A zsidóság szerepe az Ige szerint

Ennek a témakörnek tartalma 130 válasz, 10 hozzászóló. Utolsó frissítés: Házi Árpád adatlap-képe Házi Árpád 9 hónap, 1 hét.

  • Szerző
    Bejegyzés
  • #1735
    ÉVA adatlap-képe ÉVA 
    Résztvevő

    Drága Edit
    köszönöm hogy aggódsz értem, de még jobban köszönöm, a küldeményt, Isten üzenetével, a Bibliával. Szent, szent, szent az Úr, aki volt, aki van és aki Eljön ! 🙂
    https://www.youtube.com/watch?v=hAiECJf5Ouo (megint csoda, ezt dobta a gép, pedig van sok “Sanctus” … ) így fogunk fehér ruhát kapni és állni a trón előtt majd

    egy új, “zöldmezős beruházásban” 😀 😀 😀 az Új Jeruzsálemben ! (vö. amit Anikónak írtam 🙂 )!

    Kétségem nincs afelől hogy AZT a széket fogja megkaparintani a vadállat, sőt, még előbb “jól összegyűjti” egy hamis ökumenében, jajjj még másokat is, az “egy világvallásban” borzalom 🙁

    Mindenki kell(eni fog) neki, aki csak a Teremtőben hisz, és kell neki, hogy elmaszatolja az Úr Jézus áldozatát … éppen Ő fog kimaradni belőle, tudom.

    Ugyanaz fog történni, mint amikor az Urat Pilátus elé állítva, a FŐPAPOK adták halálra, szinte kényszerítve Pilátust, hogy halálos ítéletet mondjon, ezért is “mosta kezeit”! Most is “az övéi” fogják Vele ezt megtenni, nagyon sírok emiatt!

    DE ez nem azt jelenti, hogy “máris” kifussak … honnan is? Nem a “hamisban” vagyok, és nem is leszek 🙂 az, hogy EZ HAMISSÁ VÁLIK ami most van, és szörnyű GYANÚS “az új evangelizáció” de, minden mozzanatában “résen kell lenni” ahogy a cserkészek is mondják.

    Az, hogy a főpapok így adták a várva várt Messiásukat halálra … (és hasonlóan lesz, tragikusan, “nálunk” is – bár én nem leszek akkor már ott ) az NEM érvényteleníti az Ószövetséget! Érted ? Nem érvényteleníti MINDAZT amit az Úr Jézus letett az Ő Egyházában … abszolút analógia van, pontosan, ahogy írtad, a Példabeszédekből, hogy “nincs új… minden már volt egyszer” !

    Hű, nagyon elment az idő, rohanás 🙂 szeretettel ölellek
    Éva

    #1736
    ÉVA adatlap-képe ÉVA 
    Résztvevő

    Kedves Edit, Anikó
    épp porszívóztam, és a tisztaság jutott eszembe (jobban kellene igyekeznem a takarítással is 😀 ) https://www.youtube.com/watch?v=BsmJqhcBDj0 és erről ez a DAL

    KÜLDÖM szeretettel ! <3

    • A válasz módosításra került: 2 év, 1 hónap-ÉVA adatlap-képe ÉVA.
    #1738
    egy meggyőződött adatlap-képe egy meggyőződött 
    Résztvevő

    Milyen érdekes, én is pont ezt teszem!
    Köszönöm a dalt, bár nem szeretem, de ez nagyon tetszett! 🙂

    Atyánk áldjon és óvjon Évi!

    #1739
    Anikó adatlap-képe Anikó 
    Blokkolva

    Imádkozni fogok Évi, a tökéletes időzítésért és, hogy a szolgálatodat az Úr oltalmazza.

    Húúúú Bonnke….. hát téged aztán nagyon szeret az Úr, hogy személyesen vehettél részt a tanításán. Most fejeztem be az önéletrajzi könyvét, sok könnyet látott az a könyv tőlem, örömkönnyeket 🙂 Egyszerűen Istennek nincs lehetetlen és Bonnke testvéren keresztül történt csodák ámulatba ejtők. Milyen volt a tanítás? Kaptál az Úrtól valami személyre szólót? Ott történt a betöltekezésed?

    Bonnke is harcol az ellenség támadásaival, folyamatosan. Ez a velejárója a földi életünknek, háborús területen mozgunk. DE TUDJUK, HOGY EZ A CSATA MÁR ELDŐLT!

    Az én életemben is sok támadás volt korábban embereken keresztül, azt csak addig tudják hatékonyan csinálni, amíg van ránk hatásuk, amíg van bennünk félelem vagy testből akarunk ellenük menni. Ne feledjük, hogy mit mond Jézus ezzel kapcsolatban.
    Mk 16,17
    Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.
    ez így igaz, de a hit csak tekintéllyel párosítva működik. Csak Jézustól félnek, a bennünk lévő Szentlélektől, minket embereket “egyszerűen” gyűlölnek, simán kicsinálnak, mint ahogy teszik ezt sok-sok emberrel, akik az Úr nélkül élnek.
    Amennyiben még nem lettünk teljessé a szeretetben a következő reakciót váltjuk ki belőlük (a tanítványok megpróbáltak tisztátalan lelket kiűzni):
    Csel 19,15
    Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?

    Ahhoz, hogy “immunissá” legyünk az Úr elé kell vinnünk az összes félelmünket, a legapróbbakat is, mert az ellenségnek, az aggódásaink a félelmeink nyitott ajtók.
    1Jn 4,18A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben

    Szép napot,
    Anikó

    Ui:Ma már tudom, hogy, amikor támadnak, azt az Úr az ő dicsőségére fogja fordítja, ha nem támadnak, akkor az “baj”, mert akkor nem vagyok veszélyes a munkájukra;-)
    Ui2: Már biztos szép tisztaság lett nálatok 🙂 Engem még figyel a porszívó, tegnap már elővettem… Úgy döntöttem, ma még csak szemezünk.

    • A válasz módosításra került: 2 év, 1 hónap-Anikó adatlap-képe Anikó.
    • A válasz módosításra került: 2 év, 1 hónap-Anikó adatlap-képe Anikó.
    #1783
    Seraf adatlap-képe Seraf 
    Résztvevő

    Kedves Erika .

    A hsz-edre jelenleg kint nem reagálok : Nem időszerű ; De azért belül
    jelzem a következőket – Támogatva és kiegészítve az általad leírtakat .

    Nem tudom mennyire vagy járatos a történelemi ismeretekbe, illetve a
    régészeti leletek / feltárások terén. Ahogy Noé története függetlenül a
    bibliai beszámolótól fentmaradt más, egymástól teljesen független né –
    peknél ( ami pontosabban azt jelenti, hogy nem a Bibliában szerepel ki –
    zárólagosan ), úgyan úgy a Teremtő 10 parancsolata is, annyi különb –
    séggel, hogy van ahol abból 7-9 egyezik meg a Bibliában találhatóval s
    innét az Egyetemessége { Ha ezt szélesebb látószögből kívánod látni, ak –
    kor jelenleg ezzel kapcsolatosan sok anyag hozzáférhető lett a neten is,
    bár inkább javaslom ezügyben az eredeti könyv alakban publikáltakat }

    Ezzel kapcsolatosan érintetted a Teremtő eredeti szándékát, ami elejé –
    től kezdve a nép feladata volt. A teljesítése most nem érdekes. A pró –
    féták népet, vezetőket ostorozó, s nem ritkán szapuló kijelentéseiben
    ezek konkrétan szerepelnek / megtalálhatók – Mind ezt értve arra amit
    az első hsz-ed utolsó mondatában jeleztél .
    Ami viszont fontos és ide kell csatolni az az, hogy a zsidó nép története
    nem Mózessel kezdődik, hanem Ábrahámmal. Ez a momentum amiatt
    jelentős, mert maga Pál jelzi Jézusról, hogy ő Melkhisédek rendje beli fő –
    pap. Tudod, szerteszét azt hallani, hogy a zsidókhoz ( zsidó valláshoz )
    köthető először az egy-istenhit. Nos, ez sem igaz és csak félre magyará –
    zása mind a valós eseményeknek, mind pedig a Biblia leírásának, mivel
    Ábrahám és Melkhisédek úgyan úgy és ugyan azt a Teremtőt szolgálták,
    illetve tekintették Istennek – Innen a Szövetségük is .

    Engedelmeddel felteszek egy kérdést : Nem várva rá választ, csak ami –
    att, hogy szélesebb legyen a rálátás / megközelítés ; Jézus miért Mel –
    kisédek rendje szerinti főpap, és miért nem Ábrahám szerinti ? { Meg –
    kérlek ne vedd vizsgakérdésnek, mivel nem azért történt – Inkább csak
    a figyelem / érdeklődés felkeltése miatt tettem fel }

    • A válasz módosításra került: 1 év, 11 hónap-Seraf adatlap-képe Seraf.
    • A válasz módosításra került: 1 év, 11 hónap-Seraf adatlap-képe Seraf.
    • A válasz módosításra került: 1 év, 11 hónap-Seraf adatlap-képe Seraf.
    • A válasz módosításra került: 1 év, 11 hónap-Seraf adatlap-képe Seraf.
    • A válasz módosításra került: 1 év, 11 hónap-Seraf adatlap-képe Seraf.
    • A válasz módosításra került: 1 év, 11 hónap-Seraf adatlap-képe Seraf.
    • A válasz módosításra került: 1 év, 11 hónap-Seraf adatlap-képe Seraf.
    #1791
    Kormos Erika adatlap-képe Kormos Erika 
    Résztvevő

    Kedves Seraf!

    Nem sűrűm szoktam benézni ide, most is csak unalmamba, lefekvés előtt, mikor véletlenszerűen rátaláltam az üzenetedre. 😀
    Természetesen, nagyon szívesen válaszolok minden kérdésedre, amire tudok.

    1. „ugyan úgy a Teremtő 10 parancsolata is, annyi különbséggel, hogy van, ahol abból 7-9 egyezik meg a Bibliában találhatóval”
    Ez természetes is, hiszen egy „nagyon érdekes történelmi esemény” ad okot a különböző népeknél fellelhető 10 parancsolatra. Egyébként nagyon örülök annak, hogy erre felfigyeltél !!!

    A 10 parancsolatot Izrael népe az Egyiptomból való szabadulás után, de még a Kánaán földjére való bejutás előtt kapta Istentől, Mózes közvetítésével, tehát ez Izráelnek egy „ősi” törvénye volt, ami az idők és események folyamán „beivódott” a tudatukba, és egy egységes nemzeti identitást eredményezett, az az, elkülönülést a pogány népektől.
    A Törvény kézhez vétele után jutottak be Kánaán földjére, itt sok idő telt el Dávidig, sőt Salamonig, aki megépítette a Templomot. Salamon után a fia Roboám lett (volna) az uralkodó Izrael 12 törzsén. De mivel Roboám kegyetlenül akart uralkodni rajtuk, így a 12 törzsből 10 levált, Salamon fiáról és Roboámnak csak 2 törzse maradt.
    Izrael országa 2 felé szakadt:
    (1.Királyok 12 fejezet szól Izrael kettészakadásáról Roboám keménykedése miatt.)
    – Roboám által uralt Júdára, és mellette a kicsiny népességű Efraim törzse maradt meg. Ez lett Júda háza.
    – A másik 10 törzset hívták Izrael házának, és felettük Jeroboám nevű király uralkodott.
    Mind a két király gonosz volt, bűnbe vitte a népét, ezért Isten megengedte a Salamon Templom lerombolását, majd Júda házát csak úgy, mint Izrael házát fogságra adta.
    Ebből a fogságból CSAK Júda háza tért vissza, és megépítették a 2. Templomot.
    Az Izrael háza sem pusztult el, hanem „felszívódott” a pogány nemzetek között.
    A történelemben azóta is, az „Elveszett 10 törzsként” emlegetik.
    Ezek az „elveszett 10 törzsből való” Izraeliták vitték szét a világ pogány nemzetei közé a Törvényt, és mivel a pogányok között már nem tartották meg nemzeti identitás tudatukat, – pogányokká váltak – és a Törvénynek csak töredékeit őrizték meg a különböző nemzetek kultúrái között.

    2. „a zsidó nép története nem Mózessel kezdődik, hanem Ábrahámmal.”
    „Jézus miért Melkisédek rendje szerinti főpap, és miért nem Ábrahám szerinti ?”
    – Nagyon jól mondod ÁBRAHÁM-tól kezdődik és nem ÁBRÁMTÓL. !
    Melkisédek pedig még az Ábrahám előtti idők igaz papja volt. Ő már az előtt is létezett, mielőtt Isten Ábrámot elhívta volna, illetve az Ábrahám névvel ajándékozta volna meg.
    Ábrahám fia volt Izsák, és Izsáknak a fia az a Jákob, akit Isten az Izrael névvel ajándékozott meg, akik az Egyiptomi 400 éves tartózkodásuk idejére váltak csak nagy nemzetté.
    – És lehet, hogy most meglepődsz, de ahhoz, hogy Ábrám Izrael nemzetének ősatyja lehessen, még Ábrámnak is szüksége volt a Melkisédek áldására!
    (Látom, hogy tudod, hogy Melkisédek a Krisztus előábrázolása, és pontosan ezért volt szüksége Ábrámnak is a Krisztus áldására.
    – Elsőként, hogy egyáltalán “ősatya” lehessen belőle,
    – másrészt, hogy az Izraelita NEMZETSÉGE Krisztusban megörökölhesse majd az áldásait)

    1.Móz. 14:14 Amint meghallá ÁBRÁM, hogy az ő atyjafia fogságba esett, felfegyverzé házában nevekedett háromszáz tizennyolc próbált legényét és üldözve nyomula Dánig.
    1.Móz. 14:16 És visszahozá mind a jószágot; Lótot is, az ő atyjafiát jószágával egybe visszahozá, meg az asszonyokat és a népet.
    1.Móz. 14:18 Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a MAGASSÁGOS ISTENNEK PAPJA VALA.
    1.Móz. 14:19 És megáldá őt, és monda: Áldott legyen ÁBRÁM a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől.

    Tehát Melkisédeknél, – mint a Magasságos Isten papjánál – már kb. 500 évvel korábban működött az a Törvény (is) amit Mózes csak a Sínai hegynél kapott meg. De nem csak az „alaptörvény” volt nála, hanem az alaptörvényt megerősítő Krisztusi Törvény is…

    Szeretettel: Erika

    #1792
    Seraf adatlap-képe Seraf 
    Résztvevő
    Warning: preg_match(): Compilation failed: unrecognized character after (?< at offset 46 in /var/userdata/web/idokjelei.hu/website/klub/wp-includes/class-wp-embed.php on line 159 Warning: preg_match(): Compilation failed: unrecognized character after (? at offset 44 in /var/userdata/web/idokjelei.hu/website/klub/wp-includes/class-wp-embed.php on line 159 Warning: preg_match(): Compilation failed: unrecognized character after (?< at offset 46 in /var/userdata/web/idokjelei.hu/website/klub/wp-includes/class-wp-embed.php on line 159 Warning: preg_match(): Compilation failed: unrecognized character after (? at offset 44 in /var/userdata/web/idokjelei.hu/website/klub/wp-includes/class-wp-embed.php on line 159

    Kedves Erika .

    Én is ritkán lépek be : Köszönet, hogy feltarthattalak ; És a válaszért is – Melkisédeknél egy
    http://www.zalaclub.hu/PLUSZ/ThankYou-1.jpg
    http://www.zalaclub.hu/PLUSZ/ThankYou-4.gif
    kicsit másra gondoltam a kérdéssel, de ez is érdekfeszítő volt { Emiatt küldöm a fentieket }

    Üdvözlettel / Szeretettel : László

    • A válasz módosításra került: 1 év, 11 hónap-Seraf adatlap-képe Seraf.
    #1794
    Kormos Erika adatlap-képe Kormos Erika 
    Résztvevő

    Kedves Laci!

    Ha tudok válaszolni egy kérdésre, akkor azt örömmel megteszem most is, máskor is, Neked is, másnak is, mert nem érzem sem tehernek, sem feltartásnak.
    Ha nem tudok, akkor azt is bevallom “férfiasan.”

    Köszönöm a képeket, nagyon szépek, DE, ha ez kapcsolatban van Melkisédekkel, akkor “tolmácsot” is kérek hozzá. 😀

    Szeretettel: Erika

    #1860
    Pötty adatlap-képe Pötty 
    Résztvevő

    Kedves Szofi!

    A Káldeus Bibliát tartod mérvadónak?
    (vagyis: Dr. S. N. Kramer-féle Parallel Biblia, illetve Badiny Jós Ferenc Magyar Biblia)

    Üdv:
    .

    #6834
    Házi Árpád adatlap-képe Házi Árpád 
    Résztvevő
    Warning: preg_match(): Compilation failed: unrecognized character after (?< at offset 46 in /var/userdata/web/idokjelei.hu/website/klub/wp-includes/class-wp-embed.php on line 159 Warning: preg_match(): Compilation failed: unrecognized character after (? at offset 44 in /var/userdata/web/idokjelei.hu/website/klub/wp-includes/class-wp-embed.php on line 159 Warning: preg_match(): Compilation failed: unrecognized character after (?< at offset 46 in /var/userdata/web/idokjelei.hu/website/klub/wp-content/plugins/advanced-responsive-video-embedder/public/functions-shortcode-filters.php on line 166 Warning: preg_match(): Compilation failed: unrecognized character after (? at offset 44 in /var/userdata/web/idokjelei.hu/website/klub/wp-content/plugins/advanced-responsive-video-embedder/public/functions-shortcode-filters.php on line 166 Warning: preg_match(): Compilation failed: unrecognized character after (?< at offset 46 in /var/userdata/web/idokjelei.hu/website/klub/wp-includes/class-wp-embed.php on line 159 Warning: preg_match(): Compilation failed: unrecognized character after (? at offset 44 in /var/userdata/web/idokjelei.hu/website/klub/wp-includes/class-wp-embed.php on line 159 Warning: preg_match(): Compilation failed: unrecognized character after (?< at offset 46 in /var/userdata/web/idokjelei.hu/website/klub/wp-content/plugins/advanced-responsive-video-embedder/public/functions-shortcode-filters.php on line 166 Warning: preg_match(): Compilation failed: unrecognized character after (? at offset 44 in /var/userdata/web/idokjelei.hu/website/klub/wp-content/plugins/advanced-responsive-video-embedder/public/functions-shortcode-filters.php on line 166

    Sziasztok !

    Sajnálom, hogy a téma címével nem igazán összhangban alakult a fórum menete. Mert a cím sokat sejtet és komolyabb kérdéseket vet föl, mint sokan merészelnék hinni, illetve írták. Én magyarázkodás helyett inkább fölteszek két videót, egy rövidebb klasszikus dokumentumfilmet, és egy hosszabb beszélgetős teológizáló modern anyagot. Nem értek mindenben egyet velük, de azt gondolom, radikálisan és generálisan rossz állásponton van a mai kereszténység nagy része (ráadásul a “felvilágosodottabb” fele, értsd: karizmatikusok főleg). Azt nem merném állítani, hogy ez egy nagy megtévesztettség, de még ezen sem csodálkoznék (“láttam már karón varjút”), tekintettel az “idők jeleire”. Ez az egész téma nem viseli el a langymelegséget, a teológiai finomkodást, és a toldozást-foltozást. Itt a világosság-sötéség, igazság-hamisság szellemi ellentéte csúcsosodik ki, ahol megjelenik Isten és sátán országa. Mind elméletben, mind a gyakorlati életben. Tehát nem lehet és nem is ajánlott maszatolni. Annyit még hozzátennék személyes indíttatásból, hogy magam is érintett vagyok származásilag, és végigjártam már mindegyik oldalt (cionizmus, anti cionizmus) helyszínt, állapotot, ezért is vélem tudni, miről beszélek. De utolsó mondatként annyit, hogy mint minden kérdésben (ebben különösen fontos), most is Isten Igéjéé kell, hogy legyen a végső etalon, és a kérdés megítélésének abszolútuma.

    #6836
    Házi Árpád adatlap-képe Házi Árpád 
    Résztvevő

    Kedves Erika !

    Rég írtunk már itt egymásnak, de most lenne egy kérdésem. Próbáltam a téma elején folyó vitátokat Pöttyel végigkísérni, de túl hosszú volt, nem sikerült teljesen végigvinni. Bevallom meglepődtem rajtad, mintha nem is te lettél volna. Inkább Pöttyel értettem egyet, és én is észre véltem venni a klasszikus (de hamis) keresztény korszellem diktálta cionismussal fűszerezett látásodat. Ez lett furcsa. Biztos olvastad Pali cikkét (talán a “Virágzik e már a fügefa”), ahol azt mondja, hogy a szelíd olajfa gyökere, nem Izrael, hanem maga Jézus. Ha így értelmezzük, akkor okafogyottá válik az a vita, és a mai “keresztény cionizmus” és következményei (Izrael államának, politikájának kvázi mindennek ami “zsidó”, imádata és feltétel nélküli elfogadása, kritizálhatatlansága) is kap egy leleplező világosságot. Mintha azóta a szellemi látásod javult volna, de még így sem értem ezt a Pali féle vonallal szembeni anomáliát. Ábrahám, Izsák és Jákob (Izrael) Istene áldjon ! 🙂

11 bejegyzés megtekintése - 121-131 / 131

Be kell jelentkezni a témakör megválaszolásához.

Kapcsolat

Most nem vagyok gépnél. Írj, ha kérdésed van! :)

Küldés folyamatban

©2017 KLEO Template a premium and multipurpose theme from Seventh Queen

Log in with your credentials

vagy    

Forgot your details?

Create Account