A zsidóság szerepe az Ige szerint

Ennek a témakörnek tartalma 130 hozzászólás, 10 résztvevő. Utolsó frissítés:  Házi Árpád 7 éve, 8 hónapja telt el.

  • Szerző
    Bejegyzés
  • #1700
     ÉVA 
    Felhasználó

    Félreértettél: a gyerekes nem minősítés, hanem egy – BOLDOG – állapot 🙂 … sajnos, ebből is látszik a félreértés minősége 🙁

    Nem kétlem a gyümölcseidet és szándékosan nem folytatom a képet, pedig kézenfekvő volna.

    Lehetetlen helyzet elé voltam állítva: ha “megyek” elérem, hogy elkergettek, ahogy Johannát, CSAK AZÉRT mert katolikus, el kell olvasni a szelíd hitvallását. Ha maradok, már nem bírom “ordítás nélkül” a szenvedést, ami akkor is elér, ha TELJESEN MÁSHONNAN hozok mintát, példát. Csak azért, mert “én/mi” …

    Az “én voltam” el fog hangzani remélem, mielőbb … 🙂 Ő, az Úr áldjon és őrizzen

    Éva

    #1701
     ÉVA 
    Felhasználó

    Még egyet, ez tipikus: “a jaj, ha jót mond rólatok minden ember” mondatot össze lehet hasonlítani a “kedvesek voltak a nép előtt” és “hogy szeretik egymást” ez feltűnő volt a keresztények között (Apcsel).

    Akkor most örüljek, mert igen rosszat mondtok rólam … (elvesztettem a türelmem, fájt, kiabáltam majdnem, lehetetlen helyzetbe voltam hozva) ugye, ez nem így működik. Vagy, én ne mondhassam valamire, hogy “figyelj, baj van” ?! mert, ha “rosszat” mondok, azt mondták a prófétákra is tehát akire mondom, az JÓ : ez maszatolás sajnos, javából 🙁

    Szomorúan
    Éva

    #1702
     Anikó 
    Kitiltott

    Tudod, Évi, csak azt hiszed, hogy Jézusról tett bizonyságtételedért kerülsz konfliktushelyzetekbe.
    Nem, te azért kerülsz ilyen helyzetekbe, mert a saját okoskodásodra hallgatsz és nem Isten beszédére.

    Imádkozom érted!
    Szeretettel,
    Anikó

    #1703
     ÉVA 
    Felhasználó

    Drága Anikó
    semmilyen külön okoskodásom nincs. Semmilyen. Éppen Isten beszéde az, amire utaltam, a János 6 fejezet és még sok helyen az Írásban, amit már a kafarnaumi beszéd után botránkoztatónak tartottak, és SOKAN ELHAGYTÁK ezért Jézust. Jézus beszéde, ugye, “az Isten beszéde”?
    Semmi egyébről szó nincsen, amibe belementem, azok SZINTÉN mind bibliai részek voltak, és ezért tények. Még csak nem is katolikus vélekedés, hanem a Biblián túl: szabadkeresztény.

    Az utóbbi időben – mint most is adventistáktól hoztam anyagot – szinte csak máshonnan, metodistáktól, stb. Hol van itt az “én okoskodásom”? Az, hogy az Úr EREDETI egyházát, mely az egyházatyáktól minden protestáns testvér szerint is … “közös ős”‘-re vezethető vissza? Az miért “saját okoskodás” ?!

    Éppen, hogy valaki(k) haladnak “saját okoskodás” útján, ‘oszt ehhez képest …

    Már volt, a divinity-n hogy “okoskodásnak” tűntek fel olyan teológiai írások, ahol TISZTELETBEN TARTOTTUK amit a másik gondol. KIVÉVE, amikor jött valaki és kioktatott “mindenkit” 🙁 és ugye, nem baj, ha nem dobom a linket, hogy valakit lejárassak ?!

    Valami nagyon félrement itt. Érteni kellene, én már értem, hogy kicsit “elmentem otthonról” idegen vizekre 🙂 ennyi az egész 🙂 – élj az Úrral !
    Éva

    #1704
     Anikó 
    Kitiltott

    Drága Évi!
    Nagyon szeretném, ha egy csónakban eveznénk, ez még egyelőre nincs így, de az biztos, hogy az irány az egy és ez a lényeg 🙂

    … amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként
    fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek…” (1Thesszalonika 2:13)
    ez nagyon lényeges, csak akkor válik érthetővé számunkra az Isteni üzenet és csak akkortól tudjuk elkerülni az emberi viszálykodásokat, ha a Stent Lélek (Szellem) ajándékát már megkaptuk. Csak kérni kell 🙂 Addig az igék csak arra szolgálnak az életünkben, hogy amiben hiszünk, arra keresünk ráhúzható igéket.

    János 6.-ot hozod egyik „bizonyítékul”. Nekem ez a fejezet (sem) igazolja, hogy az „ostyában benne van Jézus” Elve minden Őbenne van!!!
    János 6-ban valóban Jézus teste a „kenyér” és „enni kell’. Mit is olvashatunk az Evangélium elején? Kezdetben volt az ige, az ige Istennél volt, Isten volt az ige, majd az testté lett. Ő Jézus. Isten beszédét rajta keresztül hallhatta meg mindenki, amíg korábban csak a próféták hallottak Istentől. Isten szellem, nincs benne semmi materiális! A kenyér, az ostya egy materiális dolog, ahogy a mi testünk és Jézus teste is az volt, amíg itt járt közöttünk. Jézus dolga az volt, hogy Isten beszédét, megismertesse az emberekkel, megmutassa, hogy az Atya kegyelmes és mennyire szeret minket. Mielőtt felment azt mondta, hogy elküldi nekünk a Szent Lelket (Szellemet) és az elvezet minket minden igazságra. Akárhány kenyérdarabot megehetek, akárhány ostyát elmajszolhatok, nem leszek kapcsolatban Jézussal, nem érthetem Isten beszédét úgy, ahogy kell, ha nem a Szent Lélek (Szellem) vezet. Isten a beszédét „helyezte bele” Jézusba. Azt kell ennünk, minden nap, az ő beszédét. Inni az ő vérét, pedig azt jelenti, hogy tisztára mos minket, az Ő értünk kifolyatott vére. Mert a tisztulásunk egy folyamat. Dicsődég Jézusnak!

    Jn. 6,63 A lélek (Szellem) az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet. De vannak köztetek, akik nem hisznek.

    Szellemi harc folyik Évi! Az ellenség az elménkben különböző erődítményeket állít fel, hogy széthúzást okozzon, ha már a hitünket nem tudja elvenni. Kérlek, ne ess ennek áldozatul.
    Ajánlom neked Andrew Womack: Test, lélek, Szellem tanítását. Fontos vagy Istennek, keresd meg az igazságot.

    Isten áldjon!
    Szeretettel,
    Anikó

    #1705
     ÉVA 
    Felhasználó

    Kedves Anikó

    éppen ezt KIFOGÁSOLTAM annyiszor a néhány stabil tag “stáb” írásaiban amit Te is írtál. Ezt, kopizom tőled Addig az igék csak arra szolgálnak az életünkben, hogy amiben hiszünk, arra keresünk ráhúzható igéket.

    Nem így működöm. Miután “ott többen vagytok” és semmit nem értesz pl. Te abból amit írok SAJNÁLOM is, hogy leírtam. Ebben a témában, ott volt sajnos, egy nagy adag “méz” a “madzagon” és beugrottam. Kitettem a szívem.

    Majd, ha Jézus jön, majd megmagyarázza, vagy előbb. Hirtelen, micsoda sötét fellegek vannak rajtam, nem ? Olvasd el, “hogy járt Johanna” a szelídségével, a hitvallásával. Majd, egy olyan mondattal lezárva “ügyét” hogy “az ördög elfut” …

    SAJNÁLOM, sajnálom, hogy a legnagyobb kincsemet kitettem, és még az is megtörtént “érvénytelenítésére” hogy mi csak test vagyunk, Jézus is testben jött el … ez lenne az ÉRV hogy Jézus nem adhatta magát úgy, ahogy “ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek”? Ekkor ez csak egy “emlék felidézése”?

    Nem, a testünk HORDOZZA a szellemünket, lelkünket. “A lélek az ami éltet, a test nem használ semmit” valóban, ha – utoljára hozom szóba ! és nem kérek választ, köszönöm szépen – ha az “ostyasütőbe” mennénk, és bármennyit ennénk … (Édes Jézus, bocsáss meg) semmit nem használna, semmit nem jelentene. Persze, nem megyek oda, más sem, minek is ?!

    A HATALOM amit Jézus az apostoloknak hagyott, ami kézrátétellel megy tovább … ami nemcsak feljogosítja, de fel is hatalmazza, sőt, közvetíti az Úr Jézus tettét: EZ az én testem, melyet értetek adok … EZ az én vérem, melyet értetek kiontok …

    jól mondta, Barsi Balázsnál láttam,hogy Kálvin azt mondja, “nem változik át” – igen, mondja B.B. nem is, mert ő nem pap. A PAP kezében változik át, és ennek a hitnek hatalmas SEREGE vallja ezt, sőt, a hitből olyan tanúk születtek … ez itt most nem hely, annak felsorolására, könyvek sokasága szól erről.

    De az Úr még azt is megteszi, hogy aki NEM HITTE – megtette – hogy láthatóvá lett a SZÍV … ÉS A VÉR … “az ő kedvéért” és a mi kedvünkért, bár úgy igaz, ahogy Jézus mondta Tamásnak: “láttál és hittél, boldogabbak akik nem látnak, mégis hisznek” http://www.karizmatikus.hu/evangelizacio/49-evangelizacio/2822-nehany-eucharisztikus-csoda-a-toertenelem-lapjairol-1 és http://www.karizmatikus.hu/noha/neznivalo/546-eucharisztikus-coda-lanciano

    Ezek az emberek sem nem hülyék, hogy rátették az egész életüket – a szerzetesek – sem nem voltak képesek mérlegelni, hogy miről van szó … napról napra hitet tenni, szentmisét bemutatni … akkor is, ha sokaknak a szíve még egy kődarab ERRE NÉZVE !

    #1707
     ÉVA 
    Felhasználó

    Ezt egy cikk alatt hoztam, http://adventista.hu/ujfeherto/?page_id=658 a video-ban a főszereplő nem katolikus, az adventisták a legnagyobb “ellenfelek” … mégis egészen másként beszélnek rólunk (oda járok a Főiskolára szakir.továbbképzésre, és tapasztalom) mint itt !

    Azért mondom, hogy nézd meg kedves Anikó, mert döbbenetes, lenn volt a sziklaüregben, és meséli, “ki lett takarítva” .. és angyalok voltak ott. Ezen felül MEGVIZSGÁLTATTA A VÉRT és úgy találta, hogy a – megtalált – frigyláda tetején JÉZUS VÉRE VOLT !

    Tehát a tudomány módszereit ugyanúgy felhasználta, mint az Oltáriszentség csodáknál, és mint a torinói lepelnél is, ahol van KÜLÖN olyan kép, ahol csak a VÉR látszik … ez most teljesen más, remélem, tudod követni!

    A TUDOMÁNY letette a voksot Jézus feltámadása mellett, mert teljesen lehetetlen hogy egy képmás “ráégjen” – a negatív – az igazoltan akkor szőtt vászonra … mint hogy FELTÁMADT HATALMAS FÉNYJELENSÉGGEL ami égetett !

    http://gloria.tv/?media=152709&language=DGtkouwHWmP

    Nem azért küldöm, mintha az Ő VALÓDI arcát nem a szívünkkel látnánk 🙂 hanem, hogy a tudomány is “tud valamit” 🙂 … van egy kép, ahol csak a “vér van” azt keresem … egész testét elborítóan …

    #1708
     ÉVA 
    Felhasználó

    Küldöm kedves Mindannyiatoknak szeretettel https://www.youtube.com/watch?v=UzE_oOK1tho “Ki kétkedőn boncolja Őt annak választ nem ád De a hívő előtt az Úr megfejti Önmagát.”

    #1709
     egy meggyőződött 
    Felhasználó

    Kedves mindenki!

    Hát biztos nem széthúzni kell!
    Csak nézzük meg a Megváltót, hogy hogyan élt és hol is cselekedett!
    Évekig csak felkészült a felnőttférfiúi korra és amikor ez eljött kezdte hirdetni azt, ami teljesen ellentétben volt azzal, amit addig csináltak az emberek.
    Megfedte az írástudókat, a farizeusokat, szaducceusokat. És ők jól tudták, hogy ki Ő, mert már Nikodémus is elmondja:

    Ján 3:2 Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda neki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.

    Ez ugyan úgy van most is, hisz meg van írva:
    “Préd 1:9 Ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz, és ami történt, ugyanaz, ami ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.
       Préd 1:10 Van valami, amiről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak.
       Préd 1:11 Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképpen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, akik azután lesznek.” de nem emberek ellen folyik a küzdelem, mert a célunk ugyan az, nem úgy, mint a hatalmasoké! 🙁
    A megváltó Krisztus azért jött, hogy hirdesse mind azt, amit az Atyától hallott és átadja az embereknek.

    Ezért gyűlölték sokan, mert a számításaikat keresztbe húzta.

    Mindenkinek szánta ezt az Atya, de sajnos kevesen fogadták, el már annak idején is és így van ez most is.
    A kenyér az éltető ige, amit Krisztus testben megcselekedett az elejétől a végéig, tehát ezt kell nekünk is tenni.
    Nap, mint nap magunkhoz kell venni az éltető igét, vagyis a (kenyeret) és engedelmesen megcselekedni az életünkben a (bor) által, mint ahogy a Megváltó Krisztus is tette.
    2Móz 25:30
    (25,30) A szent kenyér Krisztus előképe, Ő Isten kenyere, a hívő keresztyén életének táplálója, aki a királyi papság tagja
    (1Pt 2,9; Jel 1,6). A
    Jn 6,33-58-ban Urunk inkább a mannáról beszél, arról a táplálékról, „mely a mennyből száll alá”, de szavaiban összefoglalja a kenyér minden jelképes értelmét. A manna az életet adó Krisztus; a szent kenyér az életet fenntartó Krisztus. A szent kenyér Krisztusnak képe, aki a „gabonamag” (Jn 12,24), mely a szenvedés malmában őrlődik (Jn 12,27) és az ítélet tüzébe kerül (Jn 12,31-33). Mi, mint papok, hit által belőle táplálkozunk, aki mindezt elviselte helyettünk és értünk. Ez az, mikor Krisztusról elmélkedünk, ahogy erre minket a Zsid 12,2-3 felszólít.

    #1710
     egy meggyőződött 
    Felhasználó

    Igen kedves Éva!
    Az Úr csodásan működik, de csak is az engedelmeseknek.

    Nézzétek meg, hogy mindig kivonta az engedetlenek közül azokat, akik igazán őt keresték és ez így van most is! Menekülni kell a vallásokból, hogy megtudjunk gyógyulni az Ő engedelmes cselekedetei és vére által.
    Ezért mondja már az ige az Ószövetségben is több helyen, hogy:

    Ézs 52:11 Távozzatok, távozzatok, gyertek ki onnan! Ne illessetek tisztátalant, gyertek ki közülük, tisztítsátok meg magatokat ti, akik az ÚR edényeit hordozzátok!

    Jer 51:6 Fussatok ki Babilónból, és mentse mindenki a lelkét, ne vesszetek el az ő bűne miatt, mert az ÚR bosszúállásának ideje ez, megfizet neki érdeme szerint. fussatok ki Babilonból, mert csak az engedelmesek kapnak igazi gyógyulást!

    Mert ha többször is megtörtént, miből gondoljuk, hogy a mi időnkbe nem fog és nem így?
    Hiszen írva vagyon:

    Jel 18:2 Hatalmas hangon így kiáltott: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és ördögök lakhelyévé lett, minden tisztátalan lélek börtönévé, és minden tisztátalan és utálatos madár börtönévé.
    3 Mert paráznaságának borából ivott minden nép, és a föld királyai vele paráználkodtak, és a föld kereskedői fényűzésének erejéből meggazdagodtak.
    4 És hallottam egy másik hangot a mennyből, amely ezt mondta: Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és csapásai ne érjenek titeket!
    5 Mert bűnei az égig hatottak, és Isten megemlékezett gonoszságairól.

    Engedelmesek gyógyítása és még lehetne sorolni!

    Márk 7:31 Aztán ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidónon át a Galileai-tengerhez, a Tízváros vidékére ment.
    32 És odavittek hozzá egy nehéz beszédű süketet, és kérték, hogy tegye rá a kezét.
    33 Erre félrevonta őt, külön a tömegtől, fülébe dugta az ujját, majd ujjára köpve megérintette annak nyelvét.

    Márk 8:22 Azután Bétsaidába érkeztek, ahol egy vakot vittek hozzá, és arra kérték, hogy érintse meg.
    23 Ő pedig megfogta a vak kezét, kivezette a falun kívülre, majd megnyálazva szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit?
    24 Az pedig föltekintve így válaszolt: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.

    Ján 9:6 Ezeket mondta, majd a földre köpött, nyálával sarat csinált, és rákente a sarat a vak szemére,
       Ján 9:7 és azt mondta neki: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában (amely azt jelenti: küldött)! Elment azért, megmosakodott, és amikor visszatért, már látott.
     
    Ennél az esetnél pedig a Megváltó Krisztus ott sem volt, csakis az Atya láthatatlan Szent Lelke, ami látván az engedelmességet, meggyógyította a vakot.

    Szeretettel. Edit

    #1713
     Anikó 
    Kitiltott

    gyönyörű dal Évi, köszönöm. Nem a bizonyosságunk, ami a különbséget eredményezi, hanem egy tanítás, amit te hiszel én nem.
    Megnéztem az oldalt, Isten mindig tesz csodákat. Az a kérdés, hogy a csoda tárgyát kezdjük tisztelni vagy a csodatevőt?

    Egyéni szempontunkból a megváltás a lényeg, azután jön a többi ember. Aki megváltott, annak már fontosabbá válik a másik ember, mert a saját ügyünk, már rendeződött Istennel, Jézusnak köszönhetően.
    Elkezdhetünk kincseket gyűjteni odafentre. Szórjuk a magot. Mi a mag? Isten igéje. NINCS MÁS MAG! A többi emberi következtetés, hogy vajon Isten mit, hogyan gondolhat, akarhat… A Szent Lélek által mindig kérdezhetek és én ezt minden nap, ha kell többször is megteszem és kapok választ.

    Más személyen, tárgyon (pap, pásztor, akárki, akármi pl. ostya) keresztül senki nem tud Jézussal személyes kapcsolatba kerülni. Nem vezethetek Paphoz embereket, nem ez az Úr akarata. Egyetlen Főpapunk van Jézus, közvetlenül hozzá kell kapcsolódni. Én nem szeretném, ha egyetlen lélek is számon kérhető lenne rajtam. Mi a garancia arra, hogy Jézus ismeri is azokat az embereket, akik esznek az ostyából? Megeszi és Jézus kinyilatkoztatja magát? Ismerek embereket, akik szentmisékre járnak rendszeresen, de nem ismerik Jézust….Nagy különbség van aközött, hogy tudok valamit fejben vagy bizonyosságom van felőle.
    Szívem tele lett féltéssel, hogy sok embernek azt fogja mondani Jézus: “Nem ismerlek….”
    Olyan szomorú ez nekem.

    Szeretettel,
    Anikó

    #1715
     ÉVA 
    Felhasználó

    Az bizonyos, hogy nem a csoda tárgya, hiszen írtam, hogy MAGUNK VAGYUNK A KÉT LÁBON JÁRÓ KEGYHELY 🙂

    HA ezt nem tudod érteni nincs mit mondanom: vehetnél könyvet, és olvashatnád. Szent Ágostonnak például azt kántálta egy kislány az udvaron, és így fogta a kezébe az Írást (amit természetesen forgatsz). És hát, bizony, persze, hogy Jézus… és milyen különös, máris írod, hogy az Úr azt fogja mondani NEKEM

    ÉS MÁR ADOD IS NEKI hogy mondja … hogy “nem ismerlek” … igazi Ida-tanítvány lettél, miközben persze, várom, hogy Ő leadjon ebből a kemény kevélységéből. Életveszélyes …

    E szerint NEM olvastál el mindent, amit küldtem, nem baj, így talán Johanna “megmenekül”még jó hogy nem is ír a lapra (elküldtétek, nem te, tévedés ne essen)! Te, csak ennyit mondasz, hogy engem az Úr nem fog magáénak ismerni

    micsoda vélekedés … micsoda szív !
    Éva

    U.i. Egyébként TÉNYLEG sokan vannak, akik áldoznak, és nincs a szívükben. Van olyan keresztény, aki DIREKT nem megy vasárnap, nem bírja (ezt nézni) …

    DE most képzeld, Jézust, hogy bírja …

    • A hozzászólás módosításra került: 9 éve telt el- ÉVA.
12 bejegyzés megtekintése - 97-108 / 131

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.

Kapcsolat

Most nem vagyok gépnél. Írj, ha kérdésed van! :)

Küldés folyamatban

©2024 KLEO Template a premium and multipurpose theme from Seventh Queen

Log in with your credentials

vagy    

Forgot your details?

Create Account