Kormos Erika

  • Házi Árpád választ küldött be Tökéletes Biblia? című témakörbe Biblia – Hit című fórumban 7 év, 5 hónap óta

    Szia Galt !
    Mivel foglalkoztam a FB-on nemrég ezzel a témával is, pontosabban a kanonizáció kapcsán a Biblia és annak Isten Igéjeként való keresztény felfogásról, bátorkodtam reagálni a kérdéseidre. Valójában inkább csak az elsőre, mert az a legfontosabb, bár a későbbi kérdések is részben megválaszolják ezt. Manapság azon kívül, hogy az utolsó id…[Olvass tovább]

  • Esthy and Zoli profilképeZoli are now friends 7 év, 6 hónap óta

  • Házi Árpád választ küldött be A zsidóság szerepe az Ige szerint című témakörbe Biblia – Hit című fórumban 7 év, 8 hónap óta

    Kedves Erika !

    Rég írtunk már itt egymásnak, de most lenne egy kérdésem. Próbáltam a téma elején folyó vitátokat Pöttyel végigkísérni, de túl hosszú volt, nem sikerült teljesen végigvinni. Bevallom meglepődtem rajtad, mintha nem is te lettél volna. Inkább Pöttyel értettem egyet, és én is észre véltem venni a klasszikus (de hamis) keresz…[Olvass tovább]

  • Házi Árpád választ küldött be Hogyan lesznek megítélve? című témakörbe Márk 16:15 című fórumban 7 év, 8 hónap óta

    Hát nem tudom. Értem miről beszél a tanító testvér, de engem nem teljesen győzött meg. A Szent Szellem működése általános igazság a keresztényeknek, de hogy minden világinak is az lenne, hát nem tudom. Mi van a Szent Szellem előtt élt pogányokkal ? Ráadásul ott van a lelkiismeret, mint isteni tükör minden emberben, meg az ennek tulajdonított igaz…[Olvass tovább]

  • Házi Árpád választ küldött be A zsidóság szerepe az Ige szerint című témakörbe Biblia – Hit című fórumban 7 év, 8 hónap óta

    Sziasztok !

    Sajnálom, hogy a téma címével nem igazán összhangban alakult a fórum menete. Mert a cím sokat sejtet és komolyabb kérdéseket vet föl, mint sokan merészelnék hinni, illetve írták. Én magyarázkodás helyett inkább fölteszek két videót, egy rövidebb klasszikus dokumentumfilmet, és egy hosszabb beszélgetős teológizáló modern anyagot…[Olvass tovább]

  • Házi Árpád választ küldött be Nagyfigyelmeztetés című témakörbe Biblia – Hit című fórumban 7 év, 8 hónap óta

    Sziasztok !

    Úgy tűnik, hogy az idő megoldotta a már korábban is sejthető talányt ! Az ír ál “prófétanő” hamis volt. Én ezt már borítékoltam volna három éve is, elég megnézni, hogy kiket célzott meg. A katolikus egyházzal kapcsolatos bárminemű ún. jóslat vagy prófécia, látomás, jelenés nagy valószínűség szerint vagy csalás vagy sátáni megnyilván…[Olvass tovább]

  • Házi Árpád választ küldött be Teremtés és kapcsolódó elméletek című témakörbe Teremtés, evolúció című fórumban 7 év, 8 hónap óta

    Majd elfelejtettem, hogy Póli Pali (Antenor, COG gyülekezet) írásai a legjobbak a témában, mind a nefilim kérdést, mind a Rés elméletet illetően. Ezzel kapcsolatban van egy messze legjobb és egyedülálló tanulmány a nefilimekről: http://churchofgod.hu/content.php?act=nefilim

  • Házi Árpád választ küldött be Teremtés és kapcsolódó elméletek című témakörbe Teremtés, evolúció című fórumban 7 év, 8 hónap óta

    Szia Sharky !
    Én csak most láttam ezt az írásodat, és alaposan megdöbbentem. Nem pejoratíve értem ezt, csak ritkán olvasni ilyen önálló és bátor írást olyan dolgokról, amiket a keresztények tabunak gondolnak és vagy nem foglalkoznak vele (azt mondván, úgy sem lehet megérteni) vagy dogmatikusan szajkóznak valamilyen megkövült véleményt, a…[Olvass tovább]

  • Eszti közzétett egy állapot frissítést 8 év, 10 hónap óta

    @bida Ida miket beszélsz te Serafnak? olyan vagy mint ő és Thea.

    én nagyon mélyen vagyok az úrban és öszinte te nwkem ne mond azt hogy én gyenge hitű vagyok. és hogy éretlen mert csak 4 éve vagyok megtérve.

    valojában én méllyebben vagyok az Ur kapcsolatban mint te. Ezért nem veszed észre a valót

  • Eszti létrehozta a(z) Földrajz tételek csoport logójaFöldrajz tételek csoportot 9 év, 1 hónap óta

    • Kedves Eszti szívesen segítek, de a földrajz tanárodat ezzel nem fogod tudni megtéríteni 🙂 hogy vallja a valós teremtést. “Azt” – és magunkat – valódi REJTÉLY, hogy csinált az Úr a föld porából …
      Tehát, ha erről lemondasz, nézek olyan anyagokat, amelyek jók lehetnek, főiskola ahová jársz?
      Akkor majd belépek a csoportba, ha ezekre vá…[Olvass tovább]

      • Persze az is lehet, kedves Eszti, hogy ugyanazokat tudom hozni az egyetemi földrajzból – Georgikon, SZIE – amiket te is kapsz az anyagodban. Most jutott eszembe, hogy a GÖDÖLLŐI EGYETEMEN van valaki, aki talán szívesen segít, mert megismertem, milyen ember.
        Most vettem fel a kapcsolatot a volt földrajz tanárommal, aki a kérdésben az internetet…[Olvass tovább]

      • Szia Éva!
        igen én találtam új felfedezéseket amik még a teremtő létét is igazolják 🙂 De az inkább a biológiára ,régészetre és a csillagászatra utalt. És hát próbáltam keresni kreacionista tudósokat a neten De nem találtam vagy kevés van belőlük mert a legtöbben bőrtönben vannak vagy már megőlték őket az igazság miatt. Tudód mi az a kreácionistá…[Olvass tovább]

      • oh és a biológia…evolució ezerrel. És döbbenetes ugyanazok a példák mint régen: a fa lepke téma mikor a fehér lepke barnafára rászál és átvált hosszú idő után barnává. holott már megcáfolták hogy az ugyanaz a faj volt csak két külön szinnel.

        még megpróbálok neked írni a témaköröket oké? segítsetek nagyon. És félek azért is hogy az érettségi érv…[Olvass tovább]

    • Akkor tényleg gyerek vagy … 🙂 a “mi időnkben” állandóan dicsérték a nagy Szovjetuniót, úgy, éppen a földrajz tanárunk, hogy látszott rajta, hogy ezt nem így gondolja, mert azelőtt apáca volt … tehát mi gimis korunkban láttuk ezt.
      Én el akartam hagyni az országot, nem jelentkeztem egyetemre, illetve, jelentkeztem kitűnővel, matek-v…[Olvass tovább]

      • Az viszont természetes, hogy a diákok írják, ezt ne csodáld! Ha valakit a Bibliára tanítanak, tudni fogja …

      • az agyam nem tudja felfogni ezt a logikátlan tértelmetlen masszát. Amit mondanak. Túl lyukacsos és logikátlan és könnyű átlátni. Ha valaki egy kicsit is gondolkodna akkor rájönne hogy “hoppá itt van valami hiba”

        és hogy érted azt hogy “Az viszont természetes, hogy a diákok írják, ezt ne csodáld! Ha valakit a Bibliára tanítanak, tudni fogja”

    • Úgy értem, ahogy Pál apostol írja, “hogyan higgyenek abban akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek?” Rómaiaknak 10.14-15.
      Én nem hiszem, hogy az érettségid az a hely ahol az Úrról számot kell adnod, hacsak nem úgy, hogy az EMBERISÉG 98 %-A HISZ A TEREMTŐBEN !
      Van egy könyv,…[Olvass tovább]

    • Szia Eszter, remélem, hogy kaptál már anyagod, de jó, h Thea küld … DE majd szóljatok, ha megvan minden, írtam, hogy egy “kicsit” nem érek rá … Ettől függetlenül gondolkoztam a dolgon. Előbb “kapásból” azt írtam, hogy nővérem, annak idején, marxizmusból vizsgázva, mindig azt mondta “Marx szerint” és ez nem is szúrt szemet, minél többet e…[Olvass tovább]

  • Szia Apacs!

    Elösször is ne ugy gondolkodj mint a vallásos emberek hogy mindenféfe dologgal ki kell érdemelni Isten kegyelmét mert ő már elvégezte helyettünk a kereszten. Nekünk csak hinni kell benne és követnünk a tanításait bíznunk kell benne. Azért nem tudod betartani a 10 parancsolatot mert bünős vagy mint mi mindanyian. követünk el hibákat…[Olvass tovább]

  • Eszti közzétett egy állapot frissítést 9 év, 2 hónap óta

    Segítene valaki? mert nem értek valamit.

    A BIBLIA azt mondja hogy Jónás egy halban volt 3 napig. És az emberek arra tippelnek hogy egy bálna vagy egy cápa pl a cet cápa nyelhette le őt. én hiszen hogy mivel a oceán 90%/ át nem ismerjük lehet egy nagy hal ott sőt nagyobb mint egy bálna.
    én szerintem nem bálna volt. és Jónás is tudta ezt.

  • Eszti and Pötty profilképePötty are now friends 9 év, 5 hónap óta

  • Eszti választ küldött be Csillagászat. című témakörbe Teremtés, evolúció című fórumban 9 év, 6 hónap óta

    kösz ezt elolastam és megnéztem a videot.

    bár nem értem teljesen

  • Eszti választ küldött be Teremtés és kapcsolódó elméletek című témakörbe Teremtés, evolúció című fórumban 9 év, 6 hónap óta

    Éva

    mit látál te a halotti ágyon? talán egy… szellemet?

  • Eszti and ÉVA profilképeÉVA are now friends 9 év, 6 hónap óta

  • Eszti and Withanae profilképeWithanae are now friends 9 év, 7 hónap óta

  • Eszti választ küldött be Jelek című témakörbe Idők jelei, utolsó idők című fórumban 9 év, 7 hónap óta

    Ida ezek a természeti dolgok érdekesek, hihetetlenek és gyönyörűek.
    Nem is tudtam hogy van olyan felhő ami tölcsér és forog vagy a krumplialaku felhők vagy a tűz tornádó.
    pont mint Mozesnél a tűztornádó. és a jégcsak is vool csak szegény tengeri csillagok megfagytak.
    Nem is tudtam hogy tudnak mozogni ilyen gyorsan. És a szívárványok…

    a ho…[Olvass tovább]

  • Tovább

Kapcsolat

Most nem vagyok gépnél. Írj, ha kérdésed van! :)

Küldés folyamatban

©2024 KLEO Template a premium and multipurpose theme from Seventh Queen

Log in with your credentials

vagy    

Forgot your details?

Create Account