• Sharky elindított Teremtés és kapcsolódó elméletek című témakört Teremtés vagy evolúció című fórumban 9 év, 8 hónap óta

    Sziasztok!
    Az elmúlt hetekben egy külföldön élő barátommal leveleztem, és felmerült a teremtés témája is, ahol hosszasan kifejtette meglátását számomra.
    Ebből végül született egy írás, ami sokak számára talán új információkat is felfed a teremtéssel és az akörül kialakult ok-okozati összefüggésekkel kapcsolatban.
    Arra gondoltam, hogy ezt az írást megosztom itt, mintegy vitaindítóként.

    Jöjjön hát:

    A biblia első versszaka:
    1 Kezdetben teremté Isten az ege(ke)t és a földet.
    2 A föld pedig kietlen és puszta vala, (kietlenné és pusztává vált) és sötétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
    3 És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
    4 És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a sötétségtől.
    5 És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a sötétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.

    Ez az egyik kulcs igerész a biblia helyes értelmezéséhez. Ezt véleményem szerint kevés ember érti.
    Mivel a teremtés szó szerepel benne, és ezek után a 6 napos teremtés ciklus következik, sokan összemossák és azt gondolják ez annak a része.

    De ez nem feltétlenül így van. Ez a versszak ugyanis a teremtés előzményéről szól. Az okról, ami miatt a 6 napos teremtés ciklust végezte Isten.
    Ha figyelmesen olvasod, akkor látod, hogy Isten nem teremtette a sötétséget. Tehát az ott volt.
    Pál apostol azt mondja, hogy Isten a világosság istene, akiben nincs semmi sötétség.
    Tehát itt a sötétség egy szellemi állapotot jelöl, amit Isten felszínre hozott, azaz leleplezett, megítélt.
    Az ítéletre utal az eredeti tohu-bohu kifejezés, ami kietlen, pusztaként van fordítva.
    Pál apostol, mikor a bűnvallásról beszél, akkor mondja, hogy a sötétséget, a bűnt világosságra kell hozni, nem szabad rejtegetni. (Egyébként az okkultizmus szó azt jelenti azt, hogy “rejtett”, tehát sötétségben lévő.)

    Ezékiel 28-ban ezt olvassuk. (több Ezékiel próféciában is olvasunk erről)
    1. És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
    2. Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve,
    3. Lám, hát bölcsebb volnál te Dánielnél! Semmi elrejtett dolog nem homályos néked!
    4. Bölcseségeddel és értelmeddel gyűjtöttél magadnak gazdagságot, s gyűjtöttél aranyat s ezüstöt kincses házaidba.
    5. Bölcseségednek nagy voltával kereskedésed közben megsokasítád gazdagságodat, és felfuvalkodott szíved gazdagságod miatt.
    6. Ezokáért így szól az Úr Isten: Mivel olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve:
    7.Azért ímé, hozok reád idegeneket, a nemzetek legkegyetlenebbjeit, és kivonszák fegyvereiket bölcseséged szépsége ellen, és megfertéztetik fényességedet.
    8. A sírgödörbe szállítnak alá, s meghalsz a megölettek halálával a tengerek szívében.
    9. Vajjon mondván mondod-é megölőd előtt: Isten vagyok én? holott ember vagy és nem Isten a téged átütőnek kezében!
    10. Körülmetéletlenek halálával halsz meg, idegeneknek keze által. Mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten.
    11. És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
    12. Embernek fia! kezdj gyászéneket Tírus királyáról, és mondd néki: Így szól az Úr Isten: Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcseséggel, tökéletes szépségben.
    13. Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél.
    14. Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál.
    15. Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned.
    16. Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül.
    17. Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcseségedet fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemök gyönyörűségére.
    18. Vétkeid sokaságával kereskedésed hamisságában megfertéztetted szenthelyeidet; azért tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged; és tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, a kik reád néznek.
    19. Mindnyájan, a kik ismertek a népek közt, elborzadnak miattad; rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!
    1.
    Ebből meg lehet érteni, hogy mi történt:
    Lucifer (ez a neve a kerubnak, aki arkangyal volt, ami főangyalt jelent. Tehát ez egy rang. Mihály és Gábriel még akik ilyen rangban vannak, de lehet, hogy Lucifer köztük is az első volt, mert írja az Ige, hogy mikor Mózes a hegyen meghalt és Gábriel harcolt Mózes testéért Luciferrel, akkor nem mert rá rosszat mondani, hanem azt mondta, hogy „dorgáljon meg téged az Úr…” )…

    …tehát a Föld bolygó létezett és nagy valószínűséggel ez volt Lucifer fő szolgálati helye.
    De a véleményem szerint a Föld bolygó akkor még nem ebben a dimenzióban volt, – erről majd később beszélek.
    Lucfer tehát fellázadt Isten ellen és ez egy igazi háborúba torkollot. Lucifer és az alatta szolgáló angyalok harcoltak Isten angyalai ellen. Ez kb. az angalok egyharmadát jelenti, mint azt a Bibliából tudhatjuk. A lázadás során lett Lucifer sátánná, ahol a sátán nem egy név, hanem a tulajdonságát jelöli, azt jelenti: lázadó, ellenszegülő, ellenálló.
    Miért lázadt fel Lucifer és mi volt a baja? Vajon ez tudható?
    A lázadás alapját Jézus személye képezte. Lucifer tulajdonképpen féltékeny lett. Jézus pozícióját akarta. Istenné akart válni.(lásd vastagon szedett mondatrész) Bár kiemelt volt az angyalok között, mert olvassuk, hogy teljes volt bölcsességben és szépségben, – a bölcsesség pedig Isten egyik fő tulajdonsága.
    Ugye tudjuk, hogy 4 fő tulajdonsága van Istennek, ezért Isten:
    Örökkévaló, mindenható, mindenütt jelenlévő, és mindentudó (ez a bölcsesség).
    Ezt a tulajdonságát, karizmáját megosztotta Luciferrel. Nyilván részlegesen.
    De Lucifer egy dologban mindenképpen különbözött Jézustól: ez pedig a származás.
    És ezt nagyon igazságtalannak találta Lucifer.

    Jézus származásáról a Példabeszédek könyve beszél, mikor Jézus beszél magáról, mint bölcsességről.
    Példabeszédek 8.
    22. Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen.
    23.Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva.
    24. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak.
    25. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem.
    26. Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét.
    27. Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget;
    28. Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai;
    29. Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait: 
    30. Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben.
    31. Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban.

    Később leírja, hogy a teremtésben, aktívan részt vett, mint “kézműves, és mint inspirátor…”
    Tehát ő az Atyától született, az Atya kebeléből (szívéből).

    Lucifer viszont teremtmény volt. Ő is be akart kerülni Isten családjába. Isteni rangra akart emelkedni.
    Egészen biztosra veszem, hogy a következő vádakkal sikerült maga mellé állítania az angyalok harmadát (az ő tekintélye alatt szolgáló angyalokat):
    Isten egy diktátor.
    A teremtmények szolgák
    Isten a tekintélyét használja a hatalma megőrzésére
    Isten a tulajdonságait nem osztja meg, ezekkel biztosítja az uralmát.
    Igazságtalan az, hogy a teremtmény nem “családtag” és nem tud azzá lenni.

    Honnan tudható?
    Abból, amit Isten ezek után tett. (Olyan ez mint egy krimi. Mondjuk később érsz haza, elkezded nézni a sztorit, ami már megy egy jóideje. Nem láttad a bűncselekményt, de a következmények ismeretében szépen rájösz, hogy mi történt.)

    Isten a lázadást felszínre hozta, azaz megítélte. Azt mondta, hogy ez kevélység, ez felfuvalkodottság, ez bűn (círus prófécia). Ez torkollott egy igazi csillagok háborújába, aminek a fő helyszíne Lucifer székhelye, azaz a Föld lehetett.
    A Föld így a nagy háború következtében lett kietlen és puszta. Ez a kifejezés mindig az Isteni ítéletet jelenti. Tehát nem egy semleges alapállapot, hanem szó szerint valaminek a következtében kietlenné és pusztává vált. (lásd pl. sodoma.)

    “A Szentlélek lebegett vala a vizek felett.”
    A “vizek” a dimenziókat választják el. Azt gondolom, hogy a Föld egyszerűen kikerült abból a dimenzióból, ahol volt. (Ez nem úgy történik fizikailag, hogy a Földnek fizikailag mozognia kell.)
    Az első sor azt írja, hogy kezdetben teremtette az egeket és a Földet. Az “egek” a dimenziókat jelöli.
    Tehát most gondolkodjunk kicsit tudományosan:
    Nem arról van szó, hogy a Föld nevű bolygónak a röppályáját módosítani kell, mert akkor marad ugyanabban a dimenzióban- hiszen ugyanabban a dimenzióban cselekszünk.
    Inkább a következőt képzeld el:
    Van egy gyülekezet, ott van egy pulpitus. Ez a Föld.
    Kérdés: hogyan tudod kitenni a pulpitust az utca közepére úgy, hogy nem érsz hozzá?
    Egyszerű: elbontod körülötte az épületet és az utcát bevezeted, hogy a pulpitus az út közepére essen.
    Tehát megváltoztatod a környezetét.

    Ez az átrendeződés történhetett meg, melyre csak utal az első versszakban. Isten kirakta a Földet a Menny dimenziójából, az általunk ismert anyagi dimenzióba, de akkor ez a tér még üres volt.
    Ezek után kezdődik a teremtés, ami ennek az anyagi világnak a berendezéséről szól.
    Tehát az első 2 verszak az ok, a többi pedig már az okozat.
    Ráadásul a háború során az angyalok egy része elvesztette a szellemi testét, ezek lettek a démonok, melyeknek több fajtájuk is létezik: Föld közelben élők, levegőben élők, „földönkívüliek”. Ezeknek kialakult hierarhiájuk van, erről Pál beszél. (fejedelemségek, hatalmasságok,uraságok, stb…)

    Ezután jön az érdekes rész!
    A teremtés minden napja végén Isten megemlíti, hogy látta Isten hogy jó. Ami azt jelenti, hogy Isten tökéletes akaratának megfelelően sikerült az adott nap. (érdemes megemlíteni, hogy Lucifer teremtésénél is olvassuk, az előző idézetben, hogy Isten jónak, tökéletesnek teremtette.
    De természetesen az angyaloknak is van szabad akarata.)
    Az egek (dimenziók) elválasztásánál viszont ezt nem olvashatod, ott nem mondja!
    Mivel ott már Lucifer bukott volt és ez nem volt Isten tökéletes és teljes akarata.
    (a sátán kifejezés nem nevet jelent, hanem Lucifer állapotát jelöli.
    Sátán, azt jelenti: ellenálló, lázadó. Tehát a Lucifer nevű angyal lett sátánná, ahogy az ige is írja, lett ellnállóvá lázadóvá. Mi ezt helytelenül sokszor személyes névként kezeljük, holott az egy jelző.)

    Ezek után mit csinál Isten? Teremt embert a saját képére és hasonlatosságára.
    Na ez érdekes.
    Nézzük csak meg!
    I Mózes 1.
    26. És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
    27. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.

    (Mielőtt rátérnék erre az igerészre, engedd meg, hogy megosszam veled az én bibliaolvasási technikámat. Az olyan részeket szeretem, ahol valamilyen ellentmondást vélek felfedezni.
    Akkor rögtön felkapom a fejem. Mivel a teljes szentírást elfogadom és hiszek benne, ezért tudom, hogy ezek az ellentmondások csak látszólagosak. Ahhoz, hogy mélyebb ismeretre jussak, meg kell találnom ezek feloldását.)

    Az a meggyőződésem, hogy ez a két igevers a biblia szíve. Ez a központi rész, minden innen indul ki. Ha ezt érted, érteni fogod az egész könyvet. Azt is hiszem, hogy ez a két igevers tartalmazza a teljes üdvtervét Istennek. Tulajdonképpen meggyőződéssel merem állítani, hogy ez a két vers a teljes evangéliumot tartalmazza. Izgalmas, mi? Erre ember nem képes. Ezért az Ige több dimenziós könyv. Nem emberi intelligencia terméke, azt soha nem felejtsük el! Mindig nagy izgalomba jövök, mikor ilyen részre bukkanok az ige tanulmányozása közben! (Van sok!)

    Mi a „baj” ezzel az igerésszel? Szerintem az, hogy ez LEHETETLEN! Gondolkodjunk tudományosan. Mondjuk készítesz magadról a jövő technológiájával egy klónt. A külső és a belső tulajdonságaid is egyezni fognak. Szerinted a másolat megegyezik a prototípussal?
    Szerintem nem. Lesz egy áthidalhatatlan külöbség kettőtök között. Mégpedig a származás.
    Te születtél, ő pedig egy „teremtmény”.
    Azt gondolom, hogy nem véletlenül hangsúlyozza annyira a szentírás, hogy Isten teremt embert a saját képére és hasonlatosságára. Négyszer említi ebben a két rövid igerészben. Meggyőződésem, hogy ezt azért teszi, hogy vedd észre ezt az ellentmondást.
    A “képére és hasonlatosságára” kifejezés szerintem azt jelenti, hogy a külső és a belső tulajdonságai is hasonlóak.
    De ezzel van egy kis baj. A belső tulajdonságai az embernek csak akkor azonosak, ha ő is rendelkezik a 4 fő isteni tulajdonsággal. Másik probléma, hogy még ha rendelkezne is, akkor is a származás egy áthidalhatatlan különbség.
    Ez volt ugye Lucifer lázadásának oka. Hogy ő teremtmény.
    Ha Isten tekintéllyel és hatalommal lép fel a lázadás ellen, akkor igazolja a sátáni vádakat.
    Ezért egyet hátralépett és azt mondta: amiról azt gondolod, hogy kisajátítom magamnak, és amit erővel meg akartál szerezni, azt ingyen odaadom. De nem neked, hanem másnak. Nem használom a tekintélyemet, a hatalmamat, csak a szeretetet, a jóságot…stb.
    Ezért lett az ember. Isten igy demonstrálja a szellemi dimenzió lakói előtt az igazságosságát.

    Lett tehát az ember. Szellemi lény, fizikai testtel, ezáltal korlátozottabb volt minden más szellemi lénynél.
    Viszont nem volt örök életű!
    A teste a Föld porából készült, ami már ítélet alatt volt (tohu, bohu). Hiszen az egész Föld ítélet alatt volt, ezért szeparált el Isten egy részt belőle (Éden kert).
    A kertben említ két fát. Az örök élet fáját és a jó és gonosz tudásának fáját.
    Az örök élet fájáról nem volt tilos enniük! Én azt gondolom, hogy nemcsak nem volt tilos, de enniük is kellett.
    Ez biztosította a testüknek az örök életet. Az ugyanis enélkül véleményem szerint erodálódott volna.
    Hiszen az anyagi világban voltak, az idő alatt, anyagi testben… a Föld, pedig ítélet, átok alatt volt…

    A másik fa a jó és gonosz tudásának a fája. Itt vedd észre, hogy ez egy isteni tulajdonság (mindentudás) ami egyik karizmája Istennek. Miért nem szabadott róla enni?
    És akkor miért volt ott?
    Erre azt szokták mondani, hogy Isten ezzel akarta próbára tenni az embert….Szerintem ez egy fatális tévedés.
    Pál azt mondja, hogy Isten senkit nem kísért…
    Az én véleményem, hogy ez egy ősevangélium. Egy ígéret. Isten egyik fő tulajdonsága ott volt az ember számára ígéretként. Biztos vagyok benne, hogy nem a fizikai gyümölcs volt a lényeg.
    Vegyük például a katolikus képet. Tudod az almafa (valószínűleg nem az volt, csak a példa kedvéért mondom)… Mondjuk, hogy ha almafa volt, egészen biztos vagyok benne, hogy volt a kertben még egy csomó ugyanolyan almafa. Tehát ha almát akartak volna enni, akkor simán megtehették.
    De ez az egy tiltott gyümölcs hordozta az isteni tulajdonságot!
    (Hasonlóan ahhoz, mint úrvacsorakor megáldjuk a bort.
    Addig az ugyanolyan bor, mint a többi, de az áldás miatt hordozójává válik a kegyelemnek és az úrvacsorai áldásokat tudja közvetíteni.) A tiltott gyümölcs esetében is erről van szó. Tehát Éva közel sem a gyümölcsre mint gasztronómiai érdekességre volt kíváncsi.

    Tehát akkor hogy is volt ez?

    Egészen bizonyos, hogy tudták magukról (Ádám és Éva) hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette őket.
    De ez abban az állapotukban nem volt teljesen igaz, hiszen nem voltak ugyanolyanok mint Isten. Nem voltak egylényegűek vele. Teremtmények voltak! Ezt nem érti sok a bibliatanító. Ott csak ígéret volt számukra!

    Nézzük sorban:
    Isten örökéletű – az embernek ehhez ennie kellet azt a gyümölcsöt
    Isten tud pl. repülni (zsoltárokban, prófétákban többször is leírja) mint minden szellemi lény – az ember nem repült, – minden ellenkező híresztelés ellenére sem.
    Isten rendelkezik az Isteni tulajdonságokkal – az ember nem.
    Jézus származása születés – az ember teremtmény, mint az angyalok.
    Nagyon fontos momentum, hogy az embernek kellett elneveznie az állatokat. Miért volt erre szükség? Az Úr be akarta vonni az embert a teremtésbe, hogy legyen közös a munka.
    A teremtés végén olvasunk egy megállapítást, hogy minden alkotás Isten tökéletes akarata szerint volt.
    Ezt szokták félreérteni a tanítók és azt a konzekvenciát vonják le, hogy az ember kész volt.
    De ez nem feltétlenül igaz. Az ember, mint alkotás, mint teremtmény, kész volt. De nem volt a mű befejezve.

    Amikor sétáltak a kertben és látták ezeket a fákat, ill. az egyiket használták is, akkor az kellett hogy az eszükbe jusson, hogy egyszer majd ez az áldás a miénk lesz. (Mikor a gazdag ember vesz egy luxusautót a kisfiának és a garázsban tartja, a gyerek nézegetheti, az ővé, de még nem használhatja, mert még fiatal hozzá.) És örömmel kellett, hogy eltöltse őket ez az ígéret. “látod Éva, egyszer majd a miénk lesz, olyanok leszünk, mint Ő.”

    Itt pár mondat a bűnbeesésről:
    Éva hol rontotta el? Hogy evett a fáról, és rábeszélte Ádámot is? Vagy hogy hitt a sátánnak?
    Azt gondolom nem! Ott rontotta el, hogy egyáltalán meghallgatta, hogy szóba állt vele!
    Tudta jól, hogy kivel beszél. Ismerte az előzményeket. Lucifer pedig Isten beszédét forgatta ki. Nem mondott szögesen ellentéteset, csak kicsit csúsztatott. Évának azt kellett volna csinálnia, amit Jézus csinált. Lucifer vele is ugyanezt játszotta el a megkisértéskor. Ott is az igét idézte. Jézus, egyszerűen az ige tekintélyével és helyes értelmezéssel elzavarta (távozz tőlem sátán, mert meg van írva…)
    Ezt kellett volna tennie Évának és nem gondolkodni azon, hogy amit Lucifer mond, az igaz-e.
    Ő viszont meghallgatta és aztán nem is utasította vissza. Pál mondja, hogy a kísértés megfoganván bűnt szül. Itt ez történt.
    A bűnbeesés miatt kikerültek az Édenből, ami azért volt fontos, mert ha ebben az állapotban is esznek az örök élet fájáról, akkor ez az állapotuk konzerválódik és nem tudtak volna újjászületni. Hasonlóak lettek volna a bukott, bűnbe esett angyalokhoz.
    De azt olvassuk, hogy az Úr oda állított a bejárathoz két erős kerubot, akik őrzik a kertet. (Ennek később lesz jelentősége.)

    Na ugorjunk egy nagyot az időben
    Beszéljünk röviden Jézusról.
    Azt olvassuk több helyen (János evangéliuma, János levél, Pál sok helyen említi), hogy magát megüresítvén szolgai formát vett fel.
    Ez mit jelent?
    Ez azt jelenti, hogy emberként ő nem rendelkezett az Isteni tulajdonságokkal. Ő az az ember volt, aki Ádám volt a bűnbeesés előtt. “Mindenben hasónló volt hozzánk, kivéve a bűnt.” Tehát nem volt egy superman. Sőt mondok valamit: valószínűleg Jézus a saját identitását kijelentés útján szerezte meg! (És ezzel egyúttal prototipusa volt az újjászületett embernek!)
    Nem tudta születésétől fogva, hogy ő valójában kicsoda. Egy kicsit “skizofrén” állapotra gondolj. Ez lehetett az egyik legnagyobb szellemi harca. Kapott egy kijelentést a Szent Szellemtől, hogy ő az Isten fia. Minden, amit az “előző életéről” tudott, azt nem az emlékeinek köszönhette, mert nem voltak emlékei, hanem csakis kijelentésből.
    Nem véletlenül támadta az ördög minden kísértésnél ezzel kezdve: “ha Isten fia vagy….” ebben a kijelentésében akarta elbizonytalanítani. (Persze Ő ezt tudta nagyon jól – mármint Lucifer.) Ez azért nagyon fontos, mert minden amit csinált, ahogy élt, az az új ember mintája. Minden csoda, minden erő, minden hatalom. Nem, mint Isten fia, a herceg, aki ott volt a teremtésnél, hanem az újjászületett ember.
    Pál mondja, hogy Ő az utolsó Ádám. Vagy más helyen: “az Ember Jézus”. Tehát az emberi mivoltát hangsúlyozza…

    Mikor Jézus és néhány tanítvány felmennek a hegyre imádkozni és Jézus átváltozik. (Két evangélium is rögzíti: ruhája fényes lett és felhő vonta be.)
    Azután megjelent Mózes és Illés…
    Az egyik beszámoló egy érdekes mondatot említ: a tanítványok elaludtak.
    Na várj! Ez nem tűnik fel senkinek? Mi az hogy elaludtak az Úr jelenlétében! A Szentlélek olyan erős volt, hogy felhőként vonta be őket! Egyesek szellemi nyomásról beszélnek, de ez totális képzavar. A Menny volt ott jelen, ott nem volt nyomás.
    Akkor mi történt? Az egyik beszámoló azt írja, hogy Mózes és Illés arról számoltak be Jézusnak, hogy miként kell majd meghalnia, hogyan fog történni a megváltás.
    Ezért aludtak a tanítványok. Isten bocsátott rájuk álmot, mert ezt nem hallhatták. Ez bizalmas információ, hadititok volt.
    Ami érdekes, hogy Jézus sem tudta előre! Neki is el kellett mondani! Pedig az emberré válása előtt ezzel tisztában lehetett.
    Mégegyszer ha a Példabeszédek részre utalok, ott magát mint bölcsesség említi, és azt mondja: “örök időktől felkenettem…” ez messiási cím. Tehát ott tisztában volt azzal, hogy ő a Messiás.
    Emberként viszont, – mivel magát megüresítette – erre sem emlékezett.
    Ez azért nagyon fontos, mert nem lenne igazságos, ha máshogy lenne.
    Teljesen meg tudta szerezni az identitását kijelentés útján. Isten-ismeretre tudott eljutni. De nem az emlékeiből élt.
    És az egyik legfontosabb momentum a bibliában nem a kereszt. Az már csak a következmény.
    Önmagában a kereszt, tehát a megváltás, csak „fél siker.”
    Visszakerülünk „Édenbe” a bűnt megelőző állapotba. De ez nem a végcél! Ez a kezdet!
    Hanem amikor odamegy Jánoshoz és megkeresztelkedik.
    Ezt sem sokan értik!
    Enélkül ugyanis a kereszthalálnak nem lenne értelme.
    Mi történt itt?
    Az utolsó Ádám, – aki ugyanolyan ember mint te meg én, csak nincs benne bűn – tehát az az Ádám, aki nem bukott el a kertben. Megkeresztelkedik vízzel és Szent Szellemmel.
    És ezáltal megtörténik az Újjászületés.
    Most már a származása nem teremtmény, hanem Istentől született. Ez a csoda!
    A kereszt pedig arra kellett, hogy a bűnös ember is ki tudjon kerülni az Ádámi bűn alól és be tudjon kerülni abba az állapotba, amiben voltak a bűnbeesés előtt. Ezt követően tudnak újjászületni és ezáltal a teremtmény az Isteni család részévé válik!
    Amit akart Lucifer erővel, az itt megvan erőszak, lázadás nélkül. Ezt csodálják az angyalok.
    Ezért mondta az Atya, hogy „ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm…”
    Ez az új embernek szól! Nem annak, aki egyedülálló módon, a teremtés kezdete előtt már az Atya mellett volt!
    (Még egy megjegyzést ide hadd szúrjak be. Ha Jézusnak volt születése, akkor nem örökkévaló? Akkor volt a létezésének kezdete? A válasz egyszerű. Igen. Ezt Jézus deffiniálja is. Rendkívül pontosan, tudományosan. Azt mondja, hogy minden anyagi és szellemi létezés és identitás előtt született. Amikor még semmi nem volt. Ez egy tudományos meghatározás. Mivel nem volt anyag, sőt nem voltak angyalok sem, természetesen idő sem, ezért a születését ehhez tudja rögzíteni. Ez a legpontosabb deffiníció. Mindenek előtt született.)

    Ez a legfontosabb dolog!
    Emellett még néhány apróság:
    A sátán már a kezdetektől tanulmányozta a teremtést. (Nem hülye, ne becsüljük le.)
    Próbált beavatkozni az élővilágba. A bűnbeesés során jogosultságot is szerzett a Föld felett ismét.
    Nagyon fontos genetikai kísérleteket végzett. Egyetértek sok tanítóval, aki azt mondja, hogy beavatkozott az élővilágba. Neki köszönhetjük az olyan deformációt, mint a vérszívó és egyéb veszélyes rovarok, vérengző állatok, vadállatok, mérgező növények, káros növények, gyomok, stb. stb.
    Szándékában állt és áll, hogy az emberi fajt keresztezze. Ezért én is osztom a véleményt, hogy a különböző mitológiák gyakorlatilag torz módon ábrázolják az ókor valóságát. Kentaurokra és egyéb fura ember klónokra gondolok.
    Az özönvízre pont az emberi faj megmentése érdekében volt szükség.
    Amit napjainkban is lehet tapasztalni, – amiről vannak bizonyítékok – hogy azt az állapotot akarja a sátán reprodukálni.
    Ha sikerülne neki kereszteznie az embert a gonosz angyalokkal, akkor az angyalok halandóvá tudnának válni. Akkor viszont lenne újjászületés a számukra is. Tehát ki tudnának kerülni az ítélet alól. Ez az egyik céljuk ezzel. Másrészról pedig létrehozni egy új emberi fajt, Istent utánozva ezzel.
    Így lenne az újjászületett Krisztusi faj, a bukott emberek mint Ádámi faj, harmadikként pedig a keresztezett sátáni faj.
    Erre a keresztezésre volt az első próbálkozás a Nefilimek korszaka Noé előtt, ahogy olvassuk a Bibliában. Azóta kifinomultabbak a módszerek. Ennek a kísérletnek a részei az elmúlt évtizedek UFO-s emberrablásai.
    Valószínűleg az Antikrisztus személye is egy ilyen hibrid lesz. Az első „példányok” pedig több mint valószínű, hogy már köztünk élnek. Gondolj csak bele, hogy az első nagy mennyiségű UFO-emberrablások óta a 80-as években, már mennyi idő eltelt. Azóta sok minden megváltozott. Valószínű, hogy ezek a hibridek ember-kinézetűek, és erőteljesen befolyásolják a társadalmakat. Növelik a bűn elfogadottságát és befolyását, előkészítve az utat az Antikrisztus megjelenésének. Aki nagy valószínűséggel közvetlen Lucifer leszármazottja kell legyen…
    Illetve mégegy dolog, ami a sátáni hibridek elméletét erősíti:
    Az armageddoni csata után Jézus megkezdi 1000 éves földi uralkodását. Személye és Isten szerepe is nyilvánvaló lesz ebben a birodalomban. A jelenésekben mégis azt írja, hogy a királyság végén Lucifer újra fel tudja lázítani a népesség egy részét az utolsó góg-magóg háborúra. Szerintem ezek a fellázadó tömegek jórészt a sátáni ember-hibrid fajhoz fognak tartozni. Akik már most jelen lehetnek köztünk. Ezekből maradhatnak fenn az 1000 éves királyságra is akár tömegesen is.
    Emlékezz, Jézus egy példázatban mondja, hogy milyen lesz az ítélet. Az egyik példában úgy mondja, hogy olyan lesz mint egy betakarítás. Búza-ocsú különválasztása.
    A búza között elvétve marad ocsú is, hogy minden búzaszem megmeneküljön, és ne vettessen tűzre az ocsúval együtt.
    Nagyon jó példázat, mivel a búzát is 2x válogatják. Egyszer amikor kévébe szedik. Másodjára pedig már a magok közül szedik ki a nem oda való dolgokat a rostán. Így lesz a végső ítélet is.
    A mennybe ugyanis nem kerülhet be bukott angyal. El lettek választva az ítélet által abból a dimenzióbol. Az ujjászületés és ezel együtt a mennyei állampolgárság pedig kizárólag az ember számára lett létrehozva.

    Amíg ez nem teljesedik be, addig az Ádámi faj a pokolba, vagy Seolba kerül, de azután a bűnt szeretők a Gyehennára fognak kerülni, ami a legvégső ítéletre fenntartott hely.
    A Bibliában több helyen írja, hogy Isten vizekkel választja el a dimenziókat.
    A Seol is egy elválasztott dimenzió, vizek által.
    A Föld gyomrában van, és a gonosz angyalok mellett, a meghalt bűnös lelkek is ott várakoznak az ítéletre. (A Mennybe csak az újjászületett ember kerülhet be.)
    Tudományos tény, hogy a Föld belsejét kevésbé ismerjük, mint a világűrt.
    Pár 10 km mélyre tudunk csak lefúrni, ezért a Föld belső szerkezete többnyire tudományos fikció.
    Nemrégiben olvastam egy új elméletet, hírekben is bennevolt részben.
    Azt írja, hogy a felső szilárd réteg, a köpeny, pár tíz km-es vastagságú lemezelt, ahogy ezt addig is tudták. Alatta viszont vizek vannak a legújabb kutatások szerint. A tudósok azt állítják, hogy több víz van lent, mint a felszínen összesen. Akár 3x annyi is lehet.

    Tehát a vizek egy dimenziós átjárót képezhetnek, ezért lehetetlen onnan visszajönni, amit a Lázár történetben is ír a biblia.

    Az ítélet/háború idején a teremtés előtt a Föld egy másik dimenzióban volt. Benne volt a mennyei dimenzióban. Miután a háború megtörtént, az ítélet által került ki a mennyei dimenzióból, és került át ebbe az anyagi dimenzióba, ahogy az elején is írtam.
    Ez a dimenzió, a mi jelenlegi dimenziónk akkor még üres volt. Utána kezdődött a Teremtés, ennek a dimenziónak a megtöltésével.
    Bolygók, csillagok, holdak, stb…
    Ekkor már a gonosz angyalok itt voltak, a második égben. Ezért nem olvassuk a Bibliában, hogy mikor Isten megteremti az egeket (dimenziókat), akkor a verszak végén nem mondja az Ige, hogy látta Isten, hogy jó….
    Tehát az nem volt Isten tökéletes akaratában, a bukott angyalok jelenléte miatt. Persze elfoglalták ezt az anyagi világot és ennek találjuk meg a régészeti nyomait is. Egyébként Buz Aldrin (a 2. ember a Holdon, Armstrong társa) is írt erről. Aki elég hiteles.
    Azt mondja, hogy találtak a Holdon és a Marson is egy-egy hatalmas konténer-szerű valamit. Kapszulának nevezték el.
    Szóval nem kérdés, hogy bevették magukat a 2. égbe, Pál apostol is ezt mondja.
    Csak azt akartam ezzel mondani, hogy a háború idején valószínűleg még nem volt Hold és Mars, mert akkor a Föld is még máshol volt. De igaz, hogy az ember előtt ezek már itt voltak. Gondolj bele: Ádám azt az utasítást kapta Istentől, hogy őrizze a kertet.
    Kitől, ha nem a bukott angyaloktól? Akiknek azután Ádám és Éva hitt (szóba állt), és ezzel ők is bűnbe, ítélet alá estek.

    De végül meglett a megváltás, és az újjászületés a megtérés a vízkeresztség és a Szentlélek keresztség útján.
    És ahogy Pál mondja, hogy ha odaadta értünk a fiát, akkor nem odaadott-e vele mindent… Ez az ígéret minden emberre vonatkozik. Más helyen mondja Pál: „nem tudjátok, hogy Isteni elhívás részesei vagytok?” A Jelenések könyve is ezt említi, hogy az elhívásunk az, hogy Istenekké váljunk.
    Természetesen sok okkultista vallás ezt félreérti, és azt gondolja, hogy az ember önmagától képes istenné válni. De ezt az Ige alapján egyértelműen a megváltásba vetett hit és az újjászületés által, Jézus Krisztusban – kell érteni.

    Összegezve:

    Ahhoz, hogy értsük a bibliát, és ne külön történetként kezeljük az egyes részeket, véleményem szerint 3 személy személyazonosságával kell tisztában lennünk:

    1., Kicsoda Jézus?
    Ki volt az ószövetségben
    Ki volt az újszövetségben a keresztig
    És ki most, a feltámadás után

    2., Kicsoda Lucifer?
    Ki volt a bukása előtt
    Miért bukott el?
    Kicsoda most?

    3., Kicsoda az ember?
    Kicsoda az ember a születésétől foggva
    Kivé lesz és miért, az újjászületés által (megtérés, víz- és Szentlélek keresztség!)

    ha ezt érted, nagy bajod nem lehet!

    • Elég érdekes az elméleted. DE hadmondjak valamit.

      1. Gabriel nem arkangyak. A biblia shoha nem emlitette ezt csak Mihályra.
      A katolikusok rakták Gabrielt azzá. De ő nem az.

      2. Az ember soha nem lesz isten. Nem fogunk azzá válni semmiképpen. Csak egy isten van. Szoval amit mondtál ezzel azzal nem értek eggyet. Ja és Jézus soha nem volt ember.
      Csak fölvett egy fizikai testet hogy tudjuk őt érezni látni a mi fizikai 3D dimenzionkban.

      3. Miket és miért kisérleteznek az emberekkel?
      és miket csinálnak? És csak amerikában van ez?