátántól van.

“(Jézus mondja): De amikor imádkoztok, ne használjatok hiábavaló ismétléseket, ahogy a pogányok teszik…”
Máté 6:7 (angol fordítás)

“A szentségtelen üres lármákat (az angolban: gagyogást, fecsegést) pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek.”
II. Timótheus 2:16

Előfordul egy veszélyes tanítás egyes karizmatikus gyülekezetekben, ahol a tagoknak azt mondják, hogy egyvalamit ismételgessenek, vagy hogy “ürítsék ki az elméjüket, és hagyják, hogy a Szent Szellem vegye át az irányítást”. (Különösen akkor kerül ez elő, amikor szeretnék elérni, hogy valaki nyelveken szóljon.) Minden kiürített elme irányítását átveszi egy szellem – át bizony, de sajnos egy istentelen szellem, nem a Szent Szellem.
Az okkult megkötözöttség egy másik, nagyon is valóságos, de kevéssé felismert formája az, hogy valaki “varázslatot” vagy “voodoo-t” helyez egy másik személyre, vagy “megigézi”, “megbabonázza”. Még egy keresztényben is szörnyű kárt tehet a feléje irányuló efféle boszorkányság és varázslás. Ami velem történt, az jó példája ennek. Nem ébredtem rá arra, hogy mi történik, amíg az Úr nem adott kijelentést a pásztorunknak. Azóta sok beteggel találkoztam, akik ilyesminek voltak kitéve. Gyakran ismertek valakit, vagy volt egy barátjuk, aki benne volt az okkultizmusban, aztán egyszer összevesztek vele, és nem is sejtették, hogy megtorlásként egy “varázslást” vagy egy “igézést” küldtek feléjük. Ez okból nagyon fontos, hogy a keresztények elég szorosan járjanak az Úrral, hogy Ő látást adhasson az ilyen esetekben.

A démonok és a démoni megkötözöttség öröklődik, azonban sokan elsiklanak az öröklés ajtaja fölött. Krisztus vére által új szövetségben vagyunk ugyan, mégis, az Ószövetségben található néhány fontos elv. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy minden olyan bűn, amelyet nem helyeztünk Krisztus vére alá, jogos tere ad Sátánnak. Néhány igehely az apák bűneinek a fiakra szállásával kapcsolatban: II. Mózes 20:5, 34:7, IV. Mózes 14:18, V. Mózes 5:9. Az is megfigyelhető, hogy minden nagy megújulás alkalmával összegyűlt a nép, böjtöltek, imádkoztak és megvallották bűneiket, de nemcsak a magukét, hanem apáik bűneit is. Pl. Nehémiás 9:1-2, II. Krónika 29:1-11., II. Krónika 34:19-21. Különösen nagy kárt tud okozni az okkultizmusban való részvétel, bármilyen bálványimádás, ami valójában démonimádás (I. Korinthus 10:14-21), és a szülők vagy korábbi elődök által tett eskük.
Sátán egyik legnagyobb eszköze a mai Amerikában az okkult fantázia játékok. Ezek nagyon népszerűvé váltak, és Sátán arra használja, hogy a legintelligensebb fiatalokból hatalmas hadsereget alkosson, amelynek az irányítását az Antikrisztus egy pillanat alatt átveheti majd. Az ilyen játékokban való részvétel útján az emberek démoni irányítás alá kerülnek, anélkül, hogy felfognák, hogy mi is történik. Ezek a játékok lényegében gyorstalpaló boszorkánytanfolyamok, amire sajnos a résztvevők csak akkor jönnek rá, amikor már túl késő.

A legtöbb játéknak van egy vezetője, aki megtervezi az egyes játszmák fő körvonalait. Maga a játszma egy kaland, melynek során sok csatát kell vívni különféle, meghatározott jellemzőkkel és képességekkel bíró “szörnyekkel” és “lényekkel”. Számos vastag kézikönyv kapható, képekkel és a különböző figurák képességeinek részletezésével. A játékosoknak gondolatban meg kell jeleníteniük maguknak a játszma lefolyását. Minél jobbak lesznek a történések “látásában”, és ezáltal a különféle “szörnyek” és a többi játékos cselekvéseinek előrelátásában, annál jobb játékossá válnak.
Arra nem jönnek rá, hogy ezek a szörnyek igazából valóságos démonok. Amiről azt hiszik, hogy gondolatban jelenítik meg maguknak, azt valójában a szellemvilágban kezdik látni. Minél jobban “látnak” a játékban, annál inkább ráhangolódnak a szellemvilágra. A képzelet egy kulcs lépcsőfok a szellemvilággal való kapcsolatteremtésben. Nem tudom. melyik ponton szállják meg a démonok a játékosokat, de sok olyan fiatallal dolgoztam, akik benne voltak a játszmákban, és még nem találkoztam a vezetői szinten levők közül senkivel, akiben ne lakoztak volna démonok, és ne tudott volna erről. Persze hazudni szoktak ezzel kapcsolatban. Sokan elmondták nekem, hogy a démonok el szoktak jönni hozzájuk, és beszélnek velük, és hogy további erő és hatalom szerzésének céljából, ők behívják magukba az intelligensebbeket.
A magasabb szintű kézikönyvek olyan varázsigéket, varázslásokat és sátáni írást is tartalmaznak, amiket a Testvériségben használnak és tanítanak a boszorkányoknak és a varázslóknak. Ezeknek a különös bűvöletét és erejét mindenki érzi, aki részt vesz a játszmákban. Kevesen veszik észre, micsoda csapda az egész, teljesen félre vannak vezetve.

Az okkult befolyásolás nagyon erős a gyerekjátékok között, és a TV-ben látható rajzfilmekben is. A kicsi gyerekek természetüknél fogva nagy képzelőerővel rendelkeznek. Sátán tujda, hogy ha az érdeklődésüket a szellemvilág felé tudja fordítani, akkor hamar megtanulják démonjait látni és kommunikálni velük. A szülőknek nagyon kell vigyázniuk arra, hogy milyen játékokkal engedik játszani a kicsiket, és milyen rajzfilmeket engednek nekik megnézni.
A biofeedback (kb. biokontrol – a ford.) az utóbbi években valósággal berobbant az orvosi világba. Főként fájdalom- és vérnyomás szabályozására, kábítószer- és alkoholfüggőség kezelésére használatos. Sok-sok évvel a nyilvánosságra kerülés előtt a Testvériség már alkalmazta, úgy találták, hogy ezzel tudják a leggyorsabban megtanítani a boszorkányoknak, hogy hogyan szerezzék meg szellemük tudatos irányításának képességét, hogy ezáltal kapcsolatba lépjenek a szellemvilággal. A biofeedback lényegében megtanítja, hogy hogyan szabályozzuk azokat a testi funkciókat, amiket Isten nem rendelt vezényletünk alá. Megtanítja szellemi testünk állandó irányítását, ami aztán szabályozza, hogy mi történjék a fizikai testünkben. Nagyon kevesen jönnek rá azok közül, akik ilyen képzésbe belépnek, hogy valójában mibe kerültek bele. A biofeedback nem más, mint modernizált jóga, sátáni meditáció és boszorkányság.

Újabb, gyakran észre nem vett, de igen nagy hatalmú terület a rock zene. A rock zene Sátán zenéje. Mint oly sok más dolgot, a rock zene egész mozgalmát is Sátán és szolgái tervezték és valósították meg, gondosan, már a kezdetektől fogva. A rock zene nem csak úgy egyszerűen “létrejött”, ez egy nagy gonddal és éles elmével megalkotott és irányított terv volt, senki másé, mint magáé Sátáné.
Amint korábban említettem a könyvben, Elaine személyesen találkozott igen sokkal a rock sztárok közül Ők mindannyian beálltak Sátán szolgálatába, sikerért és pénzért cserébe. Mindent megkaptak, amit akartak, de sok olyan dolgot is, amire nem számítottak. Tönkrement egyetlen életük és lelkük. Ezek a rock sztárok pontosan tudják, hogy mit csinálnak. Lépésről lépésre millióknak és millióknak tanítják Sátán imádását és szolgálatát.
Elaine részt vett olyan különleges szertartásokon, mindenféle hangstúdiókban szerte az Egyesült Államokban, melyek adott célja az volt, hogy sátáni áldást helyezzen a felvett rock zenére. Ő és mások olyan varázslásokat végeztek, amelyek MINDEN eladott rock zenei lemezre és kazettára démonokat helyeztek. Időnként külön démonokat hívtak elő, akik beszéltek a felvételeken – főleg a különféle backmasked üzenetekben. Ezenkívül rengeteg felvételen maguk a sátánisták is szerepelnek a háttérben (a zene általános zajával elfedve), amint kántálnak és varázslásokat végeznek, mint több démon felidézésére, valahányszor a lemezt, kazettát vagy videót lejátssza valaki. Ahogy szól a zene, ezeket a démonokat a helyiségbe hívja, hogy hatásuk alá kerüljön az, aki bekapcsolta, és mindenki más, aki hallgatja.
Mindennek célja? Elmekontrol! Elmekontrol, amely nemcsak arra való, hogy biztosítsa a hallgatónak a zene által Sátánról közvetített üzenet megértését, hanem arra is, hogy megakadályozza őt, nehogy felismerje, hogy szüksége van Jézusra, és a megváltásra, amit a kereszthalállal szerzett meg, hogy nekünk adja.
Sok dalszöveg maga is tényleges varázslás, ami démonokat idéz fel, ha a számot éneklik. Ennek kettős célja van: hatalom gyakorlása a hallgató fölött, és ellátása tényleges varázsigékkel, amiket arra tud használni, hogy démonokat küldjön valaki másra. Ezt a bosszúállás kedvéért szokás tenni, betegség, baleset, stb. előidézésével, és azért is, hogy segítsen másokat befolyásolni a rock zenei megkötözöttségbe.
Nagyon ajánljuk a The Devil’s Disciples – The Truth About Rock (Az ördög tanítványai – Az igazság a rockról) című könyvet Jeff Godwintól, a Chick Publications, Inc. kiadásában, a rock zene mélyreható tanulmányozásához. Ez a könyv kiváló segítség a szülőknek ahhoz, hogy megértsék a rock zenét, melybe gyermekeik belekeveredtek.
Az összes ilyen ajtót be kell zárni.

“Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minden hamisságtól”
I. János 1:9.

Ha ezek közül bármiben részt vettél, egyszerűen bezárhatod az ajtót egy efféle imával:

“Atyám, megvallom neked, hogy benne voltam a _______________-ban. Látom, hogy az ilyen dolog (dolgok) utálatosság(ok) te előtted. Alázattal kérem megbocsátásodat az így elkövetett bűnömért. Kérlek, hogy vegyél el rólam minden démoni bejárást, amelyek a tetteimmel keletkeztek, és Jézus drága vérével tisztíts meg bűneimtől és zárd be az ajtó(ka)t örökre. Ezt kérem, és köszönöm neked, Jézus nevében.”

Aztán azt ajánlom, hogy utasítsd Sátánt és démonait a következőhöz hasonló módon:

“Sátán és ti démonok, mennyei Atyámtól megbocsátást kértem a ____________-ban való részvételemért, és megkaptam azt, Én most hittel, Jézus vére által, amely értem folyt ki a kereszten, örökre bezárom előtted életem e területének ajtaját. Jézus nevében megparancsolom, hogy távozzatok!”

Az erősebb démonoktól való megszállottság esetén, a szabaduláshoz gyakran szükség van egy vagy több személy segítségére. Ha komolyan imádkozol, és szabadulást szeretnél bármi áron, az Úr vezetni fog arra vonatkozólag, hogy mit tegyél, és meg fogja szabadítani a foglyot.

Néhány példát adok olyan személyekről, akiket súlyosan érintett az ilyen ajtók megnyitása. Nagyon fontos tudnunk, hogy sokakat, akiknek hirdetjük az igét, démoni szellemek tartanak kívülről vagy belülről megkötözve, így az akaratuk nem szabad. (II. Korinthus 4:3-4) Ezek az emberek nem fogják megmondani, hogy meg vannak kötözve, sőt, a megkötözöttségük annyira teljes, hogy a legtöbb esetben nem is tudják, hogy foglyok. Jézus befogadásával kapcsolatban ilyenfajta kifogásokat szoktak mondani: “Még nem vagyok rá kész.”, “Majd később.” Vagy “Most éppen nem, ne erőltessük”, stb.
De Jézus azért jött, hogy a foglyokat szabadon bocsássa. (Ésaiás 61:1) Csak vennünk kell azt az erőt és hatalmat, amit Jézus adott nekünk, és használnunk az ilyen foglyok megszabadítására! Három példa:

1) Egy 20 éves lány jött az elsősegély-helyiségbe, mikor egyik este ott dolgoztam. Attól félt, hogy ha nem kap segítséget, akkor öngyilkos lesz. Depresszió és félelem volt benne, úgy érezte, hogy az élete üres és értelmetlen, már nem maradt semmi, amiért érdemes lenne élnie. Egy kevés beszélgetés után egyszerűen megmondtam neki, hogy Jézus Krisztus az, amire szüksége van, és megismertettem vele az evangéliumot. Így felelt: “A szüleim keresztények, és én egyházban nevelkedtem. Tudom, hogy amit mondasz, az igaz, de én valahogy még nem vagyok rá kész.”
“Ti démonok, akik ezt a lányt megkötve tartjátok, én most Jézus nevében megkötözlek titeket, nem működhettek tovább az életében!” Ahogy ezt kimondtam, úgy nézett rám, mintha őrült lennék, de hamar elfeledkezett róla, amint témát változtattam, és pár percig másról beszéltem. Aztán:
“Susy, az előbb elismerted, hogy tudod, hogy amit mondtam, az igaz, hogy szükséges van Jézusra az életedben. Mit szólnál ahhoz, hogy imádkozz velem most, és megkérd, hogy legyen mindenek fölött való Urad és Megváltód?”
“Igen, ez jó lenne. Eddig senki nem is kért tőlem ilyet igazán. Segítenél? Nem tudom, mit kell mondani.”
Úgyhogy Susy imádkozott velem, és ezzel az örök élethez vezető útra lépett. További finom kérdezgetéssel kiderült, hogy az ajtó, amely megnyílt az életében, egy rövid, egyetlen hétvégi, könnyű kábítószer kipróbálása volt, 13 éves korában, egy barátnői “vendégalvás” alkalmával. Csupán ennyi kellett ahhoz, hogy az elméje démoni megkötözöttségbe kerüljön. Az alapján, amilyennek leírta az életét, semmi kétségem nem volt afelől, hogy mielőtt velem találkozott volna, sok alkalma nyílt rá, hogy befogadja Jézust, de a kötelékek nem engedték.

2) Egy jó felépítésű, 35 éves férfi a következő panasszal jött a rendelőmbe:
“Az életem pusztulás alatt áll, darabokra hullik körülöttem. Nincs semmi konkrét kézzelfogható, de tudom, hogy ez történik. Haldoklom.”
Beszéltem vele, a kulcsot keresve több mint egy órán át kérdezgettem. Kitűnő egészségnek örvendett, nem voltak orvosi problémái, semmilyen formában sem érezte magát betegnek. Keresztény volt, bár nem járt szorosan az Úrral. A házassága boldog volt, a gyermekei egészségesek, jó kapcsolatban volt az egész családjával. Jó állása volt, elégedett is volt vele. Végül, ahogy az egyes szervi működésekről kérdeztem, így szól:
“Voltak némi megfázásszerű, légúti problémáim körülbelül három évvel ezelőttig, de azóta minden rendben van.”
“Mi történt 3 éve a légutai meggyógyítására?”
“Ó, hát elmentem Dr. _________-hoz, és akupunktúrás kezelést kaptam. Nagyon jól bevált, azóta semmi bajom.”
Ez volt a kulcs! A kivizsgálás alatt EKG (elektrokardiogram) vizsgálatot is végeztem. Amíg a gép a szívgörbéit rajzolta, hirtelen a gonosznak egy elsöprő megjelenését éreztem. Abban a pillanatban megállt a fiatalember szíve. Hát nem nagyon tudtam, hogy mivel akadtam össze, de megdorgáltam a gonoszt Jézus nevében. A szíve magától újra dobogni kezdett, de előzőleg több mint egy egész percre megállt! Később az Úr megmutatta, hogy a gonosz, amit éreztem, az akupunktúrista szelleme volt. Erőt vont el a pácienstől, akár annyira, hogy kis időre a szívét is megállította. Abban a pillanatban az Úr az én oktatásomra engedte ezt megtörténni. Az akupunktúra tűk által démonikus ajtók maradtak ebben a fiatalemberben, hogy nyitva hagyják őt az akupunktúrista vezérlete számára, a hipnotizőrökhöz hasonlóan. Az akupunktúrista saját céljára vont el erőt ettől a fiatal férfitől. Ezért érezte úgy, hogy az élete pusztulás alatt áll. Úgy is volt! Nem mondhattam el neki, mi történik. Azt gondolta volna, hogy őrült vagyok. Csak felületes keresztény volt, még nem készen annak a ténynek az elfogadására, hogy démonok egyáltalán léteznek. Kérdeztem az Urat, hogy mit tehetek egy ilyen helyzetben.
“Használd a legerősebb eszközödet,” hangzott a válasz, “imádkozott hatalmasan azért a fiatalemberért.”
A következő éven át sokszor böjtöltem és imádkoztam érte. Végül egy év elteltével egy napon szólt hozzám az Úr. Elmondta, hogy válaszul imáimra megszabadította azt a férfit, anélkül, hogy az egyáltalán megtudta volna, hogy mi történt. Röviddel ezután valami kisebb probléma miatt újból járt nálam, és mondta, hogy sokkal jobban érzi magát. Megint csak, Jézus megszabadította a foglyot!

3) Egy 24 éves fiatalember, aki mindig az Úrral járt (lelkésznek készült), azért került hozzám, mert öngyilkosságot kísérelt meg.
Egy évvel azelőtt hirtelen megszakadt a kapcsolata az Úrral, szinte lehetetlenné vált számára a Bibliaolvasás és az imádkozás, és teljesen képtelenné vált az Úr jelenlétének érzékelésére. A többiek tanácsai és imái nem segítettek, pályája zuhanásnak indult.
Az ajtót keresve, arra kértem, hogy mindent mondjon el, ami röviddel a bajok kezdete előtt történt. Ekkor a következő történetet adta elő:
“Egy éve, kevéssel az iskolaév kezdete előtt, elmentem Denverbe. Anyám hívott fel és kért, hogy menjek, mert a nagymama súlyos betegen fekszik az ottani kórházban. Kivettem egy pár nap szabadságot és elindultam. Megérkezéskor egyenest a kórház felé vettem az irányt. Már a belvárosban jártam, amikor egyszerre úgy éreztem, mintha valami felhőszerű, sötét dolog rám esett volna. Csak egy-két másodpercig tartott, aztán elmúlt, nem is gondoltam rá többet. A kórházban megtudtam, hogy nagymamám kevéssel érkezésem előtt meghalt. Ott maradtam a temetésre, aztán hazamentem.”
A továbbiakban kiderült, hogy a nagymama mélyen benne volt a boszorkányságban. Próbálták az Úrhoz téríteni, de hiába. Ez volt az ajtó – örökség. Halálakor azok az erős démonok, akik addig benne laktak, átszálltak egy családtagra. Sátán természetesen Ricket választotta, mivel ő az Úr teljes idejű szolgálatára készült. Szabadulása után helyreállt Rick és az Úr kapcsolata, és minden rendbejött. Megvédhette volna ettől a dologtól szüleinek egy egyszerű, hittel kimondott imája, a nagymamától származó örökség megtörésére – csakhogy “tudomány nélkül valók” voltak.
Sokan azt mondják, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie Rickkel, mert keresztény volt, de a Biblia világosan megmondja, hogy a szülők bűnei öröklődnek a gyermekekben, egészen a harmadik és negyedik generációig. Ezért óvta Isten olyan nagyon a zsidókat az okkultizmus bármilyen formájától. A keresztényeknek rá kell erre ébredniük. Ha tudnak valakiről a családjukban, aki valami módon belekerült az okkultizmusba, kérjék az Urat, hogy Jézus drága vérével zárja be az öröklés ajtaját a maguk és gyermekeik életében.

Szeretném bemutatni azt a négy alapvető lépést, amivel a keresztény egy démoni megkötözöttségben lévő személy megváltásáért harcolhat. Sok szülő szembesül ezzel a problémával hitetlen gyermekük kapcsán, akik a rock zene, okkult fantázia játékok, kábítószerek, az alkohol stb. fogságába kerültek. Ezeket a lépéseket bárki más érdekében is használhatjuk, akinek a sorsát a szívünkön viseljük, és hajlandóak vagyunk harcolni érte, hogy eljussanak az Úr Jézushoz.
1) Ha a megmentendő személy és a keresztény egy fedél alatt laknak, először is ki kell tisztítani a házat. Persze csak akkor, ha a keresztény rendelkezik a házban.
Minden, Sátán szolgálatában használatos tárgy – okkult tárgyak, rock felvételek, okkult fantázia játékok tartozékai, stb. – szellemi tárgy (familiar object) (ld. 14. fejezet). Ezeket el kell távolítani a házból, mivel a démonoknak jogos teret engednek arra, hogy egy folyamatos, gonosz erőt hozzanak be a lakásba. A lázadó tinédzserek szüleinek nem ajánlanám, hogy csak úgy kisöpörjenek mindent a gyerekek szobájából, amiről úgy gondolják, hogy szellemi tárgy. Először beszélni kell velük. Kötözd meg bennük a démonokat, aztán üljetek le beszélgetni. Hallgassatok együtt egy kis rock zenét, figyelve a szövegre. Garantálom, hogy a gyereked zavarban lesz, mert a szíve mélyén tudja, hogy a rock zene romlott. Ha okkult játékokat űznek, nézd meg a használati utasítást, hogy megértsd, mit csinálnak, és hogy aztán a Biblia alapján rá tudj mutatni, hogy miért rossz az. Ha ez megvolt, csak akkor semmisítsd meg a lemezeket, kazettákat, játékokat, stb.
Keresztény gyermekek hittel kérhetik az Urat, hogy zárja le az ilyen szellemi tárgyakat, hogy a démonok többé ne működhessenek rajtuk keresztül.
2) Észre kell vennünk, hogy szeretteink meg vannak démonikusan kötözve és vakítva. Beszélhetünk nekik évekig – falra hányt borsó. Még vissza is tudják mondani, amit hallottak, csak nem értik meg. Az akaratuk is meg van kötve, úgyhogy ha még rá is jönnek, hogy szükségük van Jézusra, képtelenek akarni, hogy befogadják.
Ha együtt laktok, naponta támadd hangosan a bennük lévő démonokat. Másik szobában is teheted ezt, hogy ne halljanak. Ne feledd, a démonoknak nagyon jó füle van. Valami ilyesmit mondj:

“Ti démonok, akik _________-t megkötve tartjátok, hatalmat veszek fölöttetek Jézus Krisztusnak, az én Uramnak nevében. Megkötözlek benneteket Jézus nevében, nem befolyásolhatjátok ________-t ma. Az én otthonom az Úrnak van szánva, és szent terület. Birtokháborítók vagytok, és nem működhettek itt. Jézus nevében, megkötlek benneteket, és megparancsolom nektek, hogy távozzatok!”

Ez naponkénti küzdelem lesz, hogy meddig kell tartania, azt minden esetnél csak az Úr tudja. Tartsd eszedben, hogy a démonok beszélhetnek a személyen keresztül, gyakran igen durván és sértően, hogy megpróbáljanak elkergetni. Előfordulhat, hogy a démont szemtől szembe meg kell dorgálni, és csendre kell parancsolni, amikor a másik emberen keresztül beszél. Az Úr vezetni fog.
3) Kérheted az Urat, hogy engedjen a “törésbe állni” a meg nem váltott emberért. (ld. 12. fejezet). Kérd az Urat, hogy a törésbe állhass ezért a személyért, hogy a szemei megnyíljanak, és az akarata felszabaduljon, hogy befogadhassa Jézust.
4) Meg kell értened, hogy Urunk, Jézus milyen nagyszerű hatalmi pozícióba helyezett minket. (Zsidó 4:16) Az ige mutatja, hogy Sátán megjelenik Isten előtt, és kéri Tőle az embereket. (Jób 1. fejezet) Nyilvánvalóan Péterért is folyamodott Istenhez:

“Monda pedig az Úr: Simon! Simon! Íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát: de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.”
Lukács 22:31-32

A Jelenések 12. fejezetéig Sátán még nincs véglegesen kidobva a Mennyből. (Jelenések 12:7-10) Meg kell értenünk, hogy Sátán ott áll Isten trónja előtt, és Mennyei Atyánktól kéri meg nem váltott szeretteinket. Vádlón mutat rá és így szól: “Látod, ez és ez benne van a rock zenében (vagy másban), ezért törvényes jogom van a lelkéhez, ahhoz, hogy befolyásoljam az életét, és hogy beléje küldjem démonjaimat.”
Mivel Isten abszolút igazságos, meg kell adnia Sátán kérését, ha az egyhangú. De, nekünk, mint örökösöknek, és Jézus Krisztus társörököseinek több jogunk van Istentől kérni, mint Sátánnak. “Bizodalommal” (az angolban: “merészen” – a ford.) kell mennünk a trón elé, “rákontrázva” Sátán kérésére. Imádkozhatunk valami ilyen módon:

“Istenem és Atyám, én Sátán kérése fölébe kerekedem. Az én Uramnak, Jézus Krisztusnak nevében jövök Hozzád, és kérem Tőled ezt és ezt a személyt. Kérem Tőled, mint jogos örökségemet, amit megígértél nekem (ha ez a valaki a gyermeked, vagy házastársad). Sátán nem kaphatja meg. Kérlek, hogy nyisd fel szemeit, hogy meglássák Jézus Krisztus evangéliumának fényét.”

Ha nem rokonod az a személy, akikért folyamodsz, kérheted őt az alapján, hogy Jézus Krisztus azt parancsolta, hogy nyerjünk tanítványokat az egész világon, és azt a személyt kikérhetjük, hogy Jézus tanítványa legyen.
Még egyszer, meg kell értenünk, hogy ez egy valódi harc. Nem egynapos ügy, de megvan Jézusban az erőnk és hatalmunk, hogy végül győzzünk.

[Névtelen]

12. Fejezet
Az emberi szellem, a törésbe állni, és a szellemvilág

Rebecca szavai:

EMBERI SZELLEMEK

A könyv során már sok említés történt az emberi szellemekről. Ez nagyon fontos koncepció, amit a keresztényeknek érteniük kell. Ez az az erő, amit Elaine és sokan hozzá hasonlóak kifejlesztettek és használtak. Pál azt tanítja az I. Thessalonika 5:23-ban, hogy mi emberek hármas felépítésű lények vagyunk, három külön részből állunk: a testből, a lélekből (ez a tudatos gondolkodásunk, az akaratunk és az érzelmeink), és a szellemből. Világosan kijelenti, hogy mind a hármat meg kell tisztítani és Jézusnak kell szentelni és Neki kell minket képessé tennie arra, hogy mindhárom részt meg tudjuk őrizni “feddhetetlenül” az Ő visszatéréséig.

“…Van természetes test, és van szellemi test.”
I. Korinthus 15:44 (angol fordítás)

Sokan átsiklanak e vers fölött. Szellemünknek van formája vagy alakja, egy teste, amely megfelel a fizikai testünknek. Kevesen vannak ennek tudatában a sátánistákon és azokon kívül, akik foglalkoznak olyasmivel, mint a testen kívüliség. A II. Korinthus 12:2-4, a Jelenések 4:1-2 és más igék szellemben megélt tapasztalatokat mutatnak be.

“Mert Isten igéje gyors és nagyerejű, élesebb, mint bármely kétélű kard, elhatol a lélek és a szellem elválasztó kettéosztásáig…”
Zsidó 4:12 (angol fordítás)

Ádám a bűnbeesés előtt ugyanolyan kapcsolatban volt a szellemvilággal, mint a fizikaival, ugyanolyan jól látta azt, mint a fizikait. Hogyan? A szellemi teste által. Könnyedén tudott járni és beszélni Istennel az Édenkertben. Ugyanúgy tudatában volt a szellemi testének, mint a fizikainak. A lelke (tudatos gondolkodása és akarata) irányította a fizikai és a szellemi testét is. De a bűnbeeséskor bekövetkezett a szellemi halál, Ádám és leszármazottai már nem voltak tudatában szellemi testüknek, és nem tudtak többé az Úrral kommunikálni. Ahogy a Szent Szellem bejön újjászületésünkkor, mikor elfogadjuk Jézust Urunknak és Megváltónknak, a szellemi testünk újjászületik, hogy újra kapcsolatba kerüljünk az Úrral, és tudjuk imádni Őt, mint Ádám a bukás előtt. A János 4:23-24 világosan mutatja, hogy Istennel (a Szent Szellem segítségével) az emberi szellemünkön keresztül kommunikálunk.
Az angyalok szintén szellemek (Zsoltár 104:4, Zsidó 1:13-14). Sátán és démonai is szellemek, valaha Isten szolgálatában álltak, míg fel nem lázadtak. Jézus angyalokként definiálja ezeket a lényeket. (pl. Máté 25:41).
Látható ezekből az igékből, és sok másikból is, hogy nemcsak Isten szellem, hanem vannak más, angyaloknak nevezett szellemi lények is – némelyek Isten, némelyek Sátán szolgálatában.
Szellemi testünk a kapcsolat köztünk és a szellemvilág között, hisz a szellemvilág ne látható vagy mérhető semmivel a valós világból.
A Szent Szellem által kapcsolatba kerülünk Istennel, de a Zsidó 4:12 mutatja, hogy nem Isten akarata, hogy visszaszerezzük tudatos irányításunkat a szellemi testünk fölött, amíg a Földön vagyunk. Ezért választotta ketté a Szellem kardja a lelket és a szellemet. És ezért kell az I. Thessalonika 5:23 szerint a testünk és lelkünk mellett szellemünknek is teljesen Jézus uralma alatt lennie.
Érdekes különbségtételt találunk a Jelenések 18:11-13 végén az emberek teste és lelke között.

“…és rabokat (az angolban (és a németben is): testeket v. Emberek testeit) és emberek lelkeit.”

Óriási erő és intelligencia rejlik ugyanis az emberek szellemi testében, különösen, ha a lélek tudatos ellenőrzése alá kerül. Sátán, Ádám bukásától kezdve, a történelmi korokon keresztül azon dolgozik, hogy a szellemi test használatát a maga gonosz céljaira szerezze meg. Az emberek fizikai teste gyenge, és Sátán nem sok hasznát veszi, de más a helyzet a szellemi testtel.
Sátán célja, hogy megtanítsa az embereknek, hogyan szerezzék vissza rendelkezésüket szellemi testük fölött. Amikor ezt eléri valaki, ugyanúgy képes érzékelni a szellemvilágot, mint a fizikai. Szabadon beszélhet démonokkal, képes elhagyni a testét, és más helyeken ezt vagy azt cselekedni, olyan dolgokat, ami az átlagos ember számára természetfölöttinek tűnik. (Utasíthat démonokat, vagy szellemi testével maga végezhet bizonyos dolgokat pld. Tárgyak felemelése, beszélgetések kihallgatása) A különböző boszorkányok és varázslók szellemi testükkel tudtak engem és Elaine-t kiragadni az ágyból, keresztüldobálni a szobán, stb, anélkül, hogy valóságosan jelen lettek volna. Nem láttuk őket, mert a fizikai szem nem látja a szellemvilágot. Isten nem akarja, hogy az Ő népe ilyen módon uralja szellemi testét. Ha így tennénk, a bűn óriási kísértésének lennénk kitéve, nem is függnénk Tőle annyira, és állandóan tudatában lennénk Sátánnak és királyságának.
A démonoknak van egy speciális osztálya, akik úgy szoktak magukra hivatkozni, mint erő démonok. Ezek hozzák létre a lélek és a szellem közötti kapcsolatot, lehetővé téve a személynek, hogy tudatos irányítást nyerjen szellemi teste fölött. A képzelet kulcsfontosságú lépcsőfok a lélek és a szellem közti kapcsolat kiépítésében. (Pld: okkult fantázia játékok) Ezért olyan fontos, hogy minden gondolatot Krisztusnak ejtsünk foglyul. (II. Korinthus 10:3-5)
Úgy vettük észre, hogy sok időt és erőfeszítést takaríthatunk meg az okkultizmusból való szabadításban, ha a szabadításért folyamodóval közöljük, hogy legelőször ennek az erő démonnak a kiűzésére fogjuk kérni az Urat. Aki be akar csapni minket, vagy nem akarja komolyan a szabadulást, az hamar visszakozik, mikor megtudja, hogy ezzel elveszti majd minden képességét a szellemi teste használatára.
Gyakran el is feledkeznek erről a területről, és így nyitva marad ez az ajtó, aminek eredményeképpen Sátán és démonai tovább tudják gyötörni és zaklatni a személyt. Aki ilyen dolgoktól szenved, az kérheti az Urat, hogy vágja el a lelke és a szelleme közti kapcsolatot (mint a Zsidó 4:12-ben), és vegye el a szellemvilág érzékelésének képességét – óriási megkönnyebbüléshez fog jutni! Ezentúl csak akkor lesz kapcsolata a szellemvilággal, amikor az Úr úgy rendeli, szelleme Jézus irányítása alá kerül.
Nagyon fontos, hogy kérjük az Urat, hogy teljes irányítást vegyen szellemünk fölött. Sok keresztény beleesik abba a csapdába, hogy megtanulja irányítani a szellemét. Azt mondják: “Addig elmélkedem (meditálok), amíg szellemi megtapasztalást élek át, vagy megtapasztalom Istent.” A keresztényeknek tényleg vannak megtapasztalásaik – látomások, kijelentések – de ezek mindig az Úr ellenőrzése alatt állnak, soha nem a mi irányításunkkal, vagy kezdeményezésünkkel jönnek. Aki képes arra, hogy szabályozza, mikor legyen ilyen megtapasztalása, az alighanem Sátántól kapja a megtapasztalásokat.
Sajnos nagyon sok keresztény gondolja azt, hogy ki kell ürítenie az elméjét ahhoz, hogy a Szent Szellem beszélhessen rajta keresztül, vagy irányíthassa. A Biblia világosan mutatja nekünk, hogy tevékenyen kell együttműködnünk a Szent Szellemmel. Sok ilyen módon adott prófécia démoni prófécia. Nagyon sok keresztényt félrevezet ez, és elfogadják az ilyen próféciákat, mert a prófétáló személy olyan tényeket tud róluk, amelyeket szerintük csak Isten tudhat. Elfelejtik, hogy Sátán életünk minden részletét ismeri, kivéve szívünk gondolatait és szándékait, ezekbe nem lát bele.
Még egy fontos terület a szellemünkkel kapcsolatban, amiről nem tanítanak gyülekezeteinkben: Sátán, amikor csak teheti, használja az ember szellemi testét, anélkül, hogy az illető tudna róla.

“A ki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az…”
I. János 3:15

Sokat tűnődtem ezen a versen, mielőtt megértettem a szellemi testet. Hogyan lehet valaki gyilkos egy érzelem által, ha nem tesz semmi kézzelfoghatót az utált személy halálának előidézésére?
A gyűlölet tudatos bűn, és ha engedjük, hogy a szívünkben lakozzon, akkor ez jogos teret ad Sátánnak. Ha gyűlölsz valakit, Sátán beléphet, és a szellemi testeddel támadást intézhet az ellen, akit gyűlölsz. A támadás eredménye lehet mindenféle betegség, érzelmi probléma, baleset, akár halál is. A gyűlölő általában nem tudja, hogy Sátán használja szellemi testét, a gyűlöltnek pedig fogalma sincs róla, hogy mi a bajok forrása. Ezért kell mindhárom részünk tisztán tartására kérnünk Jézust, és ezért adott az Úr olyan sok parancsolatot az egymás iránti szeretetre és megbocsátásra. Jó példákat ad erről a témáról Watchman Nee könyve a The Latent Power Of The Soul (A lélek rejtett ereje).

A TÖRÉSBE ÁLLNI

“És keresék közülük valakit, a ki falat falazna, és állana a törésen én előmbe az országért, hogy el ne pusztítsam azt, de senkit nem találék.”
Ezékiel 22:30

Az Ezékiel 22:30-31-ben az Úr olyan valakit keresett, aki készen állt volna arra, hogy felvegye a harcot Sátánnal és démonaival, akik azért vakították meg a népet, hogy ne lássák szükségüket a megmentőre. Mivel nem talált ilyet, kiöntötte haragját és büntetését a népre bűneikért. Végső fokon Jézus Krisztus az, aki a törésbe áll minden bűnösért. Ezért jött a földre és halt meg – elszenvedvén a bűneinkért járó büntetést. Ezzel példát is adott. Nem fizethetjük ugyan meg a magunk vagy a mások bűneinek az árát, de harcolhatunk értük a szellemi birodalomban, hogy megtörjük az őket megvakító démoni erőket. (Efézus 6:12) Ebben az értelemben, hiszem, hogy beállhatunk a törésbe értük. Gyakran imádkozunk ilyen módon:

“Uram, kérlek engedd meg, hogy _________-ért a törésbe álljak és harcoljak érte, hogy szemei megnyíljanak, és megszabaduljon a démoni megkötözöttségből, hogy meglássa azt, hogy szüksége van Jézusra.”

Még egy módot mutatott az Úr:

“Hát nem ez-é a böjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?”
Ésaiás 58:6

“Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.”
Galata 6:2

“Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.”
János 15:13

A fentiek mutatják, hogy az Úr akarata szerint segítenünk kell keresztény testvéreinknek a terheik és fájdalmaik viselésében, és harcolnunk is kell értük, amikor csak szükséges, hogy megszabaduljanak a démoni elnyomásból. A törésbe állás egy módja ennek.

Hajlandó vagy a törésbe állni a lelkészetekért? Ha ő valóban Jézust tanítja és leleplezi Sátánt, ahogy tennie kell, nagy ellenállásba fog ütközni. Magukat keresztényeknek beállító sátánisták megtámadják szellemi testükkel és démonokkal, minden alkalommal, amikor szólásra emelkedik, és nagyon sok más esetben is. Ezek a Sátán szolgái a gyülekezetben gyakran magas pozícióban vannak, igazán szükség van erős, egészséges, fiatal emberekre, akik hajlandóak lelkészükért a törésbe állni, és kérni az Urat, hogy harcolhassanak érte. Más szavakkal, minden feléje irányított démoni erőnek, először rajtad kell átjutnia. Ez szenvedést fog jelenteni – fizikai és érzelmi szenvedést. Lehet, hogy ennek következtében nem tudsz majd minden vasárnap elmenni az istentiszteletre, mert túl beteg leszel hozzá. Lehet, hogy hamis vádakkal illetnek a gyülekezeti tagok. “Azért vagy beteg, mert nem jársz gyülekezetbe.” Hajlandó vagy állni ezt a fajta vádlást, és hallgatni az igazi okról, hogy miért nem voltál ott? A törésbe állás valakiért egy módja annak, ahogy “életedet adod egy barátodért”.
Szeretnék egy dolgot tisztázni. Azzal, hogy a törésbe állunk, nem fogadunk el semmit a démonoktól. Célunk az, hogy Jézus Krisztus hatalmában és erejében álljunk. Ne “fogadd el” a betegséget vagy bármi más formájú elnyomást! Jézus nevében meg kell dorgálnod minden démoni elnyomást, és meg kell tiltanod, hogy elérjenek téged vagy azt, akiért harcolsz. Ez az elsődleges célja a “törésbe állásnak”.
Te nem rakhatod be magad a törésbe. Csak az Úr teheti ezt meg, mert csak az Úr rendelkezik a szellemi tested fölött. Azt kell tenned, hogy kéred az Atyát, hogy tegyen oda téged, ha ez egyezik az akaratával. Oda kell szánnod magad, hogy az Atya bármely módon használjon téged a másik személy hasznára. Te nem határozhatod meg, mi legyen az a mód.
Hadd mutassak rá valamire. Ritkán leszel tudatában annak, hogy a “törésben” vagy, mivel szellemi testünk teljesen az Úr hatalmában van. Nem “látjuk” a szellemvilágot állandóan, mint a fizikai, csak különleges alkalmakkor engedi meg az Úr egyeseknek, és akkor is általában csak egy-egy pillanatra, vagy rövid időre. Csak akkor tudjuk meg, hogy a törésben vagyunk, vagy voltunk, ha az Úr felfedi nekünk, vagy a testünkben jelentkező különféle problémákból, amelyekről az Úr megerősíti, hogy abból származnak, ami a törésben történt velünk.
Éltél-e már át olyan intenzív közbenjáró imával töltött időszakot, amely után teljesen kimerültél? Ez azért van, mert amíg a fizikai testünkkel és az elménkkel imádkozunk, addig Isten fogja a szellemi testünket, és beveti őket a szellemvilág csataterén azon démoni erőkkel szemben, amelyek ellen imádkozunk. Az érzett fáradság legtöbbször annak a feszültségnek a tükröződése, amit a szellemi testünk élt át. A szellemi testen elszenvedett sebek gyakran különböző tünetek formájában a fizikai testben is megnyilvánulnak. Számomra az derült ki, hogy a bűn betörése annyira elváltoztatta a fizikai testünket, hogy a szellemvilág tudatos érzékelését csak rövid időszakokra vagyunk képesek elviselni, különben túlságosan elgyengülünk. A férfi és női boszorkányok sokkal gyorsabban öregednek, drágán megfizetnek fizikai testükben a szellemvilággal történő gyakori kapcsolatba lépésért.

Több helyen is megerősíti ezt a Biblia (pld. Dániel elájult és több napig beteg volt, miután bepillantott a szellemvilágba és beszélt Gábriel angyallal (Dániel 8:27))

CSATÁZÁS A SZELLEMVILÁGBAN

Ahogy megértjük, hogy szellemünk élő, tevékeny részünk, amely tud járni, beszélni, énekelni, gondolkodni, imádkozni, az Urat dicsérni és harcolni a szellemvilágban, az írásnak sok, eddig fejtörést okozó része érthetőbbé válik. Figyelembe véve, hogy a nap nagy részében “földi” dolgokkal vagyunk elfoglalva (pénzkeresés, család, stb.), hogyan tudunk megfelelni a következő igéknek?

“Ugyanezért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül…”
I. Thessalonika 2:13

“Szüntelenül imádkozzatok.”
I. Thessalonika 5:17

Elménk nem képes a nap 24 órájában megállás nélkül imádkozni vagy az Urat dicsérni, de ha az elménk nem is, a szellemünk megteheti.

“…de éljenek Isten szerint lélekben (szellemben).”
I. Péter 4:6

A szellemi testünk mozog, gondolkodik, beszél, éppúgy, mint a fizikai testünk, de jellemét és gondolkodásmódját a fizikai testünkből és lelkünkből meríti. Például, ha nem tudjuk az igét, a szellemi testünk sem fogja tudni (eltekintve persze attól, hogy a szellemi test közelebb van a Szent Szellemhez). Nem “test és vér ellen” harcolunk, hanem szellemek ellen – ezért nem a fizikai, hanem a szellemi testünk végzi a csatázást. Ezért fontos kérni Istent naponta, hogy adja ránk – szellemi testünkre – fegyverzetét, különben komoly sebeket kaphatunk a “tüzes nyilaktól”.
Furcsa és nehéz elfogadni azt, hogy szellemünk elválhat, és földrajzilag messze kerülhet fizikai testünktől. Az I. Korinthus 5:1-4-ben Pál épp egy ilyen esetet ír le. Lényeges, hogy Pál szelleme az Úr Jézus Krisztus erejével volt ott, nem saját lelkének irányításával.
A szellem általában a fizikai testben nyugszik, bár a test tovább él, ha a szellem különválik tőle. Nem így van ez a lélekkel. Ha a lélek elhagyja a testet, meghal a test. Ezért említi sok helyen a Biblia a fizikai halált a lélekkel együtt.
Az évek során az Úr megmutatta, hogy van egy érdekes tünete annak, hogyha a szellem távol van a testtől: erőteljes fehérjehiány áll be. Ha nem figyelünk eléggé arra, hogy intenzív szellemi harc idején növeljük az értékes fehérjefogyasztásunkat, elgyengülünk. Az ige sokat mond ezzel kapcsolatban.
Mióta Isten új szövetséget kötött Noéval (húsevés), Sátán és démonai megpróbálják visszatartani az embereket a húsevéstől.
“Az utolsó csepp a pohárba”, amely Isten ítéletét kiváltotta (özönvíz), a démonok és emberek közösülése volt (I. Mózes 6. fejezet). Nem hiszem, hogy véletlen volt, hogy Noénak megparancsolta Isten a húsevést, előre látva, hogy milyen szellemi csatározást kell majd folytatniuk, hogy a démonokat megakadályozzák abban, hogy irányítsák őket és életüket.
Az Ószövetség szellemi harcosai a Léviták voltak, az ő étrendjükben is sok volt a marhahús. (ITT NEM TUDOM ELOLVASNI RENDESEN!)
Ábrahám nyilván a legjobbat készítette Istennek, ez marhahús volt. (I. Mózes 18:1-7)
Azt is láthatjuk, hogy minden megújulás szellemi harcosait az Úr húsevéssel készítette fel. Pld. Illés. Az Úr kenyeret és húst adott neki, mielőtt a Baál prófétáival találkozott. (I. Királyok 17:2-6)
Az I. Timótheus 4:3-ban:

“A kik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől (az angolban: húsoktól) való tartózkodást, melyeket az Isten teremtett hálaadással élvezésre a hívőknek és azoknak a kik megismerték az igazságot.”

Figyelmesen tanulmányoztam a szakirodalmat, és igazából nincs olyan, jó kutatás, amely bizonyítaná, hogy a hús ártalmas. Ezzel szemben vannak eredmények, amelyek sok betegségnél a fehérjeadagolás pozitív hatását mutatják. Sajnos az orvosi terület annyira Sátán uralma alatt van, hogy az átlag orvos figyelmét iszonyú nehéz a protein előnyeire felhívni.
Intenzív harc esetén gyakran szükségesnek találjuk a napi kétszeri húsevést. Dolgoztam betegekkel, akik erős boszorkánytámadás alatt álltak, nagyon legyengültek és meg is betegedtek, mert nem tettek eleget Isten törvényének a fehérjebevitel szempontjából. Mindannyiuk állapota sokat javult, amikor növelték a húsmennyiséget étrendjükben.

Amikor fájdalmat, depressziót és kimerültséget hozol a csatamezőről (vagy máskor), ne feledkezz el egyik kulcs fegyverünkről – a dicséretről. Sose felejtem el azt az éjszakát, amikor az Atya adott egy leckét ebből. Épp lefeküdtem, de nem ment az alvás, csak forgolódtam, nyűglődtem az ágyban. Mély levertség lett rajtam úrrá, ki voltam merülve, mindenem fájt és minden olyan lehetetlennek tűnt. Igazából nagyon-nagyon sajnáltam magam.
Hirtelen az Atya megengedte, hogy szellemben lássam magamat (szellemi testemet). A csatamezőn voltam, de nem harcoltam. A földön kuporogtam, körülöttem egy csomó démon, akik mind gúnyolódtak és köveket hajigáltak rám. Nem érdekelt, olyan fáradt voltam, hogy azt reméltem, hogy azok a démonok majd megölnek, nem akartam élni. Nem volt sehová elfutni, nem volt kiút ebből a helyzetből, csak az, hogy felállok és tovább harcolok, de ehhez akkor túl fáradt és levert voltam.
Nem tudom Elaine mennyit tudott arról, hogy mi történik, de az biztos, hogy az Atya parancsára válaszként ekkor bejött a szobámba és feltette az egyik keresztény zenés szalagunkat. Semmi kedvem nem volt a zenehallgatáshoz, ezekhez a dicshimnuszokhoz pedig, amiket ő választott, aztán pláne semmi. Elaine semmit nem szólt hozzám, csak leült és hallgatta a zenét. A Szent Szellem gyengéden és kitartóan elkezdte megmutatni, milyen téves volt az önsajnálatomban való elmerülés. Újra csak elcsodálkoztam, milyen szerető és nagylelkű az Úr, amikor kudarcot vallunk és elbukunk. Nem tehettem róla, válaszolnom kellett erre a nagy-nagy szeretetre. Így aztán, ahogy a fizikai testemmel elkezdtem együtt énekelni a szalaggal, a szellemvilágban talpra küzdöttem magam, és azt mondtam a démonoknak, hogy nem érdekel, mit csinálnak, dicsérni fogom az én Uramat az Ő hatalmas szeretetéért. Felemeltem a fejem és karjaimat a menny felé, és szívből jövő szeretetemet, imádatomat és dicséretemet énekeltem, fizikai és szellemi testemmel egyaránt. Ahogy ezt tettem, hirtelen a szellemvilágban tündöklő fehér fény gyúlt körülöttem. Láttam a démonokat, ahogy földre esve elterülnek, aztán egyenként eloldalognak a sötétbe. Sátán és démonai nem tudnak megállni az Úrnak szóló dicséretben. Biztos vagyok benne, hogy Pál ezért írta ezt a sokat vitatott verset az I. Thessalonika 5:16-ban:

“Mindenkor örüljetek (az angolban: Mindenben adjatok hálát.).”

Minél rosszabbak a körülmények, annál biztosabbak lehetünk, hogy Sátán és démonai körülöttünk vannak. Ahogy dicsérjük az Urat, problémáink forrása – Sátán – gyorsan veszíti erejét, és mi bő áldáshoz jutunk.

GYAKORLATI TANÁCSOK

Soha ne becsüld le Sátán hatalmát és ne bánj vele tiszteletlenül (Júdás 8-9, I. Péter 5:8). Gondolj arra, mit mondott Isten, mikor Sátánt megalkotta:

“…Te valál az aranyosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességben, tökéletes szépségben.”
Ezékiel 28:12

Sátán volt a legszebb és legokosabb teremtménye Istennek. Nem is remélhetjük, hogy pöttömnyi emberi intelligenciánkkal legyőzhetjük, vagy kiismerhetjük csalásait és félrevezetéseit. Teljesen az Úrra kell támaszkodnunk Sátán taktikáinak felismeréséhez, és kizárólag Jézus Krisztus hatalmával állhatunk ellene és győzhetjük le.
Sátán és a démonok képesek kívülről gondolatokat injektálni az elménkbe. Ezek a gondolatok egyes szám első személyben vannak megfogalmazva, hogy ne tudjuk megkülönböztetni a sajátjainktól (Igaz hívő kereszténynek három forrásból támadhatnak gondolatai: a Szent Szellemtől, saját elméjéből és a gonosztól.) Ezért is fontos minden gondolatunkat foglyul ejteni Krisztusnak. Sátán és démonai nem tudnak olvasni gondolatainkban, így ha el akarjuk őket űzni magunktól, hangosan kell utasítanunk őket – amint erről Jézus is példát adott. A gondolkodásról szól a Filippi 4:8 és a Róma 12:2 is.
A gondolkodással kapcsolatban érdemes néhány szót ejteni a depresszióról. Bár a démonok a legkülönfélébb betegségeket tudják okozni, és a baktériumok és vírusok kezelésében is szakértők, mégsem igaz, hogy minden betegség démoni eredetű. Különösen igaz ez a depresszióra. Mi emberek szeretjük az egyszerű megoldásokat. Könnyű mindenre azt mondani, hogy démonikus probléma, csak ki kell űzni a démont, és slussz. Azonban az én tapasztalatomban előfordult, súlyos depressziós esetek túlnyomó többségét nem a személyben lakozó depresszió-démon okozta, hanem gondolkodási hiba. Isten igéje világosan mondja a II. Korinthus 3:5-ben, hogy minden gondolatot foglyul kell ejtenünk a Krisztusnak való engedelmességnek. A súlyosan depressziós emberek szinte soha nem tartják be ezt a parancsolatot. Megengedik bármilyen gondolatnak, amit Sátán vagy a démonok be akarnak tenni az elméjébe, hogy ott maradjon! Minden gondolatot sajátjukként fogadnak el, nem veszik a fáradságot, hogy meggyőződjenek azok realitásáról, vagy Isten igéjével való egyezésükről. Így az elméjük lusta passzivitásában, a démoni erők óriási érzelmi kínoknak vetik őket alá.

[Névtelen]

DÉMONOK

A démonok igen intelligens teremtmények. Szellemek, de képesek fizikai testet is ölteni. Valaha Isten szolgálatában álló angyalok voltak. Vezérük Sátán, aki az egyik arkangyal volt, fellázadt Isten ellen, és Isten fölé akart emelkedni. Sok angyal követte, és elpártolva Istentől az ő szolgálatába állt. Ezek gyakran “bukott angyalokként” szerepelnek, és ők a különböző démonok. Mindegyikük gonosz és hazug. A világ egyes részein különböző neveket használnak. Erejük és képességeik széles skálán változnak, és kizárólag Jézus hatalmával győzhetők le.
Sátán birodalma kiválóan szervezett, és nagyon hatékony. A Bibliában hercegeknek nevezett, nagyon magas rangú démonok uralkodnak a világ egyes területei fölött.
A démonok nagyon jól ismerik a Bibliát, és szakértői a félremagyarázásnak. Ezért fontos tanulmányoznunk és jól megismernünk a Szentírást.
Fizikai megjelenési formáik a kivételes szépségtől a rémséges csúnyaságig bármi lehet. Egy létező személlyel azonos megjelenést is fel tudnak venni. Ezeket a sátánisták gyakran elcseréltnek (changeling), lidércnek (incubi) vagy hasonmásnak (dopple-ganger/doppelganger) nevezik. A testet öltő démonokkal szemben is ugyanúgy Jézus nevében kell megállnunk.

SÁTÁNISTÁK EMBERI SZELLEME

Nagyjából ugyanúgy kell eljárni a sátánisták szellemével is, mint a démonokkal, eltekintve attól, hogy mindig szem előtt kell tartani, hogy emberi életről és szellemről van szó, így a fő cél a megváltás. Többet vagyunk hajlandók tőlük elviselni ellentámadás vagy visszavágás nélkül, mint a démonoktól, azért, hogy lehetőleg ne okozzunk nekik sérülést, és mindig megismertetjük velük az evangéliumot.
Kizárhatjuk őket, ha olajjal megkenjük a lakást vagy a házat (az ajtófélfákat és a szemöldökfákat, az ajtókat és az ablakokat), és kérjük az Urat, hogy tisztítsa meg, szentelje meg és zárja le azt drága vérének pajzsával.
Ha az Úr megmutatja, hogy emberi szellem támadása alatt állsz (nemcsak sátánista jöhet szóba, hanem keresztény társad is, akiben gyűlölet van irántad), nagy segítséget jelent, ha valamelyik keresztény testvéredet megkéred, hogy kenjen meg olajjal, imában kérve az Urat, hogy ne csak a démoni erőktől, hanem az emberi szellemektől is védjen meg.
Számíts rá, hogy meg nem szabadult személyen keresztül beszélhetnek és cselekedhetnek emberi szellemek is.

SZÖRNYÁLLATOK

Hosszú-hosszú évek óta keringenek legendák vámpírokról és farkasemberekről (werwolf v. Werewolf). Sokat írtak róluk, és sok film és történet játszódik körülöttük. Sajnos sokat azt gondolják, hogy ezek csak valószerűnek ábrázolt, kitalált fantáziaszülemények, és majdnem minden pontatlan, amit mondanak róluk.
Ezek a lények valóban léteznek. Szeretném meghatározni, hogy mit is értek pontosan a szörnyállatok és a vámpírok alatt, aztán nézzünk meg néhány érdekes igehelyet.

“Íme én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.”
Zsoltár 51:7

Ádám bukása óta az emberek bűnösen születnek, és a testüket formálja, befolyásolja a bűn.

Emiatt a démonok nagy hatalommal rendelkeznek fizikai testünk fölött. Azok, akik teljesen átadták magukat Sátánnak, megkérhetnek bizonyos démonokat – akik képesek a testükben óriási változásokat előidézni – hogy lakjanak bennük. Köztudott, hogy a démonok szokatlanul nagy fizikai erőt adhatnak egy embernek. Emlékezzünk a démoni megszállt Gadarénusra a Lukács 8-ban. A szörnyállatok e démonok által jönnek létre. A démonok előidézik az adott személy testében azokat a fizikai változásokat, amelyek állatszerű alakba hozzák őt, és emberfeletti erőt és tulajdonságot kölcsönöznek neki.
Van néhány nagyon érdekes ige ezzel kapcsolatban. (…)

“Mert békességet adok azon a földön … és kipusztítom az ártalmas (az angolban: gonosz) vadat arról a földről…”
III. Mózes 26:6

“És reátok bocsátom a mezei vadakat…”
III. Mózes 26:22

Ezen a két helyen az ige világosan különbséget tesz a gonosz és a mezei vadak között. Isten azt mondja itt a zsidóknak, hogy ha követik parancsolatait, akkor kipusztítja a kananeusok földjéről a gonosz vadakat, de ha nem tartják meg a parancsolatait, akkor rájuk bocsátja a mezei vadakat, hogy megöljék őket. Korábban, amikor Isten a törvényt Mózesnek adta, mind a házi, mind a vad állatok közül egyeseket tisztának, másokat tisztátalannal jelölt ki. A gonosz vadak tehát valami mást jelentenek, mint a tisztátalan vadak (állatok).

“(Isten mondja): a mező vadállatai az enyémek…”
Zsoltár 50:11 (angol fordítás)

Az írás sok helyen említ mezei vadakat, melyek az Úréi, de soha nem beszél gonosz vadakról, amelyek az Övéi lennének.
Aztán az egyik legérdekesebb igét találhatjuk az Ezékielben. Itt arra utasítja az Úr Ezékielt, hogy menjen be a Jeruzsálemnél lévő templomba, hogy meglássa, mind a gonoszt, amit ott művelnek. Ekkoriban az izraeliták démon- és Sátánimádást gyakoroltak, az ezzel járó összes perverzitással együtt.

“És (Isten) mondá nékem: Menj be és lásd meg a gonosz útálatosságokat, a melyeket ezek ott cselekesznek. Bemenék azért és látám, és ímé az utálatos csúszó-mászó állatoknak és barmoknak (az angolban: utálatos vadaknak) mindenféle képei és Izrael házának mindenféle bálványi valának bevésve (az angolban: ábrázolva, festve) a falon köröskörül.”
Ezékiel 8:9-10

Egy korábban már említett helyen, az I. Korinthus 10:19-20-ban, az ige világosan kijelenti, hogy ezek a bálványok azoknak a démonoknak a képei voltak, akiket imádtak. Hiszem, hogy Ezékiel nemcsak a démonokról látott rajzokat, hanem szörnyállatokról is. Ezt megelőzően Izrael több mint 400 évig Egyiptomban volt. Az Egyiptomban országszerte előkerült hieroglifákban találunk rajzokat, részben emberi, részben állati lényekről, különösen gyakori az embertest farkas fejjel. Az írások sok helyen utalnak arra, hogy a zsidók magukkal vitték az egyiptomi hagyományokat és imádási formákat.
Az Újszövetségben is találunk gonosz vadakkal kapcsolatos igéket.

“Azt mondta valaki közülük, az ő saját prófétájok: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak. E bizonyság igaz…”
Titus 1:12-13

Más test (az angolban: furcsa test) után járásról, és a hatalmasságok megvetéséről beszél a Júdás 7-11 (Bálám tévelygése démonimádás volt, nevezetesen Baálé). A II. Péter 2:10-12 is nagyon hasonló.
Sok minden van még rejtve az igében ezzel kapcsolatban, az Úrtól kell kapnunk a bölcsességet a megértéshez.

A legtöbben az olyan dolgokat, mint farkasember, vámpír, zombi, merő fantazmagóriának tartják. A keresztényeknek meg kell érteniük, hogy Sátán és szolgálói halálosan komolyak ezekkel a lényekkel kapcsolatban, és hogy ezek valóban léteznek. A sötét középkorban azért volt olyan erős a sátáni tevékenység, mert Jézus evangéliumának fénye majdnem kialudt. A boszorkányság és a varázslás elterjedt volt abban az időben, amíg Isten nem hozta el a reformációt, és újra nem hirdették az evangéliumot. Az egyetlen pontos dokumentum, amelyet a szörnyállatok létezéséről eddig találtunk, néhány német kereszténytől származó, a reformáció korszakának kezdetén keletkezett írások fordítása. Urunk, Jézus azt mondta nekünk, hogy a visszatérése előtt, az utolsó napokban ez a gonoszság roppantul meg fog növekedni, sokkal jobban, mint annak idején a sötét történelmi időkben. Sátán lépni készül, és hatalmának egyre több megnyilvánulását fogjuk látni. Az okkult mozifilmek, a sátáni rock zene, sátáni fantázia játékok, az okkult irodalom és a keleti vallások robbanásszerű terjedése, a langymeleg, magát oda nem szánt keresztények elszaporodása jó jelzést adhat arról, hogy milyen időkben élünk (Máté 24:21-24). (…)
Nézzük meg, hogy milyen tanítások veszik körül a szörnyállatokat, konkrétan a farkasembert. Először is, általános vélemény, hogy ha valakit megharap egy farkasember, akkor maga is azzá válik. Úgy érzem, ez teljesen téves. Először is, az írásokból kitűnik, hogy az embernek Isten által tiltott kapcsolatban kell lennie a démonokkal, ahhoz, hogy ekképp érintve legyen. Másodszor, a saját és mások tapasztalataiból is ítélve, teljesen valószínűtlen, hogy egy farkasember valakit egyszerűen csak megharapjon. Ezek a démonemberek csupán egy dolgot kívánnak – másokat elpusztítani. Ha egy farkasember vagy más szörnyállat elég közel kerül valakihez ahhoz, hogy megharapja, az a legvalószínűbb, hogy széttépi az illetőt, nem elégszik meg egyetlen harapással. Sátán fegyelmezésre használja a szörnyállatokat. Szerintem a tribuláció idején jelentősen meg fognak szaporodni.
Más szóbeszédek ezekről a teremtményekről olyan állításokat foglalnak magukban, mint például, csak éjszaka és csak telihold idején tudják felvenni szörnyalakjukat. Tudom, hogy mindkét állítás hamis, mert én találkoztam már személyesen egy teljesen átváltozott farkasemberrel, nappal, és a hónapnak olyan időszakában, amikor még nem volt egészen telihold.
Nyilvánvaló kérdés, hogy hogyan tudunk hatékonyan harcolni e lények ellen? Jézus Krisztus nevében, az Ő erejével és hatalmával. A mai napig még nem szereztem tudomást egyetlen szörnyállat szabadulásáról sem, de Krisztus munkája a kereszten annyira teljes volt, hogy biztos vagyok benne, hogy ez lehetséges, ha az érintett személy hajlandó a szabadulásért az életét is letenni. Ezek az emberek annyira odaadták fizikai testüket a démon hatalmába, hogy az Úrnak egy teljes csodája nélkül, kétlem, hogy a démont ki lehetne űzni anélkül, hogy ez az illető halálát okozza.
(…)Sokat írtak már különféle, hatékony módszerekről a farkasemberek megölésére, amikor farkas formájukban vannak. Soha nem gondolnék ilyesmit még csak megpróbálni sem, hiszen így megölnék egy embert, akinek a megmentése legfőbb dolgom. Egyébként is, amint meghal egy ilyen ember, a démon azonnal elhagyná a testét, és így az mindjárt visszaváltozna emberi formájába. Ez persze meglehetősen kellemetlen helyzetet teremtene, hisz ki hinné el, hogy a holttest valaha is más formában volt? Az elkövetőt minden bizonnyal gyilkossággal vádolnák, és még jogosan is.
Vámpírok is vannak. Ez a szó viszonylag modern kifejezés. A vámpír lényegében egy olyan személy, aki vért iszik, és különösen szereti az embervért. A vámpírizmus mostani, gyorsan növekvő divat a heavy metal rock sztárok és rajongóik között. Sok szám szól erről a témáról, bevett szokás, hogy a színpadon a rock sztárok vért isznak, és a fogaik kicserélése hegyes lándzsaszerűekre, szintén erősen növekvő divat köztük. Az utóbbi időben megjelent kiadványokban találhatunk Dee Snider-ről, a Twisted Sisters nevű rock együttes énekeséről képeket, akinek az első fogai már hegyesek. Van egy megkapó igehely ezzel kapcsolatban:

“Az én lelkem oroszlánok között van, tűzokádók között fekszem: emberek között, akiknek foguk dárda és nyilak…”
Zsoltár 57:5

Ha emlékszünk arra, hogy a Zsoltárokban Dávid legtöbb írása a szellemi hadviselésre vonatkozott, és az a tény, hogy azt mondja, a lelkét, és nem a fizikai testét támadták meg, gondolkodóba ejt: vajon olyan emberekre hivatkozik, akikben a vámpírizmusnak ugyanezek a démonai lakoztak?
Megint csak, szinte minden, a vámpírokkal kapcsolatos szóbeszéd helytelen. Nagyon is működőképesek nappal is, nem alszanak szükségszerűen koporsóban, stb. Én magam még nem találkoztam egyetlen vámpírral sem, de beszéltem már néhány emberrel, akik azt állítják, hogy ők már igen. Ebben az esetben szintén, Jézus Krisztus erejében és hatalmában kell szilárdan megállnunk.

FIZIKAI KÜZDELEM

Nem lehet túl sok mindent mondani a szellemi harcban való részvételből fakadó, tényleges emberekkel történő elkerülhetetlen összeütközésekről. Komolyan kérned kell az Urat, hogy tanítson meg a hangját tisztán hallani, és engedelmeskedned kell, bármilyen nevetségesnek is hangzik az adott pillanatban. A hit és az azonnali engedelmesség két kulcstényező. Az Úr soha nem vitatkozik velünk.
Nagyon vigyázz, hogy kiben bízol meg. Ne bízz senkiben, amíg nem volt elég ideje bizonyítani. Mik az életének és keresztény járásának gyümölcsei? Mindig várj, amíg nem érzel a szellemedben és a szívedben teljes békét az Úrtól, mielőtt bárkit bizalmadba fogadsz. Állandóan imádkozz és kérd, hogy az Úr fedje fel előtted Sátán szolgálóit és hazugságait. Soha nem tudunk túljárni Sátán eszén, csak az Úr tudja megmutatni a csapdákat.

Harc közben ne feledd, hogy a Bibliában említett összes hadviselési taktikát és fegyvert használhatjuk. Józsué könyve és a Zsoltárok különösen hasznosak. Kérd az Atyát, hogy állítson a “Kősziklára” – Jézusra – és a hátadat is a “Kősziklával” támassza meg. Az Úr lépésről lépésre megtanítja majd, amit tudnod kell.

13. Fejezet
Keresztény gyülekezetek szétrombolása

Elaine szavai:

A Testvériségben eltöltött éveim alatt alapos képzést kaptam, és cserébe én is képeztem másokat, hogy hogyan kell beszivárogni és tönkretenni a különböző keresztény gyülekezeteket. Sátán célja, hogy minden gyülekezetet olyanná tegyen, mint amilyen a laodiczeai volt, ahogy azt Urunk, Jézus Krisztus a Jelenések 3:15-16-ban leírja.
Azok a gyülekezetek, amelyek csupa olyan passzív emberből állnak, akik soha nem veszik a fáradságot, hogy olvassák és tanulmányozzák a Bibliát, “Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét…” – amint olyan jól jellemzi a II. Timótheus 3:5 –, nem jelentenek veszélyt Sátán számára.
Egy nyolc pontból álló alapvető támadási stratégiát tanultunk, amelyet megfelelően alkalmazhattunk, bármilyen felekezetű gyülekezetbe is küldtek minket. Annak a ténynek, hogy a legtöbb magas rangú sátánista rendszeresen jár keresztény gyülekezetbe, senkit sem kellene meglepnie. Már legalábbis azok közül, akik időt szakítanak Isten igéjének olvasására. Nekünk, keresztényeknek nagyon világosan szól a figyelmeztetés, hogy Sátán támadása a gyülekezeteken belülről fog jönni – különösen a növekedés és virágzás idején.

Mindenki Isten előtt felel azért, hogy figyelmesen tanulmányozza a Bibliát, és ehhez hasonlítson mindent, amit a gyülekezetben tanítanak. Minden tanítást, amely nem egyezik Isten igéjével, “párbajra kell hívni”, akárki is tanítja azt. Ezt azonban szeretettel, finoman, ugyanakkor határozottan kell tenni. (I. Timótheus 5:1)

Kérlek, ne feledjétek a saját példámat. Abba a kis gyülekezetben, ahová elküldtek, hogy romboljam szét, tudták, hogy boszorkány vagyok, de nem állítottak pellengérre semmilyen formában. Ha így tettek volna, azonnal meg kellett volna halnom. Ehelyett szerettek, és úgy irányítottak, korlátoztak, hogy ne tudjak bomlasztó tanokat behozni, és addig imádkoztak értem, míg végül megmenekültem.
Íme, a nyolc pontos támadási alapstratégia, amelyet Sátán az ő szolgálóinak tanít a keresztény gyülekezetek szétrombolására:

1.) Hitvallás

Először is a sátánistának “hitvallást” kell tennie. Úgy kell tennie, mintha elfogadta volna a megváltást, hogy hitelt szerezzen a gyülekezeti tagok előtt. Azokban a gyülekezetekben, ahol az oltárhoz szokták hívni az embereket, rendszerint könnyek között megy előre, és úgy tesz, mintha megtérne. Ha az adott gyülekezet karizmatikus, ahol nagy hangsúlyt helyeznek a nyelveken szólás ajándékára, a sátánista fog nyelveken szólni. Ez nem okoz nehézséget, a démonok könnyen tudnak nyelveken szólni. Ne felejtsd el, hogy amikor Men-Csen még bennem lakott, folyékonyan tudtam beszélni bármelyik külföldi méltósághoz a saját nyelvén. Ezért emeli ki az Úr a tolmácsolás fontosságát.

“…Mikor egybegyűltők…Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után, és egy magyarázza meg (az angolban: tolmácsoljon): Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben: hanem magának szóljon és az Istennek.”
I. Korinthus 14:26-28

Jaj, milyen sok kár keletkezik csak azért, mert a gyülekezetek nem tartják be ezt az egyszerű szabályt. Karizmatikus gyülekezetekben az a szokás, hogy magyarázás nélkül, egyszerre sokan szólnak és imádkoznak nyelveken a szolgálatok és az ima-összejövetelek idején. A sátánisták nagy hasznot húznak ebből. Amíg Sátánt szolgáltam, rendszeresen szóltam nyelveken minden összejövetelen és imaalkalmon a többi sátánistával együtt, akikkel közösen munkálkodtunk. Senki nem tolmácsolt. Átkoztuk a gyülekezetet, a pásztort, a tagokat és Istent! És senki nem tudta! Mindenütt figyelmeztetjük a gyülekezeteket, hogy tartsák szem előtt ezeket az igéket. Amikor csoportba gyűltök, a nyelveken szólásotokat az ige előírása szerint korlátozzátok. Ha ezt megcselekszitek, nagy lépést tesztek Sátán ellenetek irányuló támadásának leszerelésében.
Három másik igehely, ami fölött a legtöbb gyülekezet elsiklik: I. János 4:1-3, Lukács 21:8, Máté 7:21-23 (…) Sátánisták is használhatják és használják Jézus nevét. Taníthatnak Jézusról, hirdethetik Jézust, imában használhatják a nevét, stb. A fenti igék Lukácsból és Mátéból világosan mutatják ezt. Az egyetlen dolog, amit nem tudnak megtenni: Nem tudnak átmenni azon a vizsgán, ami elé az 1. János 4. állítja őket. Nem tudnak egyenesen a szemünkbe nézni és azt mondani: “Jézus Krisztus, aki Isten, aki testté lett, meghalt a kereszten, feltámadott három nap múlva és most az Atya jobb kezénél ül, ez a Jézus az én Megváltóm, Uram és Mesterem.” Ó hát mondhatják, hogy “Jézus megváltott.” Csakhogy melyik Jézusról beszélnek? Jézus Maga mondta, hogy sokan jönnek majd, akik Jézusnak adják ki magukat. Fel is tudják olvasni vagy el tudják ismételni a Jézus Krisztusban való hitnek a megvallását. Tudják az igét olvasni, és olvassák is. Ha megkérdezzük őket, hogy Jézus Krisztus, aki testté lett, a Megváltójuk-e, hazudhatnak, és azt mondhatják “Igen.” De nem képesek a saját szájukkal a fenti nyilatkozatot megtenni. Isten adott egy tesztet használatra, kedves testvéreim a Krisztusban. Használjuk hát Isten igéjét!

2.) Bizalomépítés

A sátánisták sokféle, az adott keresztény gyülekezettől függő módon tesznek szert hitelességre, megbízhatóságra. Rendszeres látogatók, lehet rájuk számítani abban, hogy mindig készek és hajlandóak segíteni bármilyen dologban. Ezúton nemcsak hitelt nyernek, hanem meg is ismerik a gyülekezetet és a tagokat. Nem tart sokáig kideríteniük, hogy ki szánta magát igazán oda Krisztusnak, és ki nem.

A pénz újabb nagy eszköz. Fokozatosan növekvő adományaikkal elérik, hogy a gyülekezet fő támogatói legyenek. A kisebb és szegényebb gyülekezetekben nem feltűnősködnek nagy pénzekkel, de lassan itt is elérik, hogy a programok nagy része az ő anyagi támogatásuktól függjön. Persze a Testvériség biztosítja a pénzt.

3.) Az imaalap lerombolása

A sátánisták legfontosabb célja, hogy száműzzék az imát a gyülekezetben.(…) Hadd mondjam el épp azon gyülekezet szétbomlasztásának igaz történetét, ahol a szabadulásom megtörtént. Rebeccának és nekem majd a szívünk szakad a történtek miatt, de nem tudtuk rávenni a gyülekezet vezetőit, hogy hallgassanak ránk.

Kevéssel a végső szabadulásom után, egy alkalommal, nagy döbbenettel vettük észre, hogy a város nagy és erős covenjének főpapja elkezdett járni a gyülekezetbe. (Személyesen ismertem még sátánista koromból.)
Roy nagyon gazdag volt. Hamarosan be is lépett a gyülekezetbe, jó bibliai “alapokkal” és ismeretekkel rendelkezett. Nagy pénzösszegeket adományozott, minden alkalmon és rendezvényen jelen volt, belépett a kórusba is. Akkoriban szerdánként nagyon erős ima-összejövetelek voltak, 200-300 ember imádkozott teljes egységben. Előfordult, hogy a Szent Szellem ténylegesen megrázta az épületet, ezek az emberek nem vicceltek az imádkozással.
Aztán, amint várható volt, a gyülekezet hatalmas növekedésnek indult. Egy éven belül a létszám 300-ról több mint ezerre nőtt. Mindenki azt gondolta, hogy Isten gazdag áldásában van részük – ez igaz is volt -, de az új tagok közül sokan sátánisták voltak.
Még hat hónap sem telt el, amikor Roy azzal állt elő, hogy az Úr nagy felelősséget helyezett a szívére Amerikáért. Azt mondta, hogy Isten azt akarja, hogy a férfiak egy héten egyszer délben jöjjenek össze imádkozni az országért. Felajánlotta, hogy vezeti a csoportot. Mindenkinek nagyon tetszett a dolog. Roy nagy tiszteletet szerzett, pár hónap alatt presbiter lett, aztán az igazgatóságba is beválasztották.

Körülbelül négy hónappal az “Imádkozzunk Amerikáért” csoport megalapítása után, beindította a következő kettős célú támadását. Ő és a felesége, valamint további 20 kórustag sírva-ríva azzal ment oda a kórusvezetőhöz, hogy kénytelenek abbahagyni a kórusba járást, mert az “olyan sok időt vesz el a családjuktól.” Azt állították, hogy túl nagy teher eljárni a szerdai ima-összejövetelekre, és az alkalom után még elmenni kórus próbára. Mondanom sem kell, nem tartott sokáig, hogy a kórusvezető a presbitereknél azt indítványozza, hogy a próbákat az összejövetelekkel egy időben tarthassák, míg “ők természetesen az alkalmak előtt imádkoznának.” A presbiterek beleegyeztek, és a 20 tag is csatlakozott – az első támadást siker koronázta. Mivel a kórus nagy volt, a tagok jelentős része így már se nem imádkozott, se nem részesült az erős ima-összejövetelek hasznából. A többi gyülekezeti tagban pedig szinte kivétel nélkül felmerült, hogy vajon tényleg olyan fontosak egyáltalán az imaalkalmak?
Körülbelül egy hónappal a kórussal kapcsolatos győzelem után, az egyik presbiteri és igazgatói összejövetelen Roy újra támadott. Azzal állt elő, hogy a gyülekezet gyors növekedési üteme miatt nem szánnak elég időt az egyéni tanításra, hogy hogyan növekedjen valaki az Úrban, vagy hogyan hirdesse másoknak az evangéliumot. Azt mondta, hogy a vasárnapi iskolák már nem tudják ellátni ezt a feladatot. Rámutatott arra is, hogy az emberek már nem ismerik egymást személyesen, mint azelőtt, amikor a gyülekezet még kisebb volt. Minden igaz is volt, csakhogy az ő megoldása a problémára az volt, hogy fel kell osztani a nagy, egységes imacsoportot kisebb “tanítványi csoportokra”, ahol az embereket “személyesen” lehet tanítani, hogy hogyan “növekedjenek és evangelizáljanak”, és ismerjék meg egymást jobban. A pásztor, a presbiterek és az igazgatóság bekapta a horgot.
Az ima-összejövetel felbomlott, és kis tanítványi csoportok jöttek létre. Természetesen Roy volt megbízva a csoportok kialakításával – vezetésükre főleg sátánistákat választott. Az imának és a gyülekezet erejének vége lett!
Rebecca és én sírva mentünk a pásztorhoz és néhány presbiterhez, megpróbáltuk megmutatni nekik az igéből, hogy azok az erőteljes ima-összejövetelek képezték a gyülekezet gerincét. Nem voltak hajlandók hallgatni ránk, mindegyiküktől ugyanazt a kifogást hallottuk, “Ha valaki, akkor Roy aztán igazán tudja, milyen fontos az ima. Emlékezzetek csak, hogyan indította az ‘Imádkozzunk Amerikáért’ csoportot.”

Hamarosan a legerősebb keresztények közül sokan más gyülekezetekbe kezdtek járni. Egy éven belül darabokra hullt minden. A pásztor is feladta és elment, szintúgy a régebbi, erősebb tagok is, a gyülekezet ereje elveszett.
Ugye milyen egyszerű? Veled is történt már hasonló? Ne hagyd csak úgy el a gyülekezetet, kérlek, állj, meg és harcolj Sátán ellen! Vidd be újra az imádat a gyülekezetbe!

4.) Hírbehozás

Ha az imaalap szét van rombolva, a sátánisták szinte azt csinálnak, amit csak akarnak. Az egyik legkönnyebben használható eszköz a szóbeszéd. A pletyka Sátán fő eszköze. Nagyon kevesen tudják megállni, hogy továbbadják a hírt, amit hallottak. A sátánisták könnyedén le tudják rombolni a pásztor és az igaz keresztények gyülekezeten belüli hitelét hírek terjesztésével.
Mindig felhívjuk a vezetők figyelmét, hogy legyenek nagyon óvatosak. Soha ne menj el egyedül egy ellenkezű nemű gyülekezeti taghoz, hogy segíts vagy tanácsot adj neki! Könnyen rád lehet fogni bármit. Még ha nem is történt semmi helytelen dolog, ki tudja bizonyítani? (…) Az I. Thessalonika 5:22 azt mondja: “Mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek!” Minden keresztény jól teszi, ha figyelmesen követi ezt az igét.

5.) Tanítás, dogmák

A sátánisták igyekeznek tanítói pozíciókhoz jutni, hogy aztán hamis evangéliumot hirdessenek. Óriási kárt tudnak okozni. Ne hagyd magad félrevezetni! Országunkban a nagy és jómódú gyülekezetek lelkészei közül sokan sátánisták. Messzire ér a kezük, és nem lepleződnek le, mert a keresztények mindenfelé túl lusták ahhoz, hogy utánanézzenek Bibliájukban annak, amit tanítanak.
A sátánisták három fő területről tanítanak leginkább:
a.) Ima. Az imádkozást nagyon bonyolult műveletté teszik. Gyakran mondják, hogy a kereszténynek jó néhány lépést meg kell tennie ahhoz, hogy Istennel “megfelelő” kapcsolatba kerüljön, hogy az imájának legyen ereje, vagy, hogy Isten egyáltalán meghallja. Nagyon sokan visszariadnak az imádkozástól, mert terhes és komplikált dolognak ábrázolják. Ezzel szemben mi a Zsidó 4:14-16-ot ajánljuk.
b.) A “jólét és egészség” üzenet, melye szerint minden kereszténynek mindig egészségesnek és gazdagnak kell lennie. Bárki, aki nem az, valamit rosszul csinál. A II. Timótheus 3:12 mutatja, hogy ez nem igaz. Ezzel a tanítással visszatarthatják a keresztényeket attól, hogy segítsenek egymásnak, ha az némi szenvedéssel jár, vagy bármiféle üldöztetést vállaljanak.
c.) A szeretet tana – “Senki felett sem ítélkezhetünk.” A sátánisták ezzel a dogmával védik magukat, a passzív keresztények pedig nem akarnak senkinek a lábára lépni. Csak azt akarják, hogy ne kelljen semmivel törődniük, mert ha kellene, akkor a nyugodt, csendes, kis virágzó életük talán nem lenne többé olyan nyugodt, csendes és virágzó.

6.) A családi egység felbontása

A sátánisták keményen dolgoznak a családok elszeparálásán. Mindenféle programokat szerveznek a tinédzserek, az iskolások és az óvodáskorúak számára, külön programokat a férfiaknak és a nőknek. A gyerekeknek nem kell a prédikációt hallgatniuk és az imaalkalmakon részt venniük. Nem tanulják meg tisztelni Istent és a gyülekezetet, mert nem kell csendben ülniük és a pásztorra figyelniük. A férjek és feleségek is Sátán támadása alatt állnak. Fontos, hogy szánjanak időt egymásra, hogy megőrizhessék egységüket.

7.) A Sátánról való pontos tanítás leállítása

II. Korinthus 2:11, Hóseás 4:6, I. Péter 5:8, János 3:19
Amíg az emberek nem veszik figyelembe Sátánt, addig viszonylag akadálytalanul cselekedhet. A sátánistáknak mindig feladata, hogy leállítsák a Sátánról szóló tanításokat.

Sokféle indok hangzik el. Azt mondják, hogy bármilyen tanítás Sátánról dicsőítést ad neki, eltereli az emberek figyelmét az Úrról, arra csábítja őket, hogy Sátánhoz forduljanak, stb, stb., a végtelenségig. Isten igéje láthatóan sokat tanít Sátánról, és óv minket, hogy ha nem vagyunk tekintettel ellenségünkre, előnyre fog szert tenni fölöttünk.
Egy magas rangú sátánista egyetlen egyszerű varázslattal minden egyes emberhez, aki vele egy gyülekezetbe jár, odarendelhet egy démont. A démon feladata, hogy őrt álljon, és abban a pillanatban, amikor bárki bármit mond Sátánról, sugározzon olyan gondolatokat az ember elméjébe, hogy neki nem kellene Sátánnal kapcsolatos dolgokat hallgatnia.
Vigyázz, épp azokról a gyülekezeti tagokról, akik a leghangosabban panaszkodnak a Sátánról és taktikáiról szóló tanításokkal kapcsolatban, valószínűleg kiderül, hogy ők maguk sátánisták.

8.) Közvetlen támadások boszorkánysággal, varázslással a gyülekezet kulcsemberei ellen

Ez újabb indok, hogy miért olyan fontos az ima. Bármely pásztor, gyülekezeti vezető vagy gyülekezeti tag, aki igazán szilárdan áll az Úrban Sátán ellen, a boszorkányerők óriási támadásának lesz kitéve.
Szenvedhetnek mindenféle betegségtől, koncentrálási nehézségtől, kétségtől, fáradtságtól, imádkozási problémáktól, stb. Minden gyülekezet vezetőjét a tagoknak imájukban állandóan támogatniuk kell, és közben kell járniuk érte. Ha elvész az ilyen imaalap, a pásztor és a vezetők egyedül kerülnek szembe ezekkel a támadásokkal, és gyakran nincs elég erejük megállni. Ezért kérte Pál keresztény társait majdnem minden levelének végén, hogy imádkozzanak érte.

14. Fejezet
Meghatározások

Rebecca szavai:

Talán érdemes megadni a leggyakrabban használt okkult kifejezések közül néhánynak a magyarázatát.

SZELLEMI TÁRGYAK

Ezek olyan tárgyak, amelyekhez démonok kötődnek. Bármilyen, Sátán imádatában vagy szolgálatában használt dolog jogos terület a démonok számára. Más szavakkal, a démonoknak joga van ilyen tárgyakhoz hozzákötődni vagy használni azokat. Néhány vonatkozó ige: V. Mózes 7:25-26, I. Korinthus 10:19-20, Józsué 7.11.
A szokásos szellemi tárgyak közé tartoznak: bármely okkult tárgy, amelyet az okkult tudományok gyakorlatában használnak, bármiféle rock and roll lemez, kazetta, póló, stb., az okkult fantázia játékok bármely tartozéka, a keleti vallásokkal kapcsolatos dolgok, mint például kis szobrok istenekről, amit utazáskor szokás emlékbe vásárolni, bármilyen rózsafüzér vagy a katolicizmusban használt más tárgyak, bármi, amit a Szabadkőművességben szokás használni, akármilyen okkult vagy pogány vallással kapcsolatos irodalom vagy kazetta, és így tovább – a lista szinte végtelen. Minden ilyen dolgot meg kell semmisíteni. Azt hiszem, az efézusiak nagyon jó újszövetségi példát adtak nekünk az Apostolok Cselekedeteiben (Apcsel 19:17-19.) (…)
A szellemi tárgyaknak van egy másik típusa is. Sátán szolgálói a felidézett démonokat oda tudják csatolni adott, nem okkult tárgyakhoz, hogy aztán odaajándékozzák valakinek ezt a tárgyat, így juttatva be a démont az illető otthonába, anélkül, hogy az ráébredne, mi történt. E démonok célja, hogy erős, démoni befolyást fejtsenek ki, olyan dolgokat okozva, mint házassági problémák, családtagok közötti viszály, betegség, depresszió, imádkozási és igeolvasási nehézségek, stb. Ezeket a tárgyakat általában nem szükséges megsemmisíteni. Olajjal történő megkenés és ima, amelyben kérjük az Urat, hogy szentelje meg és tisztítsa meg, rendszerint elegendő. Ez összhangban van azzal az elvvel, amelyet Isten adott Mózesnek a II. Mózes 40:9-ben. Lsd. még Péld. 25:14:

“Mint a felhő és szél, melyekben nincs eső: olyan a férfiú, a ki kérkedik hamis ajándékkal.”

A keresztényeknek résen kell lenniük és vigyázniuk kell, ha ajándékot kapnak valakitől, akit nem ismernek elég jól ahhoz, hogy tudhassák, hányadán áll az Úrral. Ez olyan terület, ahol az Úr vezetésére nagyon érzékenyeknek kell lennünk.

IGÉZÉSEK, VARÁZSLATOK, ÁTKOK

Ezek mind ugyanazt a célt szolgálják, ami nem más, mint egy vagy több démon felidézése, hogy teljesítsenek valamilyen feladatot. A varázsigék gyakorta verses formában vannak, rengeteg van belőlük, nemzedékről nemzedékre szállva maradtak fenn. Ezeket általában hangosan mondják (mert ugye, a démonok nem tudnak az emberi elmében olvasni), de a boszorkány gyakran szellemével mondja a szellemvilágnak, ami füllel nem hallható.
Valakit “megigézni, megátkozni, varázslást helyezni rá”, azt jelenti, hogy felidéznek egy démont, amit aztán elküldenek a személyhez, hogy bizonyos hatást fejtsen ki, vagy valamilyen kárt okozzon. MINDEN igézés, varázslat, stb. démonok által valósul meg, még az úgynevezett “jók” is, mint például azok, amelyek szeretetet ébresztenek valakiben, stb.
A “megbabonázottság” is azt jelenti, hogy az illető boszorkány által küldött démonoknak a hatása alatt áll.
A nagyobb hatalmú boszorkányoknak nem kell hosszú és összetett varázsigéket használniuk. A démonokkal ők egyszerűen a szellemvilágban közvetlenül, vagy a vezető szellemükön keresztül kommunikálnak.

FÉTIS, TALIZMÁN, AMULETT

Mindhárom nagyjából ugyanazt jelenti, olyan tárgyakat, amelyeket viselnek, vagy otthon az ajtó fölé akasztanak, azzal a céllal, hogy védelmet biztosítsanak és/vagy szerencsét hozzanak. A talizmánokat legtöbbször arra használják, hogy szerencsét hozzanak.
Gyakran csinálnak amuletteket és fétiseket, hogy megvédjenek valakit egy bizonyos személytől, például egy másik boszorkánytól. Ebben az esetben belevesznek valami olyat, ami az ellenségtől származik (általában hajat). Az összeállítás és kivitel tekintetében nagyon sokfélék lehetnek, de az erő, amely kapcsolatos velük, mindegyikben ugyanaz. Démonok! Az Úrnak nincsenek ilyen tárgyai! (…) Bármely keresztény, aki elfogad vagy használ ilyen dolgokat, közvetlenül démonokat használ. Nagyon meglepő, hogy milyen sok keresztény fogad el például feszületet vagy akár egy Bibliát, mint valami védelmet, ugyanolyan módon, ahogy az amulettek és a fétisek használatosak. Ez teljes ellentmondásban van Isten igéjével.

MINTÁK, JELEK

A mintákat (marks) a világ különböző részein másnak és másnak nevezik. A minta lényegében egy azonosító tárgy. Amikor a boszorkány el akar küldeni egy démont valaki ellen, a démon nem tudja magától, ki az az ember. A leggyorsabb, leghatékonyabb módszer az, ha mutatnak a démonnak valami azonosító tárgyat, egy mintát vagy jelet, mint például az illető haja, levágott körme, stb. Néha ruhadarabokat is használnak, de ez nem olyan hatékony, mint az emberből származó dolgok. Ezek a minták éppúgy a személy azonosítására szolgálnak, mint az ujjlenyomat.

ERŐK ÉS ENERGIÁK

A fehér mágia tele van erőkre és energiákra való hivatkozásokkal.

Sok más leírást is használnak ugyanerre a dologra, de végeredményben minden fehér boszorkányság ugyanoda lyukad ki: “az embert az univerzum erőivel való egyesítéshez.” Persze ezek az írók mindig elhanyagolják annak a ténynek a megemlítését, hogy ezek az úgynevezett erők és energiák démonok, és hogy a “tudatunk kiterjesztése” vagy az “átváltoztatott elmeállapot” igazából a szellemvilággal történő kommunikáció kiépítése.
Az óvatlan olvasó számára mindez olyan jónak és ártalmatlannak hangzik, de vigyázat, ez boszorkányság és varázslás, és mint ilyen, utálatosság Isten előtt!

[Névtelen]

Sziasztok!

Tegnap kaptam e-mailbe, és felraktam, hátha érdekel benneteket, és lehet, hogy néhány gondolatot profitáltok belőle!

Békességet!

Ida

[Edua Felhasználó]

Kedes Ida!
Ezeket találtam az írónővel kapcsolatban:
http://www.scrollpublishing.com/store/article-rebeccabrown.html

Dangers of Rebecca Brown

http://www.discerningtheworld.com/2010/03/27/rebecca-brown-warning-dont-bind-yourself-in-her-books/
Nem valami bíztató 🙁

[Névtelen]

Köszi kedves Edua!

Én sajnos nem tudok angolul, csak a GF-re vagyok szorulva… De , én is úgy vagyok vele, hogy mindent kételkedéssel kell fogadni, és alaposan megvizsgálni. Azt mondjuk nem tartom különösebben mérvadónak, ha rólunk keresztényekről bárki rosszat mond ( akár még a keresztény társaink is) , mert az is meg van írva, hogy …és hazugságot szólnak rólatok az én nevemért…meg hasonló ilyesmi, mert meg van írva, hogy ez volt, van, lesz…(Tehát ezt sem szabad elfelejtenünk….! Még inkább akkor kellene jobban “izgulnunk” az Ige szerint, ha jókat mondanának rólunk az emberek…!) Meg az is, hogy a gyülekezetekből kidobnak bennünket az Úr Jézus nevéért….! Szóval tudod, ezt nehéz megítélni így ismeretlenül, hogy ez valóban okkal mondott vélemény, vagy csak a másik oldal támadása….

De, én úgy gondoltam, hogy esetleg mindenki talál benne olyasmit, amit hasznosítani tud. Pl, én valahogy mindig meglepődök, ha a Sátán, és az Ő szolgái, becsapottai hatalmáról olvasok…! ( Én igazából mindig úgy gondoltam azokra az okkult dolgokra, hogy azok igazából csak “játszások”. Vagyis, hiába olvasom a Jelenések könyvében is, hogy a Bűn Embere is hatalmas csodák által fog megjelenni , valahogy nem tudatosul bennem, hogy ezek akkora kaliberű csodák lesznek, hogy azt gondolhatják majd a nem keresztények, vagy a nem “annyira” keresztények, hogy isteni csodát látnak majd…. ! Szóval biztosan érted, hogy mit akarok mondani…., hogy pl én gondoltam rá, tudtam, de valahogy mégsem akartam elhinni(?), hogy azt az Igeverset szó szerint is vehetjük, amikor arról beszél az Úr, hogy a Sátán is “elvetette” az Ő “magvát, magvait” a gyülekezetben…. Vagy, hogy a “farkasok”, akik a juhok ruháiban jönnek, azok nem csak bűnben élő , esetleg megtévesztett “keresztények”, hanem esetleg tényleg a Sátán szolgái…! Én tényleg leginkább azt gondoltam, hogy azok, akik a gyülekezeteken belül az “ördögéi”, azok azért azok, mert vagy újjászületettek, csak nem akarták elhagyni a bűneiket, vagy még nem tértek meg, csak vallásosak, meg hasonló….! De azt nem gondoltam, ( vagy hittem teljesen) hogy esetleg tényleg, tudatosan vannak ott sátánisták, boszorkányok…, stb, akik kifejezetten azért vannak ott, hogy rombolják Isten népét…! ( És itt most nem ez a hölgy az első, akitől ilyesmit “hallok”…! Sőt, ha jobban elgondolkodunk rajta, talán a “szentelt vizet” se véletlenül rakták a katolikusok a templom bejáratához….! )

Szóval én nem olvastam mást ettől a hölgytől, de szerintem ezzel is érdemes úgy eljárni, hogy amit tudunk belőle hasznosítani a szélesebb körű látásunkhoz, azt hasznosítsuk….! Végül is , most (is) jönnek felszínre, az ezekkel a rítusokkal, sátánhittel kapcsolatos hírek, hogy ki mindenki, és kik mindenkik adták, és adják el a lelküket a Sátánnak…, stb….! Leginkább nagyobb rálátásunk lehet, hogy az mivel is jár, hogy milyen lelkeket, gonosz szellemeket lehet majd találni az emberekben…! Azt pedig mi is tudjuk, és látjuk is , hogy most így az utolsó napokban megnyíttatík a mélység kútja, és a démoni, sátáni erők “elszabadulnak a földön…” megnövekszik az okkult tevékenység…! Persze az is lehet, hogy sokaknak ez nem jelent újdonságot.., vagy nem találnak benne semmi építőt.

Én is szeretettel:

Ida

[Thea Adminisztrátor]

Sziasztok!
Én nem ismerem Rebecca Brown-t és még nem volt időm elolvasni a fenti részleteket, de teljesen egyetértek Idával. Gondoljatok bele mit mondtak a vallásos farizeusok Jézusról, milyen háttérből jött Pál vagy egy Google kereséssel milyen borzalmas vádakat találhatunk a Bibliáról, Jézusról, Kent Hovindról és sorolhatnánk.
Meg kell tanulnunk kiszűrni a Biblia szűrőjével a fontos, hasznos információkat.
És ha már itt tartunk, a Furious Love című dokumentumfilmet láttátok? Van hozzá magyar felirat is az opensubtitles.org oldalon. (http://www.opensubtitles.org/hu/search/sublanguageid-all/idmovie-64075)
Az, hogy az ellenség milyen szinten férközött be a gyülekezetekbe, számomra azóta egyértelmű, hogy John Todd beszélt erről, aki 33. szintű szabadkőműves volt, amikor megtért. Egyik este, kétségbeesésében, szeretett volna egy pásztorral beszélni, de nem volt nála a lista, hogy melyik gyülekezetek vannak az ő (illuminati) kezükben és melyek nem, így az életével játszott, amikor végül úgy döntött, hogy mégis beszél eggyel.
Ha elolvastam a fentieket, talán írok még. 🙂

[Anikó Kitiltott]

Drága Ida,

köszönöm Jézusnak a közbenjárást Istennél, Neked meg a közzétételt. Egy válasz az imáimra.

kb. 2 hete imádkoztam (zom) azért, hogy az Úr tanítson azzal kapcsolatosan, hogy az emberekhez, hogyan is kell hozzá állni. Alapból persze tudom, hogy a szeretet, azaz az Úr lelke kell, hogy áttörjön rajtam keresztül az adott személy felé, hogy az Úr érinthesse meg a Szent Lelkével, hogy az adott személy lelkét is kiragadhassa a halál karmából. Én nagyon messze voltam az Úrtól. A mi diplomás családunkban (a sok tudomány megkeményíti a szívet) Istent csak szitokszóként hallottam a szüleim és a nagyszüleim szájából is.
38 évesen ismertem meg a Szeretetet. Tudom, hogy mekkora sötétségben éltem és elmondhatatlan hála van a szívemben, hogy én is számítottam az Úrnak és türelmesen várt, amíg észreveszem az Igazságot. Csak egy dolog éltet azóta, hogy azt a feladatot, amire az Úr engem elhívott bevégezzem. Végül is mindannyiunknak, akik ismerjük őt egy feladatunk van, hogy minél többen megismerjék az utat Istenhez. Csak abban van különbség, hogy kit hogyan tud a leghatékonyabban használni.
Mindig vissza-visszajön az Ige, hogy vizsgáljátok meg a lelkeket, meg ha valaki nem “vevő” az Igazságra még a port is verjük le a lábainkról (Lukács, Máté bocsi fejből nem tudom a pontos helyet, de Neked szerintem nem is kell kikeresnem, mert Te fejből is tudod :)) Szóval, ami miatt nagyon érdekel ez a téma a családom. Dicsőség az Úrnak, én kiszabadultam a sátán karmaiból. (persze képletesen: a lihegése bűze néha megcsap, mert tudja, hogy veszélyes vagyok és nem nyugszik :))
Tehát a családom. Most nagyon morbidul fog hangozni, amit leírok, de ez az igazság. Az anyukám egy boszorkány, illetve az a lélek van benne vagy fogalmam nincs, hogy van ez. A nevelőapám egy totálisan démonizált ember. Hazug csaló, bárkin, még a saját fián is gátlástalanul átgázoló ember, aki a pénzért bármire hajlandó. Az édesapám (akiról 17 éves koromig nem is tudtam, hogy létezik, azután sem én voltam fontos neki, hanem ő nekem. egy gyógyszerfüggő, szintén totálisan démonizált ember, aki folyamatosan érzelmileg zsarol(na), ha hagynám. Csak úgy tudom ezeket elkerülni, ha nem találkozom vele, akkor meg lelkiismeret furdalásom van. A gyermekeim apja pszichopata. Tehát ő is démonok hatása alá tud kerülni, nem kicsit. A kisfiúnkat, aki most 8 éves 3és fél éves korában rendszeresen bántalmazta (fojtogatta, beragasztotta a száját és úgy boxolta a hasát és a kisfiamnak a végén azt kellett mondania, hogy nem fáj, nem fáj köszönöm a lekvárt stb. a többit nem akarom leírni, a lényeg, hogy ezeket az aberrált dolgokat játéknak állította be a kisfiúnk felé) Hála Istennek Barnabás elmondta az egy évvel idősebb lánytestvérének, aki elmondta nekem. Én azonnal a rendőrséghez fordultam. Az apuka összefogott az anyukámmal, akinek azt mondta, hogy téveszméim vannak. Anyukám neki hitt, nem a gyereknek és nekem. Aláhamisította a nevemet egy papíron (ez nagyon thrilleres, amit csináltak, most nem akarom az időt húzni a sorokkal, de ha hiányzik ez a rész a teljes képből, megosztom azt is, ha érdekel) bevitettek a Kutvölgyi pszichiátriára 🙂 Az érdekesség, hogy ősszel fogadtam be az Urat a szívembe és áprilisban indult a lavina. Jó volt, hogy így történt, mert ott bent, a pszichiátrián tapasztaltam meg a saját bőrömön, hogy MINDENRE VAN ERŐM A KRISZTUSBAN! Az Úr pontosan vezetett lépésről lépésre, hogy mit tegyek. Addigra már tudtam, hogy a párom nagyon veszélyes. Az előző feleségét is ugyan erre az osztályra juttatta be, ő öngyilkos akart lenni, a rendszeres verések miatt. Mai napig gyógyszereken él,de röntgenorvosként dolgozik. Neki is volt egy közös fiúk, őt is bántalmazta.
Amikor kijöttem a kórházból lebuktattam az apukát. Kértem a volt feleséget, hogy tanúskodjon, mert neki volt látlelete a nyolc napon túl gyógyuló sérüléseiről (ököllel verte az arcát és fojtogatta), de azt mondta a rendőrségen, hogy ennek ő volt az oka…
Sajnos a vádemelést elutasították arra hivatkozva, hogy a kisfiúnk sérülései nem 8 napon túl gyógyulóak…. No comment. Másfél évig volt felügyelt kapcsolattartás, amit a bíróság elrendelt, hogy megfigyelik az apukát. Természetesen ott nem nyilvánultak meg a démonok. Minta apa volt. Ezért a gyerek is újra elkezdett bízni benne, ő meg kérvényezte a normál láthatást meg is kapta. Fél évig minden oké volt, majd kezdődött elölről, de már a gyerek azonnal szólt nekem. Újra rendőrség, újra kudarc. Nem ragozom. A lényeg, hogy nem tűnt el az életünkből.A hozzá való viszonyulás jelenti nekem a legnagyobb nehézséget.
A testvérem meg buddhizmusban merült el a párja “jóvoltából”. A párjáról csak annyit, hogy, amikor a kisfiúnk apja egyszer a telefonon keresztül sanyargatta a lelkemet és miután letettem kitört belőlem a sírás, ő odajött, rám vigyorgott (bocsi a szóért, de az nem mosoly volt) és belesúgta a fülembe, hogy látod még ilyen messziről is tudja szívni az energiádat. Majd olyan gyűlölettel nézett a szemembe, hogy még most is beleborzongok. Tudom, hogy nem ő volt.
Eddig a démonos részt olvastam el, csak a végén vettem észre, hogy nem azzal kezdődött… Most elolvasom a többi részt.
Köszönöm szépen még1x!
Kérlek, imádkozz értem, hogy megtaláljam a békét és az Úr akaratát ezeken a “kényes” területeken!
Nem járok gyülekezetbe, ezért, ha neked van ilyen közösséged vidd el ezt az imakérést, tudom, hogy, az én imám is eljut, de ismerem az Ige második felét is :))

Szeretettel,
Anikó
Anikó

[Névtelen]

Drága Anikó!

Örülök, hogy mégis csak hasznos volt, hogy feltettem ide ezt a posztot. Sokat “rágódtam” rajta, de végül úgy gondoltam, hogy hátha másnak is hasznos lesz…!

Köszönöm a bizalmadat, amivel megtiszteltél bennünket, hogy elmondtál néhány dolgot az életedből. ( Hát nem csodálkozom, ha a szereteten, ( Isten szeretetén) kívül nem akarsz másról hallani….! ) Egyébként azt tudom mondani, hogy ez sajnos természetes, hogy Sátán nem válogat az eszközökben, ha valaki elhagyja az ő birodalmát….! De azt se felejtsük el, hogy az Úr Jézus Krisztusban Isten azt az ígéretet adta nekünk, hogy ” higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe….!”! És nekünk erősen bele kell ebbe kapaszkodnunk…, és imában az Úr elé vinni őket….! Nem tudom, mennyire tudtál már megbocsátani nekik, de ha még nem, akkor mondhatom, hogy vidd a mennyei Atya elé a kérdést, és mondd el neki, hogy “akarod, akarni , és megakarsz bocsátani, ill megbocsátasz, nekik, csak Isten végezze el a szívedben azt”. ( Persze, ha már túl vagy rajta, akkor nem neked szól….!)

A szellemi harccal, szabadulással kapcsolatosan ajánlom ezt: http://www.youtube.com/watch?v=hJYABYlAcPo

Én is szeretettel:

Ida

[Szerző]

Bejegyzés